Miután Magyarország a második világégést követő, politikailag zűrzavaros időszakában a minisztériumi alkalmazottként dolgozó szüleit Németországba menekítették, Giczy Csaba 1945-ben a Bajorország keleti felében található Cham településén felállított menekülttáborban, egy amerikai katonai kórházban látta meg a napvilágot.

A németországi kitérő ugyanakkor nem tartott sokáig, hiszen mire Giczy fél éves lett, családja, az édesanyját emésztő honvágytól hajtva visszatért Magyarországra, így már itthon ismerkedett meg szeretett, egész életét végigkísérő sportágával, a kajakozással. Történt ugyanis, hogy 1958-ban az újpesti elemi iskola nyolcadik osztályát járó Giczyt padtársa, Sticker István már az első tanítási napon azzal fogadta, érdemes lenne megtapasztalnia a csónakházak hangulatát. Ő pedig nem habozott, néhány napra rá jelentkezett a Vasas Izzóba, a miliő pedig – nem túlzás – azon nyomban magával ragadta.

Az iskolából aztán hol gyalog, hol biciklivel tette meg nap, mint nap a Duna-partra vezető pár kilométeres utat, ahol mások mellett a magyar kajak-kenu sport kezdeti időszakának egyik meghatározó, azóta méltatlanul keveset emlegetett alakja, Vásárhelyi György egyengette első evezőcsapásait és mint utóbb kiderült, masszív alapokat fektettek le együtt. Az Izzó akkori zseniális vezetőedzőjét, az emberileg és szakmailag is példamutató Gyuri bácsit Giczy második apjaként szerette.

A nagyszerű közeg, a rendkívüli nevelőedzők, na meg persze Giczy Csaba elvitathatatlan tehetsége és szorgalma pedig kiemelkedő felnőttpályafutást szült. És, hogy mégis mennyire volt az a sportkarrier átlag feletti? Eredményei önmagukért beszélnek.

500, 1000 és 10 000 méteren versenyezve 1965 és 1978 között erősítette a magyar kajakos válogatottat, amelynek képviseletében nemzetközi viadalokon 14 érmet szerzett, ezek közül három világbajnoki, egy pedig Európa-bajnoki arany volt. Emellett kilencszeres magyar bajnok és akkor a legnagyobb sikereiről még szót sem ejtettünk.

Giczy ugyanis kétszer az ötkarikás játékokon is szerepelt, előbb 1968-ban Mexikóvárosban, majd 8 évvel később Montreálban szállt vízre.

1967-ben egy tavaszi edzőtáborozás alkalmával a válogatott edzői úgy döntöttek, Giczynek az akkor már befutott, érett versenyzővel, az Újpesti Dózsa kétszeres Európa-bajnok kajakozójával, a későbbi tűzoltóparancsnokkal, azaz Tímár Istvánnal egy hajóban evezve kellene szerencsét próbálnia. A lehetőség óriási megtiszteltetés volt Giczy számára, akinek ezidáig eszébe sem jutott, hogy egy Tímárhoz hasonló nagyágyúval kerüljön össze. A páros azonban összeállt, méghozzá nem is akárhogyan.

A mexikóvárosi egy tragikus és egyben különleges nyári olimpia volt. Tragikus az olimpiát megelőző diáktüntetés sortüze, különleges a magaslati területen, 2000 méteres magasság felett rendezett versenyek miatt. Sokan aggodalmuknak adtak hangot, vajon meg lehet-e egyáltalán ilyen körülmények között rendezni az olimpiát?! Nos, lehetett. A házigazdák mindent megtettek, hogy eloszlassák a közvélemény kételyeit, így több előolimpiát is rendeztek, valamint felajánlották, az olimpia előtti két hétben minden versenyzőt vendégül látnak, hogy a résztvevők szokhassák a környezetet. Az 1000 méteren induló Giczy-Tímár duónak első ízben az 1967-es, utolsó előolimpiára való kijutás volt a célja, ez pedig gond nélkül sikerült, sőt mi több, egy évvel a kettes megalakulása után már az olimpián találták magukat.

A Xochimilco-tavon aztán, ahogy az egész magyar kajak-kenu küldöttség, Giczyék is remekeltek. Tímárral párban ugyanis a szovjet Saparenko-Morozov duó mögött a második helyre lapátolták be magukat a kajak kettesek 1000 méteres számában. Nem ez volt azonban a végállomás Giczynek és Tímárnak a ’68-as olimpián, hiszen Csizmadia Istvánnal és Szöllősi Imrével kiegészülve a kajak négyesek ezres versenyében a norvégok és a románok után célba érve harmadik helyen végeztek.

Ezüst- és bronzérmével Giczy Csaba hozzájárult a magyar kajak-kenuzás addigi legsikeresebb olimpiai szerepléséhez. A magyar csapat két arany-, három ezüst- és egy bronzmedáljával az első helyen végzett a nemzetek képzeletbeli kajak-kenus éremtáblázatán.

Korábbi ötkarikás eredményeit ugyan nem tudta megismételni második olimpiai részvétele alkalmával, mégis megsüvegelendő, hogy nyolc évvel a mexikói sikerei után, 1976-ban Kanadában az ezer méteren versenyző kajak négyes tagja volt, amely végül nyolcadik helyen zárt.

1979-ben aztán szögre akasztotta a lapátot, villamosmérnöki diplomát, majd szakedzői végzettséget szerzett, a sporttól pedig egy pillanatra sem távolodott el.

Már csak azért sem, mert Giczy életének szerves része maradt a kajak. Edzőként vállalt munkát, dolgozott Kanadában, volt az ifiválogatott szövetségi kapitánya, kezei között ismerkedett meg a sportág alapjaival például Dombi Rudolf későbbi olimpiai bajnok vagy éppen Solti László, a maratoni táv világbajnok kajakosa.

Munkájának elismeréseként 2011-ben Újpest gyermekeiért-díjat kapott, 2014-ben átvehette a Magyar Kajak-Kenu Szövetség legmagasabb, a sportágért sportolóként és edzőként legtöbbet munkálkodóknak járó kitüntetését, az Arany Érdemrendet, 2015-ben pedig Edzői életmű-díjjal is kitüntették.

Családja igazi sportcsalád. Feleségével, az Újpesti Dózsa korábbi kiválóságával, a moszkvai olimpia ezüstérmes kajakosával, Zakariás Máriával nap, mint nap szóba kerül a sportág helyzete. Nem csoda, ha három gyermekük, a legidősebb Gergő és két húga, Zsuzsanna és Zsófia is közel maradt a kajakozáshoz.

Giczy Csaba szerdán 75 éves. Isten éltesse!

(MOB-összeállítás; képek: MTI)