Női BL: a kormány támogatja a négyes döntő hazai megrendezését

Női BL: a kormány támogatja a négyes döntő hazai megrendezését

2013. 11. 01.
Megosztás

A kormány támogató szándékának megerősítéséről tárgyalt Simicskó István sportért és ifjúságért felelős államtitkár az Európai Kézilabda Szövetség (EHF), illetve a 2013–2014-es női kézilabda Bajnokok Ligája négyes döntőjének megrendezésére közösen pályázatot beadó Magyar Kézilabda Szövetség (MKSZ) és a Hungarofest Nonprofit Kft. képviselőivel.

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) csütörtök esti közleményében ismertette: Peter Vargo, az EHF marketing igazgatója Budapestet méltatva elmondta: a kölni férfi kézilabda négyes döntő mintájára szervezendő eseményhez olyan színvonalas helyszínt szeretnének biztosítani az első alkalommal bemutatkozó női döntő számára, amelynek turisztikai jelentősége is kiemelkedő. A sporteseményhez számos kísérőprogram társul majd.

Az utóbbi években a kézilabda – a látvány-csapatsportágak támogatását lehetővé tévő társasági adótörvénynek is köszönhetően – eredményessége mellett a fiatalok körében is rendkívül népszerű sportág lett Magyarországon: a 2010–2011-es bajnoki szezonhoz képest 119 százalékkal nőtt az igazolt sportolók létszáma. Magyarország tehát jó esélyekkel indul a döntő rendezési jogának elnyerésére – írta a minisztérium.

Budapest mellett Ljubljana van versenyben, győztest november 20-án hirdetnek.

Az Európai Kézilabda Szövetség (EHF) honlapjára még szeptemberben került fel, hogy a döntő megrendezésére három magyar és egy szlovén pályázat érkezett be. Az augusztusi, rangos győri nemzetközi tornát szervező SportConcept menedzseriroda, a Magyar Kézilabda Szövetség a Hungarofest Kft.-vel közösen, továbbá a Nexus Communication nevű cég is pályázott a rendezésre. Érdekesség, hogy helyszínként mindhárom magyar jelentkező a Papp László Sportarénával kandidál. Egyedüli külföldiként a Krim Ljubljana pályázott, végül a szlovén anyag és az MKSZ pályázata maradt versenyben.