Női NB I: az FTC hat góllal nyert Székesfehérváron

Női NB I: az FTC hat góllal nyert Székesfehérváron

2013. 11. 25.
Megosztás

A Ferencváros 27–21-re nyert a Fehérvár KC otthonában a női kézilabda NB I vasárnapi mérkőzésén.

Nem volt zavartalan a Ferencváros felkészülése a fehérvári mérkőzésre, hiszen Elek Gábor vezetőedző a BL-búcsújuk után felajánlotta lemondását. Ezt a zöld-fehér klub vezetősége nem fogadta el, így a 43 éves szakember ült a vendégek kispadján.

A hazaiak rögtön az elején megnyitották a falukat, és követő emberfogással őrizték Tomori Zsuzsannát, valamint Szucsánszki Zitát, az FTC szélsőinek azonban így nagyobb helyük volt, Vérten Orsolya és Kovacsicz Mónika pedig ezt ki is használta.

A nyáron éppen Székesfehérvárról a Népligetbe igazoló Szikora Melinda több alkalommal is borsot tört védéseivel korábbi társai orra alá, akik technikai hibákkal sodorták magukat egyre nagyobb bajba. Támadásban csak Tilinger Tamara hozta magát közülük, ha ő nincs, valószínűleg nem csak négy góllal vezetett volna a szünetben a Fradi (10–14).

Harminc perce volt tehát a Fehérvárnak, hogy ledolgozza ezt a különbséget, ám igazából egy pillanatig sem tűnt úgy, hogy erre lehet esélye. A Fradi védelme továbbra is biztos lábakon állt, így a vendégek még növelni is tudták előnyüket, és végül hat góllal bizonyultak jobbnak.

NŐI KÉZILABDA NB I

FEHÉRVÁR KC–FTC RAILC CARGO HUNGÁRIA 21–27 (10–14), Székesfehérvár, 800 néző. V: Horváth P., Marton
FEHÉRVÁR: Kiss É. – Azari 2, Benzal 2, HORVÁTH B. 3, Emberovics 1, TILINGER 8 (2), Vaszari. Csere: Mayer 1, Herr A. 2, Hajduch, Kazai 1, Siti E. 1.
FTC: SZIKORA – KOVACSICZ 4, TOMORI 5, SZUCSÁNSZKI 4, Szamoránsky P. 2, Zácsik 1, Vérten 3. Csere: Cifra, PENA 5 (1), Steinbach 2, Szekerczés, Mészáros R., Szarka 1.
Kiállítások: 4, ill. 8 perc Hétméteresek: 2/2, ill. 1/1
MESTERMÉRLEG
Pal Oldrup Jensen: – Nagyon sok helyzetet hagytunk ki, temérdek technikai hibát követtünk el, ezzel megkönnyítettük ellenfelünk dolgát.
Elek Gábor: – Pillanatnyi állapotunkban, a BL-kiesés után elégedett vagyok a teljesítményünkkel. Védekezésünk osztályon felüli volt, lerohanásaink is sikerültek. Ziccereinket viszont nem mindig használtuk ki.

AZ ÁLLÁS 1. FTC-Rail Cargo Hungaria 20, 2. Győri Audi ETO KC 20, 3. Dunaújvárosi Kohász KA 15, 4. Érd 14, 5. Fehérvár KC 13, 6. Ipress Center Váci NKSE 12, 7. DVSC-TVP 12, 8. Siófok KC-Galerius Fürdő 9, 9. Veszprém Barabás Duna Takarék 9, 10. Budapest Bank Békéscsaba 8, 11. MTK-Budapest SE 2, 12. Eszterházy KFSC-Globál Safe 0

(Forrás: NSO)