„Megemeljük a kalapot a riói olimpiára kijutott magyar versenyzők előtt”

„Megemeljük a kalapot a riói olimpiára kijutott magyar versenyzők előtt”

2016. 08. 26.
Megosztás


„Megemeljük a kalapot a riói olimpiára kijutott magyar versenyzők előtt, függetlenül attól, milyen helyezést értek el. A bajnokok előtt pedig fel is dobáljuk azt. Hisz mégiscsak nyolcszor vertük meg a világot, a népességszámhoz viszonyítva kiemelkedő teljesítményt nyújtva. A világverseny után ugyanakkor kötelező mérleget is készíteni, és rögtön előre gondolkodni, ráadásul nem négy, hanem legalább 12 évre, szem előtt tartva a demográfiai szempontokat is” – hangsúlyozta Orbán Viktor miniszterelnök pénteken reggel a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában.

„Ma egyre több a sportolási lehetőség az országban, és lassan eljutunk odáig, hogy nemcsak az élsportban mutassunk fel kiváló eredményeket, de mi magunk is sportos nemzet is legyünk” – tette hozzá a kormányfő.

Orbán Viktor a 2024-es budapesti olimpiarendezéssel kapcsolatban azt mondta, nagyon fontos lenne a lehetőség, mert hatalmas gazdasági esélyeket adhat. „Bár Budapestre már most is a fél világ kíváncsi, a magyar fővárosban még nagyon komoly fejlesztések szükségesek, ráadásul ezek az olimpia nélkül is kellenének. Így nem az a kérdés, miért rendezzünk, hanem, hogy miért ne rendezzünk olimpiát” – mondta a miniszterelnök, jelezve, a magyar fővárosnak sok jó érve van, például az, hogy Magyarország az olimpiai sporttörténelem első tíz nemzetének egyetlen olyan tagja, amely még nem rendezett ötkarikás játékokat. Azt is a budapesti pályázat mellett hozta fel, hogy vissza akarják adni az olimpiai rendezést az egész világnak, hogy ez ne csak „megavárosok" lehetősége legyen.

(MOB-MTVA, fotó: MTI/Illyés Tibor)