Négy kvótánál tart a magyar atléta csapat

Négy kvótánál tart a magyar atléta csapat

2014. 06. 01.
Megosztás

Halász Bence (a képen) biztosan nyerte a bakui olimpiai válogatót kalapácsvetésben – számolt be a koradélutáni „gyors sms-ek” között, a mai döntők élére kívánkozó hírről Gyulai Márton, a csapat vezetője. - Jelentősen megjavítva az általa tartott 5 kg-os ifjúsági csúcsot, és a világ legjobb ifjúsági eredményét, a Dobó SE atlétája 87,16 méteres eredménnyel kvalifikálta magát az Ifjúsági Olimpiára.

Szintén jól szerepelt klubtársa, a versenyszámban egyéni csúccsal a 4.helyen végzett Szentivánszky Péter/72,10 m. – de a kiírás alapján országonként csak egy atléta indulhat számonként.

Bajnok Eszter utazhat Kínába, a magyar csapat harmadik kvótáját megszerezve, a hármasugrás bronzérmét 12,81 méterrel vehette át.

Barcsay Csanád rúdugrásban legjobbját teljesítve a 11. helyen végzett/450 cm.

Kiválóan futott és új ifjúsági csúccsal ért célba elsőként a 100 gát előfutamában Sorok Klaudia/13,40 +0,1w

Kálmán Alexandra is feliatkozott az egyéni csúcsot elért magyar fiatalok növekvő számához, a diszkoszvetés döntőjében megjavította eddigi legjobbját és 42,80 méteres dobásával a hatodik helyen végzett (az első öt szerzett kvótát!). Háromezreseink is pályára léptek: Bertalan Renátó 14./9:22 - Molnár Zita 9./10:25 p.

Luterán Petra szenzációs versenyzéssel, két új egyéni csúccsal, 182 cm-es eredménnyel ezüstérmet nyert és kijutott az Ifjúsági Olimpiára magasugrásban! Az egyéni csúcsot jelentő 180 és a 182 cm-t is elsőre ugrotta.

Ferenczi Melinda futamában 24.41-el a 3. helyen ért célba, és a 7. legjobb idővel bejutott a fináléba. Remekelt Köcse Richárd! 200m-en az első előfutamban az egyes pályán 21.91-es új egyéni csúccsal a továbbjutást érő második helyen ért célba, ezzel lesz magyar a holnapi fiú fináléban is. Pálmai Márk a 3. futamban 5. helyen futott be 22.68-al. Európának 2 kvótája van fiú 200 m-en, döntősünk pedig a 3. legjobb idővel került a fináléba...

Két nap után 4 éremmel (Tóth, Halász, Bajnok, Luterán) és ugyanennyi kvótával állunk a táblázaton. Holnap csak délután van verseny, még vannak kvóta esélyeink….

A második versenynap délelőttjéről is több jó hírrel szolgált Bakuból Gyulai Márton, a szövetség főtitkára. Versenycsúccsal volt a kalapácsvetés selejtezőjének legjobbja Bácskay Zsófia/69,32 m és utána súlylökésben is kvalifikálta magát a döntőbe/15,61 m.

Halász Bence elsőre elért eredményével továbbjutott diszkoszvetésben – ma délután/ magyar idő szerint 12,00 órától döntőzik kalapácsvetésben. Szintén továbbment a diszkosz selejtezőjéből Major Márk/53,47 m.

Kiss Réka 365 cm-rel bejutott a rúdugrás fináléjába, ahol a döntősök országonkénti létszáma és a kiírás alapján kvótáért versenyezhet. Magasugrásban Horváth Csaba 202 cm-rel döntőbe jutott.

Németh Eszter 13. a kalapács selejtezőben; Veiland Violetta 12,71 métert lökött súllyal; Dudás Máté 185 cm-ig jutott magasugrásban; Lesti Diána egy ugrás után/546 cm sérülés miatt visszalépett távolban; nyolcszázasaink nem jutottak tovább; Burger Donátot diszkvalifikálták a 10000 méteres gyaloglás közben. (gym)

Pénteken Tóth Lili Anna (a kép bal szélén) szerzett kvótát a 2000m-es akadályfutásban.

(ml)