Női BL:  Nagybányán is tarolt a Győr

Női BL: Nagybányán is tarolt a Győr

2013. 10. 13.
Megosztás

A női Bajnokok Ligája csoportkörének 2. fordulójában első idegenbeli győzelmét is megszerezte a címvédő Győri Audi ETO, miután szombaton Nagybányán fölényesen, 33-21-re győzött a Baia Mare ellen.

Az első hazai BL-mérkőzésén fellépő, s a sérült Szűcs Gabriellát nélkülöző román együttes bő tíz percig rendre egyenlíteni tudott, de 5-5 után fokozatosan elhúzott a Győr, és 12-7-re meglépett. Az első játékrész meglehetősen hektikusan zárult, hiszen egy háromgólos román sorozatra zsinórban néggyel válaszolt a találatai többségét Löke és Amorim révén szerző ETO, amely így megnyugtató előnnyel vonulhatott a szünetre.

A második félidőben magabiztosan őrizték, majd növelték vezetésüket a zöld-fehérek, a házigazdák csupán 15-19-nél tudták némileg megközelíteni őket. A végjátékban szinte tetszés szerint érte el könnyű góljait a magyar bajnok, Szepesi 19-29-nél „rakta közé” a tizet, a 21-33-as végeredményt a frissen beállt Hornyák Ágnes állította be. A románok a találkozó egyes periódusaiban ugyan megmutatták, hogy saját arénájukban miként is tudták búcsúztatni a BL-selejtezőben a dán Viborgot és Holstebrót, ám a jóval nagyobb tudású győriekkel szemben nem lehetett esélyük a pontszerzésre.

A Győr jövő vasárnap a Thüringer HC vendége lesz Nordhausenben.

Női Bajnokok Ligája, A-csoport, 2. forduló:
HCM BAIA MARE–GYŐRI AUDI ETO KC 21-33 (10-16), Nagybánya, játékvezetők: Peter Brunovsky, Vladimir Canda (szlovákok)
BAIA MARE: Babeanu, Cetateanu, Ungureanu (kapusok), Bondar, Buceschi 2 (2), Geiger 3, Ghionea, Marin 3, Nechita 3, Oltean 1, Pirvut, Puiu 1 (1), Rudics 3 (3), Tanasie, Tatar 5, Tomescu
GYŐR: Herr O., Lunde (kapusok), Amorim 6, Bognár-Bódi 3, Bulatovic 2, Görbicz 6 (2), Hornyák Á. 1, Korsós, Kovacsics 1, Löke 9, Orbán A. 1, Rédei-Soós, Sirián, Szepesi 4, Tervel. Kiállítások: 6, ill. 10 perc Hétméteresek: 7/5, ill. 2/2
Az A-csoport állása:
1. Győr 4 pont, 2. Thüringer HC (német) 2 pont, 3. Baia Mare (román) 0 pont, 4. Hypo NÖ (osztrák) 0 pont

További eredmények:

B-csoport:
MKS Lublin (lengyel)–FC Midtjylland (dán) 24-25 (14-13)

C-csoport:
IK Sävehof (svéd)–Metz Handball (francia) 32-30 (15-19)

D-csoport:
WHC Vardar SCBT (macedón)–Larvik (norvég) 27-27 (12-15)
HC Podravka Vegeta (horvát)–Balonmano Bera Bera (spanyol) 29-18 (14-7)

A vasárnapi program:

A-csoport
20:25 Hypo NÖ (osztrák)‒Thüringer HC (német)

B-csoport:
18:00 FTC-Rail Cargo Hungaria–Buducsnoszt (montenegrói) [TV: DIGI Sport 1, élő]

C-csoport:
15:00 HC Leipzig (német)–RK Krim Mercator (szlovén)

(Forrás: kezi.hu)