Negyedik alkalommal találkozott az OB I 2011–2012-es évadjának döntőjében a Sapa Fehérvár AV19 és a Miskolci JJSE. Az első három meccs a címvédő székesfehérváriak sikerét hozta (7-1, 12-1, 7-0), így csütörtök este már bajnokavatásra készülődött az Ifjabb Ocskay Gábor Jégcsarnok 2300 fős publikuma.
A hazaiaknál Bálizs Bence maradt a kapus, a légiósok közül Derek Ryan, Mihály Árpád, Chad Klassen, Harlan Pratt és Juraj Durco kapott szerepet az évad utolsó élvonalbeli bajnoki találkozóján. Súlyos vállműtétje után visszatért Tokaji Viktor is, ami fölöttébb jó előjel az áprilisi világbajnokság előtt!
A sérülésektől sújtott Miskolcnál bővült a hiányzók listája, az ujját törő Lubomir Chmelo és az orrtörést szenvedő Miskolczi Márk sem állt Greg Lindqvist vezetőedző rendelkezésére.
A Fehérvárról a Jegesmedvékhez került Nagy Gergő veszélyes passza vezette fel a meccset, míg a túloldalon Palkovics Krisztián tüzelt ígéretes helyzetben, ám Budai Krisztián védett. A 3. percben Jan Jarabek kiállítása miatt emberfórba került az Alba Volán, de a sárga-feketék védelme továbbra is jól zárt. A 11. percig tudta tartani magát a Miskolc. Ekkor egy buli után Ladányi Balázs passzolt az őrizetlenül hagyott Sofron Istvánhoz, aki közelről nem hibázott.
Negyvenöt másodperccel később újra ünnepelhetett a hazai szurkolótábor. Egy príma háromszögelés végén a bal saroknál helyezkedő Mihály Árpád fejezte be góllal az akciót. Huszonegy másodperccel ezután – Sille Tamás kisbüntetése miatt – előnybe került a Miskolc. És szépíthetett is volna, Dubek Vladimir helyzeténél azonban Bálizs Bence nagyszerűen védett. A folytatásban Sofron István növelhette volna a házigazdák előnyét, majd a hajrában két kiállítást is feljegyezhettünk: a 18. percben megint Jan Jarabek tartott kényszerpihenőt, a szünet előtt 36 másodperccel pedig Mihály Árpád szedett össze 2 percet (2-0).
A 23. percben Jan Jarabek „triplázott”, hiszen már harmadszor küldte őt a büntetőpadra Halassy György vezetőbíró. A Sapa Fehérvár pedig 43 másodperc alatt gólra váltotta az emberelőnyét. Palkovics Krisztián passzolt vissza a kapu mögül, érkezett Harlan Pratt, és a hálóba vágta a pakkot. A 26. percben Hajós Roland készítette le a korongot jobb szélről, s ez alkalommal Magosi Bálint mattolta közelről Budai Krisztiánt. A 29. percben jött az ötödik székesfehérvári találat. Orbán Attila lövése után surrant be a korong a jobb sarokba. A 32. percben szépített a Jegesmedvék alakulata. Martin Saluga robogott el a bal szélen, a hazai bekkek kivártak, a légiós pedig a hálóba küldte a pakkot. Huszonhét másodpercig tartott a látogatók boldogsága, ekkor újra Mihály Árpád volt eredményes. Harminchat másodperccel a szünet előtt megszületett a második vendégtalálat is: Dubek Vladimir tüzelt, a pakk kijött Bálizs Bencéről, Rafaj Attila pedig a hálóba terelte azt (6-2).
Továbbra is jelentős fölényben játszottak a kék-fehérek, de Budai Krisztián remek napot fogott ki. Előbb Ladányi Balázs, aztán meg Palkovics Krisztián veszélyes próbálkozását semlegesítette. Az 50. percben kapust cserélt a Volán, a hátralévő időben Pleszkán Jóusef védett. Az 52. percben Mihály Árpád előkészítőként jeleskedett, a bombagólt Derek Dyan ütötte. Az 56. percben Nagy Gergő egy látványos csel után talált be korábbi csapata kapujába. A végeredményt az 59. percben Hajós Roland állította be, aki a kapu mögül visszakorcsolyázva lőtt a hálóba.
Ezzel a győzelemmel a Sapa Fehérvár AV19 története 13. – egyébként pedig zsinórban a 10. – bajnoki címét harcolta ki. A Miskolc a MOL Liga és a Magyar Kupa után ebben a szezonban a harmadik ezüstérmét szerezte. Sapa Fehérvár AV19–Miskolci JJSE 8-3 (2-0, 4-2, 2-1) Az egyik fél negyedik győzelméig tartó párharc végeredménye: 4-0.
Az OB I végeredménye: 1. Sapa Fehérvár AV19, 2. Miskolci JJSE, 3. Dab.Docler, 4. Ferencváros, 5. Újpest
A bajnokcsapat névsora:
Árkovics Bálint, Balogh Bálint, Bálizs Bence, Benk András, Berényi Balázs, Csíki Zoltán, Justin DaCosta, Dósa Dávid, Juraj Durco, Erdélyi Tamás, Farkas Tamás, Farkas Lőrinc Simon, Fekti Ádám, Hajós Roland, Hetényi Péter, Horváth András, Horváth Dávid, Eric Johansson, Kiss Dávid, Chad Klassen, Kocsis Ferenc, Kovács Csaba, Kovács Viktor László, Ladányi Balázs, Lajcs János Marcell, Láda Balázs, Magosi Bálint, Maklári Erik, Meretei Márkó, Mihály Árpád, Adam Munro, Nagy Gergő, Németh Attila, Németh Ádám Péter, Orbán Attila, Palkovics Krisztián, Pleszkán József, Harlan Pratt, Reiter Attila, Reiter Richárd, Derek Ryan, Sikorcin Ladislav, Sille Tamás, Sofron István, Soltész Áron, Tóth Adrián, Tóth Gergő, Varga Arnold, Vas Márton, Vég Ádám, Vincze Péter
A találkozó után átadásra kerültek a 2011/2012-es idény legjobb hokisainak járó díjak is:
a legjobb kapus: Bálizs Bence (Sapa Fehérvár AV19)
a legjobb hátvéd: Juhamatti Hietamäki (FTC)
a legjobb csatár: Galanisz Nikandrosz (Dab.Docler)
ifj. Ocskay Gábor díj: Sofron István (Sapa Fehérvár AV19)
a legtechnikásabb csatár (Miklós kupa): Nagy Gergő (Miskolci JJSE)
legjobb elsőéves felnőtt játékos (Kósa kupa): Ritó László (Miskolci JJSE)
legjobb felnőtt edző: Stephan Lund (Dab.Docler)
legjobb játékvezető: Halassy György
(Forrás: jegkorong szövetség)