Női kézilabda: ismét vereség a horvátoktól

Női kézilabda: ismét vereség a horvátoktól

2014. 03. 31.
Megosztás

A magyar női kézilabda-válogatott a szombati vereség után újra alulmaradt Horvátországgal szemben az umagi felkészülési tornán, a házigazda ezúttal 36–29-re nyert.

A magyar válogatott – amely pénteken 28–25-re legyőzte a horvátok B együttesét – szombaton 30–28-ra kikapott vendéglátók A csapatától, így vasárnap a visszavágás reményében lépett pályára a horvátok ellen.

A magyar csapatból ezúttal Víg Vivien, Erdősi Ildikó, Orbán Adrienn és Kovács Anna maradt ki. A Németh András vezette csapat a harmadik meccsen Szikora Melindával kezdett a kapuban, mezőnyben pedig ott volt Schatzl Nadine és Takács Dusmáta is. Az érdi szélső góljával a 7. percben először – és mint később kiderült, utoljára – vezettünk (2–3) a meccsen. A horvátok az első félidő második felében fokozatosan elléptek, a szünetben az addigi legnagyobb különbséggel, hat találattal (17–11) vezettek.

A második játékrészben állandósult a hat-nyolc gólos különbség, amely a végére majdnem tíz lett, de végül 36–29-re győztek a horvátok. A hazaiaknál Andrea Penezic és Katarina Jezic hatig jutott, nálunk Görbicz Anita volt ezúttal is a legeredményesebb, kilenc találattal.

A torna eredeti programja a héten megváltozott, mivel előbb a tunéziai, majd az angolai válogatott mondta le a részvételt.

Németh András szövetségi kapitány:
- Nehéz döntés volt a vasárnapi mérkőzést illetően, hogy figyeljünk az eredményre, és adjunk úgymond a szépségre, vagy befejezzünk az előre eltervezett szakmai munkát. Végül utóbbi mellett döntöttünk, így fenékig kiittuk ezt a poharat. Sajnos az átlövéseink rosszul sikerültek, a meccs elején 11 lövésből csak 3 gólt szereztünk. Nyilván ebből le kell vonnunk a tanulságot, bár a videóelemzés még a szombati és a vasárnapi meccsről is hátra van, de az biztos, hogy mind szerkezetileg, mind személyi kérdésekben módosítanunk kell, de ez a hét erre szolgált, hogy bizonyos kérdésekre válaszokat kapjunk. Sajnos küzdőszellemben alulmaradtunk vasárnap, pedig nem így kezdtük a hetet. Sok új játékos érkezett a keretbe, de a harmadik mérkőzésen nem éreztem, hogy mindenki mindent megtett volna a győzelemért. Az alapokat lefektettük, a játékelemek végrehajtása még nem megy készségszinten. Úgy tűnik, hogy több újon is helytállt, szélsőposzton jó teljesítményeket láttam. Az biztos, hogy beálló pozícióban tovább kell keresnünk a megoldást szerkezetileg is.

NŐI KÉZILABDA, FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉS (UMAG)
HORVÁTORSZÁG–MAGYARORSZÁG 36–29 (17–11)
HORVÁTORSZÁG: J. Grubisic, Jelcic, Zderic (kapusok), Basic 3 (1), Benko 3, Covic 1, Elez 4 (1), Frankovic 2, T. Grubisic 2, Jezic 6, Koznjak 2, V. Milanovic Litre 4, Penezic 6 (2), Tatari 3
MAGYARORSZÁG: Kiss É., Szikora (kapusok), Bognár-Bódi 2, Bulath 4, Görbicz 9 (5), Kisfaludy, Kovacsics 2, Kovacsicz 2, Mészáros, Planéta 1, Schatzl 3, Soós 2, Szucsánszki, Takács D. 1, Tomori 2, Tóth G. 1
Kiállítások: 4, ill. 8 perc Hétméteresek: 5/4, ill. 6/5


Női kézi Eb-sel.: a szerbek most sem bírtak a svédekkel

Újra döntetlennel végződött a svéd és a szerb válogatott összecsapása a női kézilabda Eb-selejtezők 5. csoportjában. Montenegró kijutott a magyar, horvát rendezésű kontinenstornára.

Csütörtökön Kragujevacban drámai csatában vesztett pontot a vb-ezüstérmes szerb válogatott (25–25), és a két csapat svédországi mérkőzése is az utolsó másodpercig nyílt volt. A felek végig fej fej mellett haladtak, alig több mint egy perccel a vége előtt a svédek emberelőnyben támadhattak a győztes gólért, ám nem jártak sikerrel, végül pedig a 18–18-as döntetlennek is örülhettek. A szlovénok egy góllal legyűrték Svájcot, így két fordulóval a vége előtt igencsak komplikált a helyzet az 5. csoportban. Egy biztos: a szerb, svéd, szlovén hármasból az egyik lemarad a decemberi magyar, horvát rendezésű Eb-ről.

A montenegrói válogatottnak ilyen gondjai már nincsenek, a hatgólos Katarina Bulatovics vezérletével ugyanis legyőzte Csehországot, így matematikailag is biztosította Eb-részvételét.

NŐI KÉZILABDA EB-SELEJTEZŐK

3. CSOPORT, 4. CSOPORT
Montenegró–Csehország 25–22
Lengyelország–Portugália 29–21
A 3. CSOPORT ÁLLÁSA: 1. Montenegró 8, 2. Csehország 4, 3. Lengyelország 4, 4. Portugália 0

4. CSOPORT, 4. FORDULÓ
Spanyolország–Hollandia 29–22
AZ 4. CSOPORT ÁLLÁSA: 1. Spanyolország 6, 2. Hollandia 6, 3. Törökország 4, 4. Olaszország 0

5. CSOPORT, 4. FORDULÓ
Svédország–Szerbia 18–18
Szlovénia–Svájc 30–29
AZ 5. CSOPORT ÁLLÁSA: 1. Svédország 6, 2. Szlovénia 6, 3. Szerbia 4, 4. Svájc 0

6. CSOPORT
Fehéroroszország–Norvégia 24–32
A 6. CSOPORT ÁLLÁSA: 1. Norvégia 8, 2. Románia 0, 3. Fehéroroszország 0

Minden csoportból az első két helyezett jut ki az Európa-bajnokságra.

(Forrás: NSO, keziszovetseg.hu)