Thomas Bach nyílt levélben üzent a sportolóknak

"Mindenkire szükség lesz, hogy az olimpia a béke jelképévé váljon"

2020. 03. 26.
Megosztás

Thomas Bach, a NOB elnöke a szerdai, médiának szóló telekonferencián hangsúlyozta, hogy egy efféle példa nélküli kihívás közepette az elhalasztott 2020-as tokiói olimpiai játékok összes érdekelt felének elköteleződése szükséges ahhoz, hogy a sportolókat arról biztosítsák, valóra válhat még az olimpiai álmuk.

Miért változtatta meg a NOB az álláspontját a játékok július 24-i kezdését illetően az elhalasztás irányába, főleg az utóbbi pár napban?

A koronavírus gyors terjedéséről szóló fejlemények hatására hoztuk meg ezt a döntést. Már a kezdetekkor azt közöltük, hogy napról napra, 0-24-ben figyeljük a helyzetet, és alkalmazkodunk az esetleges változáshoz, valamint az Egészségügyi Világszervezet (WHO) tanácsára támaszkodunk.
A válság legelején egyöntetűen a Japánt érintő helyzetre összpontosítottunk, amely kapcsán azt mérlegeltük, hogy vajon a szigetország biztonságos hátteret tud-e nyújtani az olimpiai játékok minden résztvevője számára. Aztán egyre inkább a nemzetközi színtérre szegeződött a tekintetünk, ahol egy részről a japánok sikerességét láttuk, ahogy felveszik a harcot a vírussal szemben és hatékony intézkedéseket eszközölnek, másrészről viszont olyan gyorsan terjedt a vírus, hogy egyre inkább azt a kérdést kellett feltenni, vajon elutaznak-e az emberek Japánba, és hogy megengedheti-e magának az ország, hogy világeseményt rendez a vírus feltartóztatása jegyében.

A helyzet nagyon gyorsan változott, ehhez igazítottuk mi is a különböző forgatókönyveinket, amelyeket mindig a szervezőbizottsággal vitattunk meg, legyen szó az enyhítő intézkedésekről, a karanténról, vagy a számos más problémakörről. Eljutottunk egy olyan pontra, ahol egyrészről egész magabiztosak voltunk abban, hogy az enyhítő és védelmi intézkedések alkalmazásával Japán meg tudná tartani az olimpiát négy hónap múlva. Ugyanakkor egyre inkább elkezdtünk kételkedni, vajon a világ készen áll-e a tokiói olimpiára.

Meg kellett oldani a kialakult helyzetet. Japán nagyon meg szerette volna rendezni az ötkarikás eseményt. Aztán múlt vasárnap megkaptuk az afrikai számadatokat, amelyekből egyértelműen kirajzolódott, hogy a járvány elején járnak és sok országot érint a vírus. Ez pontosan így zajlott mindenhol. Dél-Amerikában, az Egyesült Államokban és más országokban is gyorsan terjedt a fertőzés. Ekkor jött el a pillanat, amikor összehívtam a NOB Végrehajtó Bizottságát, hogy rendkívüli ülést tartsunk azzal a céllal, hogy a japán szervezőkkel, partnereinkkel és barátainkkal nyílt beszélgetést folytassunk a játékok elhalasztásáról.

Mivel az ügyben nem dönthettünk a szervezőbizottság és a japánok teljes támogatása nélkül, a Végrehajtó Bizottság ülése előtt felhívtam a szervezőbizottság elnökét, Mori Josirót, aki pedig Abe Sinzóval, Japán miniszterelnökével vette fel a kapcsolatot. A beszélgetés eredményeképp a szervezőbizottság és Japán készen állt a különböző forgatókönyvek megvitatására, kiváltképp az elhalasztáséra.
Megnyugtattuk Josirót, hogy az eltörlésről szó sem lehet. Megtartottuk hát a Végrehajtó Bizottság ülését vasárnap délután, amely során megállapodtunk az elhalasztás lehetőségének és következményeinek tanulmányozásáról. Az értekezés után pár órával pedig újabb, riasztó információkról értesültünk; egyre több helyen vezettek be utazási korlátozást, a vírus pedig Óceánia számos szigetére is átterjedt már.

Másnap reggel megkaptuk a WHO riasztó nyilatkozatát. A WHO főigazgatója szerint a vírus egyre gyorsabb ütemben terjed, ezért rendkívüli konferencián akarta megvitatni a helyzetet a G20 vezetőivel.

Így aztán újra felvettük a kapcsolatot a szervezőbizottsággal és tájékoztattuk őket arról, hogy a következő napra tervezett telefonhíváson Abe elnökkel döntést szeretnénk hozni a játékok elhalasztását illetően. A beszélgetés során Abe Sinzó már a legelején azt javasolta, hogy a NOB döntsön az elhalasztásról.

Arra az elhatározásra jutottunk, hogy ez ügyben nem hozhat a NOB egyoldalú döntést. Közös döntésnek kell születnie, hiszen a sikeres játékok megrendezése érdekében maximálisan egyet kell értenünk, egységesen kell fellépnünk. Ez volt a döntéshozatal menete, amely során már a kezdetektől az alapelveink szerint jártunk el, azokat a helyzet megfigyelése alapján igazítottuk. Követtük vezérelvünket, miszerint a sportolók és a játékokban érdekelt összes fél egészségének és biztonságának megóvása az első a vírus feltartóztatása mellett.

Milyen jelentőséggel bír az új olimpia az emberiség számára?

Reményeink szerint, és ezért mindent meg is teszünk, a 2021-ben ünnepelt 2020-as tokiói olimpián annak örvendhetünk majd, hogy az emberiség legyőzte a példa nélküli vírus által támasztott kihívást. Az olimpiai játékok és az olimpiai láng lesz a fény ennek a sötét alagútnak a végén, amelyről egyelőre nem tudjuk, milyen hosszú is.

Mi lesz az új időpont, mikor születik döntés az ügyben, illetve milyen szempontok alapján hozzák meg azt?

Nehéz kérdés ez, a japán miniszterelnökkel való tegnapi megállapodásunk alapján arra kértük a koordinációs bizottságot és a szervezőbizottságot, hogy részletesen mérjék fel a helyzetet. Jó hangzású, lelkesítő néven munkacsoportot hoztak létre, amelyet "Here We Go" ("Vágjunk bele") névre kereszteltek. Elsősorban a 33 nemzetközi szövetséggel kell tárgyalni. Azt hiszem, holnap tartunk velük telekonferenciát, a tegnapi nap során már felvettük velük a kapcsolatot. Első körben látnunk kell, milyen lehetőségeink is vannak. Aztán az olimpiai játékok kapcsán a sportnaptárat és rengeteg más dolgot is figyelembe kell venni. Minél hamarabb igyekszünk dűlőre jutni, a hangsúlyt azonban a döntés minőségére kell helyezni, illetve arra, hogy az összes érdekelt fél véleményét mérlegeljük: a nemzeti olimpiai bizottságokét, a sportolókét és a partnerekét. Természetesen a szervezőbizottság is kulcsszerepet játszik.

Mikortól mérlegelték a sportolók véleményét? Hayley Wickenheiser és több NOB-tag is megszólalt a múlt héten, a Kanadai Olimpiai és Paralimpiai Bizottság pedig úgy döntött, nem küld sportolókat a nyáron, ha nem halasztják el a játékokat. Mit gondol erről?

Mindnyájan figyelembe vettük a sportolók véleményét, amely nagyot nyomott a latba. Folyamatosan kapcsolatban állunk a sportolói bizottsággal, amelynek elnöke NOB Végrehajtó Bizottsági tag is egyben, és részt vesz a tanácskozásban, a döntéshozatalban és a szavazásban.
Továbbá a sportolóknak is címeztem egy levelet pár héttel ezelőtt. Számos hívás volt a sportolói bizottsággal és a sportolók képviselőivel szerte a világon. Aztán a nemzeti olimpiai bizottságokkal és a nemzetközi szövetségekkel is telekonferenciát tartottunk, amelyek végén minden nemzeti olimpiai bizottság és nemzetközi szövetség egyenként leadta szavazatát a NOB Végrehajtó Bizottság által előterjesztett javaslatára. A szavazáson mindenki egyöntetűen támogatta a stratégiát, még a Kanadai Olimpiai Bizottság is.

Ezután több mint 200 sportolói képviselővel telefonáltunk, amely során senki sem kérte a játékok eltörlését, a kérdések a kvalifikációs rendszer, a felkészülési feltételek, a mentális egészség és egyéb témák körül forogtak. Mindezeket, valamint a rengeteg sportoló véleményét is figyelembe vettük, akik nem vettek részt a híváson. Néhányan kritizáltak, és voltak, akik nagyon támogatóan nyilvánultak meg, ez teljesen normális a jelen bizonytalanságot nézve.

Amikor megtudta, hogy Kanada nem vesz részt a nyári olimpián, mit gondolt arról, hogy a kezükbe veszik az irányítást?

Minden sportoló saját joga eldönteni, ha már kvalifikált, hogy részt vesz-e az olimpiai játékokon. Nem gondolom, hogy többségi szavazással lehet ilyen döntést hozni. Tiszteletben kell tartani a sportolók jogait. Ha egy sportoló úgy dönt, hogy nem vesz részt a játékokon, jogában áll.

Az elhalasztás számos kihívással jár majd, ezek közül az olimpiai falu az egyik. Mi lesz a sorsa?

Ez csak egyike a rengeteg kérdésnek, amellyel a munkacsoport fog foglalkozni. Reméljük, és mindent meg is teszünk, hogy lesz olimpiai falu, hiszen a falu az, ahol a játékok szíve lüktet. Példa nélküli helyzettel és kihívásokkal kell szembe néznünk. Úgy vélem, áldozatokra és kompromisszumokra lesz szüksége az érdekelt felek részéről az elhalasztott játékok kapcsán. A jelenlegi helyzetnek megfelelően kell a legjobb megoldást megtalálni. Nagy kő esne le a szívemről, ha lenne a tradícionális értelemben vett olimpiai falu, hiszen mindenki, aki már egyszer élt ott, tudja, ez az igazi ötkarikás élmény. Egyszeri és megismételhetetlen élményről van szó, amikor az egész világ egy fedél alatt lakik, közösen étkezünk, ünneplünk és beszélgetünk, egyedi olimpiai közösségeket hozunk létre.

Mi a prioritás a kompromisszumok és döntések meghozatala során?

Óriási kirakós az egész, ahol minden darabnak illeszkednie kell. Ha kiveszünk egy darabot, összedől minden. Éppen ezért mindennek össze kell állnia, minden darab fontos. Nem irigylem a munkacsoport tagjait, azonban láttam a szervezőbizottság professzionalizmusát és odaadását, amelyeknek köszönhetően Tokió vált a valaha volt legjobban felkészült olimpiai várossá. A koordinációs bizottság és az olimpiai játékokért felelős osztály szakmaiságáról is meg vagyok győződve, úgy gondolom, túl tudunk lendülni a kihívásokon. Még soha nem halasztottak el olimpiát, nem áll rendelkezésünkre tervrajz, mindazonáltal magabiztosak vagyunk, hogy összeáll majd a kirakós és csodálatos olimpiát fogunk átélni.

Bánja, hogy ennyire ragaszkodott a tervezett július 24-i kezdéshez? Bánja, hogy ennyire hajthatatlan volt, tekintettel a sportolókra és másokra helyezett óriási nyomásra?

Nem, hiszen ezt az ígéretet tettük a japán partnereinknek. Igyekeztem elmagyarázni, hogy tolódik a hangsúly. A japán partnereinkbe és barátainkba helyezett bizalmunknak adtunk hangot, miszerint biztonságos körülmények közepette tudják megrendezni júliusban az olimpiát. Elkötelezettek vagyunk e tekintetben, ahogy az elhalasztott játékok iránt is. A globális egészségügyi helyzet megváltozott azonban. Az eltörlésről mi magunk is dönthettünk volna, az elhalasztáshoz azonban a japán partnereink teljes elköteleződésére is szükség volt. Ezt igyekeztünk is megszerezni, sőt, sikerült is a tegnapi napon, így a 2020-as tokiói olimpiai játékok meg lesz tartva, nem kellett eltörölni. Reményt és bizonyosságot tudunk nyújtani a sportolóknak; noha halasztással, de valóra válhat az olimpiai álmuk.

Hogy érinti az elhalasztás a NOB-ot mint szervezetet?

Nagy kihívással találjuk szembe magunkat, hiszen minden energiánkat a tokiói olimpia megrendezésére kell összpontosítani. Ugyanakkor a 2022-es pekingi téli olimpia és a 2022-es dakari nyári ifjúsági olimpiai játékok is közelegnek. Fel kell mérnünk, hogyan is kezeljük a helyzetet a szervezeten belül, úgy kell szervezni, hogy minden megvalósítható legyen a rendkívül keményen küzdő dolgozóink számára. A jelenlegi munkakörnyezet, a home office pedig nem épp megfelelő erre a célra. Ahogy a munkacsoport halad előre, úgy látjuk majd mi is tisztábban a kihívás méretét. Több, a belső szervezetet érintő intézkedésre van szükség, ez pedig a főigazgató és csapatának feladata.

Bánja, hogy nem említette az elhalasztás lehetőségét már korábban, tekintve a sportolók aggodalmát, miszerint azt kérték tőlük, készüljenek, mintha minden normális lenne ezekben a bizonytalan időkben?

Látnia kell az események láncolatát. Felhívtuk a sportolókat, azelőtt már levelet is intéztem hozzájuk, amelyben kifejtettem az álláspontunkat, a bizonytalan helyzetre való tekintettel. Egyáltalán nincs arról szó, hogy elhanyagoltuk vagy nem vettük volna figyelembe a sportolókat. Számos hívás volt a nemzeti olimpiai bizottságok, a sportolók és a sportolói képviselők irányába. Már a néhány hete íródott levelemben is foglalkoztam a témával.

Említette, hogy a NOB-nak jogában áll egyoldalúan eltörölni a játékokat. Felmerült a játékok eltörlése?

Természetesen felmerült az eltörlés, az összes többi lehetőséggel együtt. Azonban már a kezdetekkor egyértelmű volt, hogy a NOB nem törölné el szívesen a játékokat, hiszen nekünk az a küldetésünk, hogy olimpiai játékokat rendezzünk és valóra váltsuk a sportolók olimpiai álmait.

Ki javasolta először az elhalasztást? A NOB vagy Abe miniszterelnök?

Vasárnap reggel, a Végrehajtó Bizottság ülése előtt kezdtük el pedzegetni az elhalasztás lehetőségét a szervezőbizottsággal. A bizottság ülése után, Abe miniszterelnökkel való telefonhívásom előtt, a vírus körüli gyors és drámai fejleményekre való tekintettel jeleztük a szervezőbizottságnak, hogy nem csak megvitatni akarjuk a munkacsoportot és a különböző lehetőségeket, hanem meg szeretnénk állapodni japán partnereinkkel a játékok elhalasztásáról.

Az üzenetet a szervezőbizottság továbbította Abe Sinzónak, aki azt mondta telefonon, a NOB-nak kell meghoznia a döntést. A hívás után az összes fél általi közös döntés és megállapodás született, hiszen ilyen döntés esetében minden fél beleegyezésére szükség van.

Néhány NOB-szponzor szerződése lejár ez év végén. Meg lesz hosszabbítva a szerződésük, hogy az érvényes legyen a 2021-es olimpiára is?

Az összes szponzorunkkal felvettük a kapcsolatot, akik teljes mértékben támogatják döntésünket, most pedig annak végrehajtásán munkálkodunk. Az eseményt 2020-as tokiói olimpiai játékoknak hívják, így számomra egyértelmű, hogy a rendezvény támogatói megtartják jogaikat, még akkor is, ha 2021-ben rendezzük meg az olimpiát.

Néhányan úgy vélik, túl későn hozták meg a döntést a halasztást illetően. Felmerült már a NOB elnöki tisztségéről való lemondása?

Nem.

Említette az áldozatokat. Amikor áldozatról beszél, azt pénzügyileg kell érteni? Más események elhalasztására vonatkozóan? A média részéről? Mit ért ez alatt pontosan?

Pontosan, azt, amiről ön is beszél. A nemzetközi szövetségeknek át kell szabniuk a versenynaptárat, illetve mindenki számára többletköltséggel jár a halasztás, így örömömre szolgál, hogy Abe miniszterelnök a szavát adta a tegnapi híváson, hogy a japán kormány minden tőle telhetőt meg fog tenni, én pedig ugyanerről biztosítottam őt a Nemzetközi Olimpiai Bizottság nevében. Ez érinti önöket, az újságírókat, a sportolókat, akiknek alkalmazkodniuk kell az új menetrendhez és az esetleges új lakhatási feltételekhez a játékok idején. Azt is tudom, hogy mindenkire szükség lesz, hogy az olimpia a béke jelképévé váljon. Az olimpia azzá tud és azzá kellene, hogy váljon.

Az időpontot illetően, van esélye arra, hogy 2021 nyara előtt, például tavasszal rendezik meg az olimpiát?

A megállapodás értelmében legkésőbb 2021 nyaráig meg szeretnénk rendezni az olimpiai játékokat. Ennek értelmében a munkacsoport tágabb időkeretben gondolkodhat, nincs kötve a nyári hónapokhoz. Minden lehetőség nyitva áll, legyen az 2021 nyara előtt vagy alatt.

Mi történik akkor, ha jövőre ilyenkor még mindig világjárvány tombol és az egészségügyi szakértők azt javasolják, nem ajánlott jövő nyáron tartani az olimpiát? Felmerül a további halasztás, esetleg eltörlés lehetősége?

Már lefektettük az erre vonatkozó alapelveket. Ezek alapján jártunk el és fogunk eljárni a jövőben is, így csak akkor akarunk és fogunk olimpiát rendezni, ha minden résztvevő biztonsága garantált.

A könnyebb olvashatóság érdekében a kérdések és válaszok szerkesztve vannak.

(NOB, fotó: NOB/Christophe Moratal)