Az ENSZ jövőbe mutató fejlesztési terveit méltatta Thomas Bach

"Mindegyik pályázó képes nagyszerű játékokat rendezni 2024-ben"

2016. 02. 03.
Megosztás

"Önök elégedettnek látnak engem: lenyűgöző versengés várható négy város között, melyek mindegyike képes kitűnő játékokat rendezni - jelentette ki Thoma Bach NOB-elnök Los Angelesben.

"Mi, a NOB-ban nyugodtan figyelhetjük ezt a versengést, amely olyan, mint egy olimpiai döntő. Persze nagy különbség, hogy itt csak aranyérmet osztanak, ezüstöt és bronzot nem" - A német sportdiplomata az UCLA kampuszán tett látogatása utáni sajtótájékoztatón" - fogalmazott a német sportdiplomata az UCLA kampuszán tett látogatása utáni sajtótájékoztatón.

Bach hangsúlyozta, hogy a négy kandidáló város, Budapest, Los Angeles, Párizs és Róma magáévá tette az Agenda 2020 irányelveit, melyek elsődlegesen a költségek lefaragására, kordában tartására, illetve a létesítmények, beruházások utóhasznosítására irányulnak.

"A négy város bemutatta nekünk, hogy nem csak egy megoldás létezik, és pályázni különböző okokból is lehet" - fogalmazott az egykori olimpikon, aki 1976-ban a német tőrcsapat tagjaként aranyérmes volt Montrealban.

"A gondolatok versenyére számítunk, nem akarunk semmit ráerőltetni a városokra, nem akarunk nekik leckét adni abból, hogy mit kellene tenniük a fejlődésük érdekében. Az ő feladatuk, hogy nekünk megmutassák, miként látják a jövőjüket és ebbe az olimpiai játékok hogyan integrálódnak."

Friss élményeiből példaként említette a Los Angeles-iek azon tervét, hogy nem építenek olimpiai falut, hanem a már meglévő egyetemi kollégiumokat használják majd. Bach szerint éppen ilyesmire gondoltak, amikor az Agenda 2020-at összeállították. Az amerikaiak eredeti tervében még az szerepelt, hogy magáncégre bízzák az olimpiai falu megépítését, de a helyi képviselők attól tartottak, hogy ezzel elszállhatnak a költségek, ezért utóbb az egyetemi megoldás mellett foglaltak állást.

Bach vasárnap érkezett Los Angelesbe - látogató körútjának utolsó állomására -, ahol megtekintette a Lakers Charlotte elleni NBA-mérkőzését, majd meglátogatta a tervezett főbb olimpiai versenyhelyszíneket, s többek között olyan egykori nagyságokkal is találkozott, mint az atléta Carl Lewis, aki négy aranyérmet nyert az 1984-es Los Angeles-i játékokon. A kaliforniai metropolisz 1984 előtt 1932-ben is házigazdája volt az olimpiának, míg az Egyesült Államokban legutóbb 1996-ban, Atlantában rendeztek ötkarikás játékokat.

Thomas Bach december közepén járt Budapesten, s eredményesnek és sikeresnek nevezte látogatását. Mint mondta, a magyar fővárosnak "érdekes és nagyon erős pályázata van", s úgy vélte, Budapest és Magyarország jól alkalmazkodik az Agenda 2020 reformprogramban foglaltakhoz.

Borkai Zsolt a MOB február másodikai közgyűlésén adott tájékoztatást arról, hogy február 1-jétől megkezdte működését a budapesti olimpia pályázatának elkészítésével foglalkozó Budapest 2024 Nonfrofit Zrt., amelynek soron következő feladata a logó és az úgynevezett mesterterv elkészítése lesz, s erről a magyar delegációnak február 17-én kell számot adnia Lasuanne-ban.

A NOB 2017-ben, Limában jelöli ki a 2024-es játékok helyszínét.

(MTI-MOB, fotó: olympic.org)