Női válogatott: Schatzl, Szikora, Planéta és Kovács Anna is kerettag

Női válogatott: Schatzl, Szikora, Planéta és Kovács Anna is kerettag

2014. 03. 06.
Megosztás

Március végén megkezdi a közös munkát a magyar női kézilabda-válogatott és az új szövetségi kapitány. Németh András a legjobb összeállítást keresi, lehetőséget szeretne adni a fiataloknak, de feltétlenül számít a meghatározó emberekre.

„A keret jelenlegi összetétele arról is tanúbizonyságot tesz, hogy sok játékost szeretnék kipróbálni, akikkel megpróbáljuk ezt a fajta próbaidőszakot minél rövidebb szakasz alatt végrehajtani – mondta el a kerethirdetés kapcsán Németh András.
– A klasszisaink játékára természetesen igényt tartok, a többi, március végére behívott játékost mellettük tudjuk igazán fölmérni. A keret bárki számára nyitva áll a továbbiakban, aki a teljesítményével rászolgál a csapatba kerülésre, ugyanakkor azt látom, hogy bizonyos vérfrissítésre feltétlenül szüksége van a nemzeti együttesnek. A mostani névsorban szereplőkön kívül további négy-öt játékost figyelek: ők, ha továbbra is biztató teljesítményt nyújtanak, bekerülhetnek a legjobbak közé. Azt is szeretném hangsúlyozni, hogy senkiről nem szeretnék teljesen lemondani azok közül, akik a legutóbbi világversenyeken szerepeltek a magyar válogatottban."

Íme, Németh András helyzetértékelése posztonként.

Kapusok: Kiss Éva, Szikora Melinda, Víg Vivien
„Az elmúlt időszakban komoly gondjaink akadtak ezen a poszton, ezért arra van szükség, hogy megnézzünk új játékosokat is. Sajnos kevés jó formában lévő kapusunk van, így nehéz volt a választás. Olyan típusú kézilabdázókat keresünk, akik a védés mellett a védelmet is tudják irányítani, és megbízható teljesítmény mellett egy-egy bravúrral segítik a csapatot. Az ezúttal kimaradó Herr Orsolya képességeivel száz százalékban tisztában vagyok. Ezúttal azt nézzük meg, mit tud a másik két, most bekerült újonc kapus. Ezen a poszton Pálinger Katalinnak döntő szava van a beválogatás kapcsán, most is vele mindent egyeztetve, közösen döntöttünk a behívott játékosokról."

Jobbszélsők: Bognár-Bódi Bernadett, Kovacsicz Mónika, Orbán Adrienn
„Ezen a poszton nem látok túl bő merítési lehetőséget, a bajnokságban nem szerepel olyan játékos, aki eddig nem szerepelt a válogatottban, ám most érdemes lenne behívni. A három játékos kipróbált kézilabdázó, már többször bizonyítottak a csapatban."

Jobbátlövők: Kovács Anna, Planéta Szimonetta, Soós Viktória
„Itt koncepcióváltást szeretnék, lehetőség szerint csak balkezesekkel játszanánk. Két olyan fiatal tehetségünk van ezen a poszton, aki a bajnokságban megfelelő teljesítményt nyújt és még fejlődhet is. Soós Viktória a bajnokságban nem nyújt kiemelkedőt, de nála fontos figyelembe venni, hogy a világversenyeken mindig jól szerepelt, ezért stabil a helye."

Irányítók: Görbicz Anita, Szucsánszki Zita, Tóth Gabriella
„Görbicz Anita és Szucsánszki Zita mellett ki kell nevelnünk olyan játékost a fiatalabbak közül, aki ezen a poszton megfelelő szinten követheti őket. Úgy érzem, Tóth Gabriellában ott a lehetőség, hogy idővel nemzetközi klasszissá érjen."

Beállók: Kisfaludy Anett, Mészáros Rea, Takács Dusmáta
„A legfontosabb célom az, hogy ezen a poszton jó védőket keressek, így olyan kézilabdázókat hívtam be, akik védekezésben kimagaslót nyújtanak."

Balátlövők: Bulath Anita, Tomori Zsuzsanna
„Sajnos Zácsik Szandra állapota nem megfelelő, sérült, így nagyon leszűkült a repertoár, hiszen olyan átlövőkre van szükségünk, akik mind támadásban, mind védekezésben kiemelkedően használhatóak."

Balszélsők: Kovacsics Anikó, Erdősi Ildikó, Schatzl Nadine
„Kovacsics Anikó szélsőposzton szerepelt mostanában Győrött, ezért ebben a pozícióban számítok rá én is, hiszen olyan értéke a magyar kézilabdázásnak, akinek ott a helye a válogatottban. Mellette két fiatalt próbálunk ki, bennük látok fantáziát, remélem, velük hosszú távon is számolhatunk."

A magyar válogatott tagjai március 22-étől közös edzőtáborban készülnek, majd március 28–30. között felkészülési tornán vesznek részt a horvátországi Umagban.

A MAGYAR NŐI VÁLOGATOTT KERETE

Kapusok: Kiss Éva (Fehérvár KC), Szikora Melinda (FTC-Rail Cargo Hungaria), Víg Vivien (Dunaújvárosi Kohász KA)
Jobbszélsők: Bognár-Bódi Bernadett (Győri Audi ETO), Kovacsicz Mónika (FTC-Rail Cargo Hungaria), Orbán Adrienn (Győri Audi ETO)
Jobbátlövők: Kovács Anna (Érd), Planéta Szimonetta (Veszprém Barabás Duna Takarék), Soós Viktória (Győri Audi ETO)
Irányítók: Görbicz Anita (Győri Audi ETO), Szucsánszki Zita (FTC-Rail Cargo Hungaria), Tóth Gabriella (Veszprém Barabás Duna Takarék)
Beállók: Kisfaludy Anett (Érd), Mészáros Rea (FTC-Rail Cargo Hungaria), Takács Dusmáta (Dunaújvárosi Kohász KA)
Balátlövők: Bulath Anita (Dunaújvárosi Kohász KA), Tomori Zsuzsanna (FTC Rail Cargo Hungaria)
Balszélsők: Kovacsics Anikó (Győri Audi ETO), Erdősi Ildikó (Siófok Galérius Fürdő), Schatzl Nadine (Érd)
Szövetségi kapitány: Németh András
Csapatmenedzser: Pálinger Katalin

A HORVÁTORSZÁGI TORNA PROGRAMJA

Március 28., péntek:
17.00: Horvátország B–Magyarország
19.00: Horvátország–Tunézia

Március 29., szombat:
17.00: Horvátország B–Tunézia
19.00: Horvátország–Magyarország

Március 30., vasárnap:
10.00: Magyarország–Tunézia

(Forrás: NSO)