Amikor a hatéves kis Zolika lement a dunakeszi karateklubba, maga sem gondolta, hogy rövid focis kitérő után a kajak lesz a befutó. Olyannyira, hogy majd’ másfél évtized múlva – kerek húsz esztendővel ezelőtt – az olimpiai dobogó csúcsára lapátolja magát. Most azonban – mindamellett, hogy a fotók egy nem mindennapi pályafutás egy-egy pillanatába is betekintést engednek – más oldaláról mutatjuk be a 33. versenyszezonját záró háromszoros olimpiai és világbajnok kajakozót. Kammerer Zoltán, kicsit másképp…

Amikor az interjú készül, novemberi csöndes vasárnapot írunk; reggel 10 óra, három fok, a köd lassan felszökik a Duna felett, és lassan enged a nap sugarainak. A Dunakanyarban Vácnál fel-felbukkan a Naszály kőfejtője, az alsógödi stéghez pedig egyre közelít egy vagány őrült; a kontúr egyre élesebb: Kammerer Zoltán túl a reggeli edzésen. Mert, hogy tolja még, 42 évesen, öt olimpia után.
Na, ez így nagyon epikus lenne, gyorsan trollkodjunk bele bulváros aktualitással.

Noha a beszélgetést nem erre hegyezném, a közösségi oldalaidnak két, merőben más Kamera adja az aktualitását. Egy szerethető melós, és hát, egy kétgyermekes édesapától nem éppen szokványos, ám izmos férfitestet öltő…

– Kezdjük a melóssal. Nemrégiben vettem egy kicsi, öreg házikót. Nagyon lepukkant állapotban van, felújítom, aztán majd meglátom, mi lesz a sorsa. Nálunk az építkezéshez szükséges szakmák – mint a kőműves, a burkoló – hagyomány, sokat tanultam otthonról, édesanyám is rengeteget segít nekem. Számítok a gimnazistakorú fiam, Geri közreműködésére is; mondhatom, ennél jobb családi csapatépítőt nem tudok elképzelni. Vettem a projekthez egy 18 éves egyterűt – amolyan hobbinak is felfogható az egész. És van még egy hozadéka: a versenysúlyom 83-85 kiló, és mivel ilyenkor az egész napi fizikai munka mellett vízen és néhány falaton élek, most 81 kilót nyom a mérleg. A másik a hónaljszőrtelenítés. Igen, engem zavar… Ifjú koromtól borotválom, majd gyantáztatom, és úgy döntöttem, véglegesen megszabadulok tőle egy többkezeléses eljárás során. Ez most éppen folyamatban van.

A férfi kajak-négyes 1000 méteren olimpiai bajnok magyar négyes tagjai Kammerer Zoltán, Storcz Botond, Vereckei Ákos és Horváth Gábor (b-j.) ünnepelnek a pódiumon 2000. szeptember 30-án a sydneyi nyári olimpiai játékokon.
MTI Fotó: Illyés Tibor

Térjünk vissza a kevésbé lájkvadász mindennapokhoz. Vannak időszakaid, amikor legényéletet élsz. Jelent kihívást a ház körüli munka?

– Alapvetően mindent megcsinálok magam a házon belül és kívül. Bevásárlok, mosok, takarítok, füvet nyírok, tisztítom a medencét. Elvagyok a konyhában is, 8-10 féle étel biztos van a repertoáromban, amit bármikor elkészíthetek. Ez még onnan ered, hogy anyámék már hatévesen befogtak a házimunkába, a konyhában krumplipucolással kezdtem, később jöttek a komolyabb kerti munkák. Volt persze korábban alkalmi segítségem, de sosem voltam igazán elégedett, jobb ezt magam csinálni. Semmilyen házimunka nem áll távol tőlem.

Említetted Gerit, aki 18 éves, focizott, futsalozott, és van egy kislányod is.

– Ő Anna, Tiszaújvárosban él, hatéves. Úszik, és mivel lakhelye a magyar triatlonsport egyik fellegvára, már ismerkedik a futással és a bringázással. Valószínű, hogy kajakos ő sem lesz, de egy jó triatlonversenyző még lehet.

Talán nem ez a legnépszerűbb információ a pekingi olimpia magyar zászlóvivőjéről, de először a karatéval és labdarúgással ismerkedett, csak pár év elteltével ült hajóba, követve nővérét a Gödi SE vízitelepére.

– Mint sok kisiskolásnak, nekem sem maradhatott ki a foci vagy egy küzdősport. A karatén – 84-85-öt írtunk – idejekorán túlléptem, majd, hogy nem vagyok labdarúgó-tehetség, az is hamar kiderült a Duna-parti klub gyepén. A kajakban láttam a jövőmet. A nővérem már lejárt edzésekre, és hogy bosszantsam, ’87 októberében, kilenc évesen én is lementem a gödi csónakházba. Ott ragadtam.

A sikerek néhány éven belül jöttek: 1990-ben – még MK-1-ben, 2000 méteren – a szakosztály első magyar bajnoki címét ő nyerte a mai 215-ből, majd ’93-mal bezárólag hozott még ötöt. Mint érdekesség, 1989 és 1994 között édesanyja volt a szakosztályvezető. Az elmúlt 23 év – rövid újpesti állomás után – Győrhöz köti. Az eredmények ismertek: a vezérevezős három olimpiai aranyat, egy bronzot, 15 vb- és 16 Eb-érmet jegyez.

Mindent elértél, amit élsportoló elérhet. Nincs megállás öt olimpia után sem? Rio kimaradt, jönnek a fiatalok. Mi hajt még? Ha kijutnál Tokióba, akár a Magyarock doyenje is lehetnél a magad 43 évével.

– Nekem a tokiói olimpia elhalasztása egy évvel biztos megtoldja a versenyzői pályafutásomat. Nagyon szeretem, amit csinálok, rengeteg munkát tettem a sportba, a mindennapjaim része a mai napig is a kajakozás, az edzés, a felkészülés. Látod, novemberben is reggelente lemegyek a Dunára, kajakozom 14-16 kilométert, majd futok és kondizom. A támogatóimmal a tokiói olimpiai felkészülésemre van együttműködés, ez így kitolódott 2021 végéig. És ha minden igaz, jövőre a vébén és az Eb-n is versenyszám lesz a négyes ezer méter, talán bekerülhetek a csapatba.

Adódik a kérdés, merre tovább 2021 után? Tanultál a TF-en – edzői pálya?

– A Magyar Olimpiai Bizottság korábbi Életút programjának keretében 2014-ben a TF-en megkaptam a sportmenedzser diplomámat, az edzői szakot most végzem, még a szakdolgozat és az államvizsga van hátra. Egyelőre nehéz 2-3 évre előre gondolkodni. Mindenképp maradnék a sportban, de úgy látom, az edzőségnél jobban izgatna a sportpolitikai, sportvezetői pálya. A kapcsolataimmal, tapasztalataimmal, tanulmányaimmal megállnám a helyemet ezen a területen is. Kevesen gondolnák, de még 2003-ban felvettek a Szent István Egyetem mezőgazdaság-mérnöki karára, amitől azonban rövid időn belül elbúcsúztam. Olyan ember vagyok, akit a kétkezi munka sem zavar. Ha kertészkedésből vagy épületbontásból kellene megélnem, azt is elfogadnám…

Ha szűkebb otthonában, a gödi kertvárosi kis mellékutcában egy korosabb robogón közelít, példának okáért egy 30 éves Babettával megy a boltba, a helyiek akkor sem lepődnek meg; a település díszpolgára mindenkinek előre köszön. Autókból van, hogy a garázsában amerikai sportautó vagy éppen német klasszikus áll.

Mingachevir, 2015. június 16.
Az aranyérmes Kammerer Zoltán, Tóth Dávid, Kulifai Tamás és Pauman Dániel (b-j) a bakui I. Európa Játékok férfi kajak négyes 1000 méteres versenyének döntõjében a Bakutól mintegy 300 km-re, nyugatra fekvõ Mingachevirben 2015. június 16-án.
MTI Fotó: MOB/Szalmás Péter

Honnan a motoros szenvedély? Nagy autógyűjtő hírében állsz, de a legenda szerint tucatnál több kismotorod is volt már.

– Általános iskolás voltam, amikor vasgyűjtést hirdettek a suliban. Persze én is guberáltam. Darabjaiban találtam egy öreg Rometet. Hazavittem, apámmal pikk-pakk összeraktuk. Ez volt a kezdet. Aztán még siheder koromban Vácon elvégeztem egy autószerelő-iskolát. Azóta szenvedélyes autós-motoros vagyok. Vagy száz autó fordult meg a kezeim között, a legkülönbözőbb márkák az amerikai sportkocsiktól a japán terepjárókon keresztül a német limuzinokig. Nagyon büszke vagyok egy stuttgarti futószalagról legördült klasszikus 124-es modellre, ami épp az oldtimer-vizsgára vár, de van egy 72 éves amerikai katonai terepjáróm is, amit jelenleg is restaurálnak. Nagymotorom egyszer volt, a régi kismotorokat gyűjtöm: a Babettától a Verhovinán, Rigán, Simsonon át a Rometig mindenem volt. Ma már 30-40 éves gépek, igazi „retró fíling” megülni ezeket, gyermekkorom időszakát idézik.

Gyűjtőszenvedélyéről, ha beszél, azt mondja, egy kedves emléket mindenképp meg kell osztania.

– Sose felejtem el, a suliban papírgyűjtés volt. A beérkezett mennyiséget a központi épület pincéjében tárolták, zárt ajtók mögött. Egy haverommal bemásztunk az ablakon, megnéztük, van-e valami kincs a papírhalom, a rengeteg újság között. Képes Sportokat találtam, benne Wichmann Tamás és az akkori nagyok fotóival. Abban az időben ifi kajakos voltam, eltettem. Néha elővettem, megnéztem, hatalmas erőt adtak. Ma is megvannak…

Szeged, 2019. augusztus 24.
Kammerer Zoltán a férfi kajak párosok 1000 méteres versenyének középfutama után a szegedi kajak-kenu világbajnokságon 2019. augusztus 24-én.
MTI/Kovács Tamás

Ha már példaképek. Egy szomorú aktualitás az olimpiai bronzérmes Veréb Krisztián elvesztése.

– Egy korosztály voltunk, bő fél évvel volt idősebb nálam. ’92-től ismerem, akkor még ifik voltunk – 28 év közös múltunk van, rengeteget megéltünk. A válogatottságot, edzőtáborokat, sikereket, kudarcokat. Van közös világkupagyőzelmünk, 2003-ban világbajnoki ezüstérmet nyertünk. Egy szobában laktunk akkor is a dunavarsányi edzőtáborban 2005 tavaszán, amikor azt mondta: elég volt, nem bírja a dereka. Aztán térben egy kicsit eltávolodtunk egészen addig, míg edző nem lett Indonéziában; a versenyeken újra szeretettel és a régi emlékek fényében üdvözöltük egymást. Az utóbbi időszakban azzal macerált, hogy Dominikán vegyek lakást, milyen jó ott. Mondtam neki: „de hát én Magyarországon élek, jól érzem itt magam”. Bár hívna még – hiányzik…

Kammerer Zoltán, a sportág első magyar háromszoros olimpiai bajnoka megmutatta, a nyolcvanas évek Duna-parti focipályájáról bő egy évtized alatt hogyan lehet eljutni a sydney-i olimpia kajakdöntőjébe, ott is a dobogó tetejére. A fiataloknak azóta is példakép; humorával, olykor bohókás, trendi, egyedi stílusával amolyan közéleti kedvenc. Nem maga keresi a szereplést, azt mondja, ha – és ahova – hívják, örömmel megy. Mintegy 8 olimpiai ciklus tapasztalatából szívesen beszél a kajaksportról, népszerűsíti az olimpiai mozgalmat. Ezzel együtt, talán megörvendeztet bennünket 2021-ben is egy-két szép eredménnyel…

(Nyitókép: MTI/Kovács Tamás)