Éppen 50 éve annak, hogy Almássy Zsuzsa a pontszerző ötödik helyet szerezte meg műkorcsolyában a szapporói téli olimpián. Az Eb-ezüst- és vb-bronzérmes korcsolyázó, meghatározó ikonja volt a hatvanas, hetvenes évek sportéletének. A napjainkban külföldön élő Zsuzsa nénit – aki az első olimpiáján még csak 13 éves volt - hazalátogatása alkalmával faggattuk.

Három olimpián képviselte Magyarországot, hogyan emlékszik ezekre vissza?

Mint minden sportolónak, nekem is az olimpia volt a legszebb versenyem, szerencsésnek mondhatom magam, hogy lehetőségem volt hármon is részt venni. 1964-ban Innsbruckban a 17., 1968-ban Grenoble-ban a 6. és 1972-ban Szapporoban a 5. helyet szereztem meg. Mostanában már nem jellemző, hogy valakinek ilyen hosszú pályafutása van műkorcsolyában.

Hogy nézett ki annak idején az olimpiai felkészülés?

Egész évre készültünk, hiszen az olimpia mellett Európa és világbajnokságot is rendeztek. Számomra fontos volt kiszakadni a hektikus hétköznapokból, két alkalommal két hónapot Svájcban készültem, Arnold Gerschwiler irányítása alatt. 2000 méter feletti magaslaton voltunk, a ritka levegőnek köszönhetően ez megalapozta a kondíciónkat. Azonban ki voltunk téve az időjárás viszontagságainak is, hiszen zárt csarnok hiányában a szabadban végezetünk minden edzést. Ennek eredményeként, ha öt napig esett a hó és nem tudtuk használni a pályát, akkor öt napig a hegyekben szánkóztunk. Addigra már úgyis mindent tudott az ember, az volt a legfontosabb, hogy a lelki nyugalom és az önbizalom meglegyen.

A maradék időben itthon edzettem, Dr. Nagy Lászlóval. A Magyarországon töltött hónapok alatt nem csak jeges edzéseket végeztem, a korcsolya mellett számos más sportot is űztem, hogy minél jobban és sokoldalúbban kondicionáljam magam.

A profi karrier után nem távoldott el a jégtől, edzői pályába kezdett. Ez megadta azt az élmény, mint amit sportolóként kapott?

Igen, abszolút. A legfontosabb szempont edzőként is ugyanaz, minden körülmény mellett embernek maradni. Van egy kitűzött cél, amit szeretnénk elérni, de nem minden áron. Már versenyzőként is fontosnak tartottam, hogy az eredményesség és siker mellett, az odáig vezető út is rendkívül lényeges.

Mennyit változott a sportág az elmúlt években?

Mikor én indultam az olimpián reggel 6-tól este 10-ig tartott a verseny, minden három órában jégen volt a sportoló. Rengeteget számított, hogy fejben ki bírta tovább, de ez most sem változott, hiszen mindenki felkészült és tehetséges ezen a szinten. Legtöbbet a sportág pontozása változott, manapság minden elő van írva és csak a technikai nehézség számít. Mindenki igyekszik megfelelni ezeknek a kritériumoknak és nagyon hasonló kűröket fut, az én időmben az egyediség, a különbözőség többet számított, a korcsolyázók igazi művészek voltak. A pontozás változása elvitte egy teljesen másik irányba a sportágat. Mindezek mellett egyre fiatalabbak a versenyzők, nem is elvárható egy 14-15 éves női versenyzőtől, hogy olyan kiforrottan tudjon korcsolyázni, mint egy 18-20 éves, legtöbbször ebben az életkorban már be is fejezik a pályafutásukat.

Nagyobb szünetet követően, 66 év után újra magyar páros indul műkorcsolyában a téli olimpián, már csak ebből a számból is látszik, hogy ez mekkora siker. (Sajnos az interjú megjelenését követően érkezett a szomorú hír, hogy a már Pekingben tartózkodó Magyar Márk reptéri koronavírus-tesztje pozitív lett, így a magyar kettős nem tud rajthoz állni pénteken a Capital Indoor Stadiumban – a szerk.)

Óriási dolog, nagyon gratulálok nekik. Mindketten igazi sportemberek és példaképek, sok kudarc után nem adták fel és meg is lett az eredménye. Kevés tapasztalattal rendelkeznek a nagy versenyekről, úgyhogy most igazán belekerültek a mély vízbe. Csak csinálják meg amit tudnak, és ne foglalkozzanak semmivel!

Mit üzenne a Chtchetinina Ioulia és Magyar Márk párosnak?

Azt, hogy: Gyerekek csodálatosak vagytok, legyetek büszkék magatokra, hogy odajutottatok, mert mi nagyon azok vagyunk. Mindenki szurkolni fog nektek, úgyhogy csak take it easy!