Vályi 1

Női pólósaink megszorongatták a háromszoros címvédő USA-t, ám lemaradtak az elődöntőről

2024. 08. 06.
Megosztás

Szenzációs meccset játszott a verhetetlennek hitt Egyesült Államokkal a női vízilabda-válogatottunk, és a tétel sajnos nem dőlt meg: a mieink nagyon közel jártak, ám végül az amerikaiak léptek a legjobb négy közé.

Láthatólag mindegy az olimpia közönségének, hogy úszás vagy vízilabda a napi program a Paris La Defense Arenában, megtöltik, úgyhogy kedd este vagy tizenötezer ember ült a lelátóra, hogy többek között a Magyarország–USA női elődöntőt nézze.

Nem tűnt rossz választásnak, hiszen Amerika a háromszoros címvédő, ugyanakkor a mi csapatunk a felkészülés során elkapta idegenben, úgyhogy benne volt a pakliban a meglepetés – kivált, hogy a tengerentúliak a csoportban is elszenvedtek egy váratlan vereséget, így kerültek csoportmásodikként az utunkba.

2
MTI/Czeglédi Zsolt

Iszonyatos mezőnymunkával kezdődött a rangadó, 4:44 kellett az első gólhoz, amit Garda Krisztina csúsztatott a bal alsóba.

Addig védtek a kapusok, volt több kapufa, kihagyott fórok és kimerítő felé-le úszás a testjáték mellett, úgyhogy cserélni is alig lehetett.

Majd’ hat perc múltán azért az ellenfél is betalált, azonban Leimeter Dórának volt erre válasza, majd a plusz kettőért is támadhattunk, fórban, ám sajnos hiába.

Annyi baj legyen, a 2–1-es vezetést bárki aláírta volna az első szünetre.

Leimeter 1
MTI/Czeglédi Zsolt

Remekül védekeztek a mieink, ha esetleg mégsem, akkor Magyari Alda mutatott be egy-két bravúrt, ha pedig már ő is verve volt, akkor a kapufa mentett – mindez tökéletes alapot szolgáltatott volna ahhoz, hogy növekedjen a különbség, csakhogy a támadó kapunál a mieink sem hoztak jó döntéseket.

Ennek pedig egyenesági következménye lett, hogy előbb-utóbb azért csak betalált az ellenfél, úgyhogy 2–2-ről folytattuk.

Ám nem maradt ennyi sokáig, mert a rivális akciógólt lőtt centerből, a mi próbálkozásunk meg levágódott a blokkról, azaz 2–3-ra álltunk a nagyszünetben.

Magyari 1
MTI/Czeglédi Zsolt

Viszont a harmadikban Keszthelyi Rita és Faragó Kamilla góljai fogtak közre egy kapott találatot, magyarul 4–4-nél kiegyenlítettek a lányok, sőt, többször a vezetésért is támadhattak: Keszthelyi még ügyes ejtéssel is próbálkozott, csak sajnos Ashleigh Johnson a világ egyik, ha nem a legjobb kapusa, úgyhogy kipecázta a léc alól.

Ugyanakkor az amerikaiak sikerkapitánya, Adam Krikorian sokkal idegesebb volt a szokásosnál, már sárga lapot is kapott, ami világosan jelezte: szorosabb ez a mérkőzés annál, mint amire sokan, például ők számíthattak.

Keszthelyi 1
MTI/Czeglédi Zsolt

Ugyanebben a mederben hömpölyögtek tovább az események, gyűrte egymást a két csapat, ám gól nélkül. A hatalmas küzdelmet Mihók Attila igyekezett megtörni egy időkéréssel, hátha a szusszanás és néhány jótanács egyenlő létszámban is segít a lányainkon, ám csak hatalmas kapufáig jutottak, arra is csak a második támadásból.

Viszont nem találtak célt a kék sapkások sem, egészen addig, amíg nem kaptak kettős fórt 3:13-mal a vége előtt. Rachel Fattal ezt már értékesítette, azaz hátrányból kellett nekifutnunk a hajrának.

Temérdek mennyiségű további kapufa után 1:04-gyel a vége előtt Cseh Sándor társkapitány kapott piros lapot, ám fontosabb volt, hogy ismét nem kaptunk gólt, így maradt 50 másodperc – nekünk az egyenlítésre, aztán a többit meglátjuk-alapon.

Az időkérés utáni üres kapus támadásunk végére meglett a lövőhelyzet, ám a labda mellészállt…

Pólós lányaink tehát az előtöntő helyett az alsó ágra kerültek, ahol először Görögországgal meccselnek majd az 5–8. között, csütörtökön.

VÍZILABDA
Nők, negyeddöntő
Magyarország–USA 4–5 (2–1, 0–2, 2–1, 0–1)

1
MTI/Czeglédi Zsolt

- - - - - - - - - -

Szurkolói Klub a Kopaszi-gáton!

A siker bennünk van! A Magyar Olimpiai Csapat szurkolói klubja július 26-án nyílt a Kopaszi-gáton a Kopaszi Kertben, ahol korábbi olimpiai bajnokok szakértő hozzászólásai színesítik az eleve izgalmas, magyar érdekeltségű sporteseményeket.

A MOB érdekes kerekasztal-beszélgetésekkel, izgalmas programokkal, a közös drukkolás élményével várja a rajongókat, ráadásul az olimpiáról hazatérő sportolók egy része is egyenesen a klubba jön, hogy itt számoljon be először első kézből az élményeikről.

Az eseményhez természetesen a Magyar Olimpiai Bizottság stratégiai partnerei is csatlakoznak – kísérő programokkal, extra élményekkel. A délutánok, esték házigazdája Fazekas Erzsébet és Léderer Ákos.

A Magyar Olimpiai Csapat szurkolói klubja a Kopaszi Kertben július 26. és augusztus 11. között tart nyitva minden nap 13.00 és 23.00 óra között.