Van már magyar győzelem a minszki elit férfi Európa-bajnokságon, még ha a negyedik napig is kellett várni rá! Kalucza Norbert a légsúlyban látványos bunyóval egyhangú pontozással verte felvidéki ellenfelét, és bejutott a legjobb 8 közé. Deél Szabolcs szupernehézsúlyban csak másfél percig húzta a bivalyerős fehérorosz ellen.
Hétfőn először Deél Szabolcs szállt ringbe, de tudtuk, a természetes súlycsoportjánál eggyel feljebb bokszoló debreceni bunyósnak nincs sok esélye a világversenyekről hat éremmel rendelkező Viktar Zujev, a legjobb fehérorosz ökölvívó ellen. Zujev másfél perc elteltével ütötte meg keményen gyomron a debreceni fiút, akire számolt a bíró, majd azonnal repült a törülköző az edzői teendőket ezen a meccsen ellátó Bacskai Imre kezéből.
Mivel ez volt a magyar válogatott ötödik veresége a minszki Eb-n, nagyon kellett már az első győzelem, amit Kalucza Norberttől vártunk.
Deél klubtársa korábban már négyszer találkozott a dunaszerdahelyi illetőségű Rajkó Renével, 2:2 volt az állás, de mivel a két győzelem volt előbb, s a két vereség később, kicsit tartottunk a légsúlyú összecsapástól.
Nem kellett volna.
Kalucza az első pillanattól fogva uralta a meccset, szemmel alig követhető kombinációival végig sakkban tartotta Rajkót, akire a második menetben számolt is a bíró. Nyugodtan vártuk az eredményhirdetést, ami nem is okozott csalódást: a pekingi olimpia résztvevője egyhangú pontozással, simán lépett tovább a negyeddöntőbe, ahol az azeri Elvin Mamishzade lesz az ellenfele szerdán.
"Cseppet sem fáradtam el, nem éreztem a fogyasztás hatását, legfeljebb fejben, fizikumban semmiképpen. Nem is tudom, mikor bokszoltam ilyen jól legutóbb, talán 2008-ban, a pescarai olimpiai selejtezőn. Úgy érzem, az azerit is le tudom győzni, és le is fogom" - mondta önbizalomtól duzzadóan a debreceni bunyós.
"Kalucza nagyon szépen, színesen, változatosan bokszolt, valahogy így kell ezt egy Európa-bajnokságon" - tette hozzá Kovács László szövetségi kapitány.
Eredmények:
52 kg, a 8 közé jutásért: Kalucza Norbert-Rajkó René (szlovákiai) 3:0 (30:27, 30:27, 30:27)
+91 kg, a 8 közé jutásért: Viktar Zujev (fehérorosz)-Deél Szabolcs feladás az 1. menetben
Kedden négy magyar lép szorítóba, valamennyien a 8 közé jutásért.
A párosítás:
49 kg: Ungvári István-Dawid Jagodzinski (lengyel)
56 kg: Nagy Krisztián-Omar El-Hag (német)
60 kg: Varga Miklós (2. kiemelt)-Mateusz Polski (lengyel)
75 kg: Harcsa Zoltán (3. kiemelt)-Armen Hovaneszjan (örmény)
(Forrás és fotó: Ch. Gáll András)