"Meghaltam többször is a szőnyegen, ezeket a darabokat, amik ott maradtak, nem tudom visszatenni"

"Meghaltam többször is a szőnyegen, ezeket a darabokat, amik ott maradtak, nem tudom visszatenni"

2015. 10. 31.
Megosztás

Hétfőn délután három órától az M4 sportcsatornán újra jelentkezik az Út Rióba sportmagazin. A 14. adásban asztalitenisz, birkózás, atlétika és triatlon lesz főszerepben.

Pár napot töltött itthon Póta Georgina, aki felidézte velünk pályafutása kezdetét és megtudjuk ki a legfőbb kritikusa. Hatos Gábor elárulja kire is gondol birkózás előtt, és hogy Rio után bevállal-e még egy olimpiai felkészülést. Csere Gáspár egy időre letette dobverőit, ugyanis élete 3. maratoni versenyén megfutotta a kiküldetési szintet. Bepillantunk a női triatloncsapat felkészülésébe, ahol kiderül kit is várnak a TOP 10-be.

Póta Georgina nem szereti, ha családjából bárki is megjelenik verseny közben a teremben. „Gyerekkoromban anyuval voltak összetűzéseim, mert ugyebár ő is ért a pingponghoz, és amikor lejött a versenyeimre, leblokkoltam. És úgy tűnhetett a nézőknek vagy anyukámnak, akik néztek, hogy állok, és nem mozgok és hogy nem hajtok. Közben csak valami történt a fejemben, ami így meggátolt abban, hogy mozogjak. És így teljesen lefagytam. És akkor anyu így néha beüvöltött, hogy: mozogjál! Ebből volt egy pár veszekedésünk. Meg, hogy ha esetleg nem nyertem meg valami magyar versenyt, akkor nem beszélgettünk egy napig. De most már sokkal jobban viseli, és már nem izgul annyira.”

Gina, soha nem álmodozott olimpiai éremről, neki a nagy álma mindig is az olimpiai részvétel volt, ami sikerült is. Sőt most már a riói olimpiára készül, amihez csupán a jelenlegi világranglista helyezését kell tartani. Ám azért az sem kis munka!

Az olimpiai, világ- és Európa-bajnoki bronzérmes szabadfogású birkózó több sportágat is kipróbált mielőtt a birkózószőnyeget választotta. „Először próbálkoztam ping-ponggal, focival, karatéval, aztán apukámnak volt egy ismerőse, aki azt mondta, rengeteg energiája van ennek a fiúnak, próbálja ki a birkózást.” – mesélt a kezdetekről Hatos Gábor, aki 10 évesen kezdett el bírkózni és annyira megtetszett neki a sportág, hogy idén 22 éve már, hogy itt ragadt. A siker pedig nem maradt el. A hétszeres magyar bajnok birkózó a két évtized alatt olimpiai, világ- és Európa-bajnoki bronzérmekkel gazdagodott. „Sose gondoltam arra, hogy Eb-n, vb-n, olimpián dobogóra fogok állni, ez új ajtókat nyitott ki. És még jobban belevetettem magam a birkózásba, még többet dolgoztam, erőn felül teljesítettem, 110 százalékot, és próbáltam még több pluszt beletenni ahhoz, hogy sikeres legyek” – nyilatkozta Hatos Gábor, aki szerint egy világversenyen dobogón állni olyan felemelő érzés, amihez semmi sem fogható. A riói olimpiára novemberben kezdődik meg a felkészülés. Várhatóan ez lesz Hatos Gábor utolsó olimpiája. „Úgy érzem Eb, vb még menne, újabb 4 év viszont nem. Meghaltam többször is a szőnyegen, ezeket a darabokat, amik ott maradtak a szőnyegen, nem tudom már visszatenni”– fogalmazott Hatos Gábor.

Csere Gáspár két éve még alig hitte, hogy a riói olimpia egyik résztvevője lesz. Ám pályafutása harmadik maratoni futóversenyén élete legjobbjával kvalifikálta magát. Az inkább etióp futómozgásra hasonlító sportoló képes órákon át tanulmányozni a nagy példakép Haile Gebreselassie mozgását. "Versenyek előtt órákat is tudok maratoni versenyeket visszanézni és akkor a ritmust figyelem, hogy futnak, meg a kar-lábmunkát, a törzstartást. Ha találok, akkor lassított videókat is tanulmányozok, és próbálom átvenni az egésznek így a dinamikáját, stílusát. És ahogy nézi az ember, azt veszi észre, hogy az edzéseken időről időre be is épül a mozgás."
Gáspár életében eddig nem csak a futás, hanem a dobolás is fontos. Ám most ez az olimpia miatt kicsit hátrébb szorult. "Valószínűleg a ritmusérzékem az elég jó, ez fontos. Mert mind a hosszútávfutáshoz mind a dobhoz nagyon kell a ritmus. És talán ez a közös a kettőben. És az egyik ugye azért a testedzés, bár túlmutat azon, de alapvetően egy fizikai tevékenység ez meg sokkal inkább szellemi. Itt az ember sokkal inkább a művészi igényét is ki tudja élni, így a kettő jól kiegészíti egymást. És így tudok teljes lenni.” A sportoló a riói olimpiáig még egy percet szeretne javulni legjobbján.

A triatlon viszonylag friss sportág az olimpiai programban, hiszen először 2000-ben, Sydneyben osztottak érmeket. Akkor négy versenyző képviselte hazánkat. Ez pedig egyben az eddigi legnagyobb létszámot is jelentette a magyar versenyzőknél. 16 év után most megismételhetjük ezt! A hölgyeknél Vanek Margit és Kovács Zsófia szereplése szinte már biztosnak mondható. Mindketten rendkívül elszántak, hiszen Zsófi bár kijutott Londonba, nem tudta azt produkálni, amit szeretett volna. Margit pedig az utolsó pillanatban csúszott le a kvalifikációról. Most nem "csupán" kvótát akarnak szerezni, hanem eredményükkel is bizonyítanák, hogy a világ élvonalába tartoznak.



(utrioba.hu-MOB)