Még 3 egyéni olimpiai kvótára van esélye a sportágnak

Még 3 egyéni olimpiai kvótára van esélye a sportágnak

2012. 03. 28.
Megosztás

Bár egyik vívócsapatunk sem jutott ki Londonba, a MOB sportigazgatója szerint nincs szakmai zsákutcában a magyar sikersport, de egy erős vezető viszont kell.

Szabó Bence, a Magyar Olimpiai Bizottság sportigazgatója, olimpiai bajnok kardozó tragikusnak tartja, hogy egyetlen magyar vívócsapat sem szerzett kvótát a londoni olimpiára, ugyanakkor úgy véli, szakmailag nincs zsákutcában itthon a sportág.

Az már korábban eldőlt, hogy a férfi tőrözők és a férfi kardozók nem lehetnek ott csapattal a nyári játékokon, s most hétvégén hasonló eredménnyel zárult a női párbajtőrözők és a női tőrözők utolsó selejtezős versenye is. Női kardban és férfi párbajtőrben - a rotációs rendszer miatt - nem rendeznek csapatversenyt Londonban, pedig utóbbiban a magyaroknak ranglistás pozíciójukkal biztos helyük lenne a mezőnyben.

"Mindenképpen tragikus, ami történt. Ne felejtsük el, hogy az athéni olimpián a vívás még a magyar sport sikerágazata volt, és nincs olyan sok ideje annak. Egyesekben felmerülhet, hogy ezt azért említem, mert akkor még én voltam a szövetségi kapitány. És igen. Ezzel azt akarom mondani, hogy a magyar vívás a jelenlegi struktúrában életképtelen, kell egy erős szakmai vezető. Az nem lehetséges, hogy egy a feladatát társadalmi munkában ellátó alelnök felügyelje legmagasabb szakmai szinten a vívást, és ezzel most nem Kamuti Jenőt szeretném bántani." - mondta Szabó Bence.

A MOB sportigazgatója szerint fel lehet ugyan hozni a helyzet magyarázataként, hogy nincs elég versenyző és edző, de 2004-ben is hasonló volt a helyzet, mégis eredményesen szerepeltek a vívók. Athénból egy arany- és két ezüstéremmel, illetve további értékes helyezésekkel tértek haza a magyar vívók.

"Akkor sem vívtak többen, nem volt több edző. Elővehetjük az olyan frázisokat, mint hogy a csempe leesik az öltözőben, meg hogy nincs elég edző, de ne bújjunk ezek mögé. Fel kell építeni egy hierarchiát, és a jelenleginél profibb és szorosabb gazdálkodásra is szükség van. A lényeg, hogy legyen arca a magyar szövetségnek. Többször előfordult, hogy egy versenyen hozzám jöttek oda, mert engem ismertek és nem tudták, hogy ki is most a csapatvezető." - jellemezte a helyzetet.

Szabó Bence utalt arra, hogy a meglévő problémák ellenére azért a minapi utánpótlás Európa-bajnokságon sok érmet nyert, nagyon jól szerepelt a magyar csapat. "

Ez azt jelzi, hogy szakmailag nem vagyunk zsákutcában" - tette hozzá. Az olimpiai kvalifikációra közelebbről rátérve egyetértett azzal az állásponttal, hogy a selejtezős rendszer igazságtalan, de egyúttal megjegyezte: rémtörténetekkel nem kellene előhozakodni. Ezzel azokra a nyilatkozatokra utalt, amelyek szerint egyik-másik versenyen az ellenfelek esetleg összejátszottak - többek között a magyarok kárára.

"Nem szerencsés ilyenekkel foglalkozni. Hamarabb ki lehetett volna harcolni a kvótákat, és akkor nem alakulnak ki olyan helyzetek, amelyek találgatásokra adhatnak okot. Egyébként a rendszerből fakad, hogy azok a csapatok, amelyek már kivívták a londoni részvételt, az utolsó versenyeken nem ugyanolyan tűzzel lépnek pástra, mint korábban. Az olasz kardozóknál például az volt a dilemma, hogy a tapasztaltak helyett fiatalokat vívatnak a végén, de az sem lett volna sportszerű, ezért maradt az eredeti csapat, amely viszont nem szakadt meg a győzelemért." - mondta Szabó Bence.

Mint a MOB sportigazgatója az eredménytelenség lehetséges következményeiről is beszélt:

"Óriási felhatalmazást kapott a MOB, sok pénzt kell helyesen elosztania. Oda kell adni a támogatást, ahol eredmény van. Ha meg kell majd nézni, hogy mennyit kapott a vívás és mit ért el, akkor a következtetéseket is le kell vonni - fogalmazott, hozzátéve, hogy megint sokat az eredménytelenségre nem lehet adni, mert az azt jelentené, hogy a MOB nem gazdálkodik jól az adófizetők pénzével.
- Főleg, ha semmi változás nem történik. Az elmúlt években is akadtak problémák, de ezeket a szőnyeg alá söpörték. Ki kell alakítani egy koncepciót, fel kell építeni a struktúrát, személyi változásokra is szükség van szerintem. Én mindenesetre már várom, hogy a szövetség vezetői előálljanak, s elmondják, ők hogy látják a helyzetet."

Füleky András, az MVSZ ügyvezető igazgatója a budapesti női tőr Világkupa múlt szerdai sajtótájékoztatóján türelmet kért, azt mondta, hogy amikor lezárul a kvalifikációs időszak, a szövetség vezetősége elmondja álláspontját.
A vívók számára már csak egy kvótaszerzési lehetőség maradt, április 21-én és 22-én Pozsonyban rendezik az európai zónaversenyt, melyen a párbajtőröző Szász Emese, a kardozó Benkó Réka és a tőröző Gátai Róbert biztosíthatja helyét a londoni mezőnyben.

Jelenleg a tőröző Mohamed Aida, a kardozó Szilágyi Áron és a párbajtőröző Imre Géza tekintheti magát olimpia résztvevőnek.

A londoni olimpiára eddig a következő nemzetek szereztek csapat, illetve egyéni kvótát.

(Forrás: MTI)