Párizs 2024 - Vízilabda

Az 5. helyért játszhatnak női pólósaink

2024. 08. 08.
Megosztás

Folyamatosan javuló játékba ölte a negyeddöntős vereség okozta csalódottságát a női vízilabda-válogatottunk, amely az alsó ág első meccsén felőrölte Görögországot, és biztosan olimpiai pontszerzőként végez.

Az nem kifejezés, hogy csalódottan ugrottak vízbe a női vízilabda-válogatottunk tagjai csütörtökön, hiszen a háromszoros címvédő USA ellen hajszálnyira voltak a győzelemtől – jó, legalább a rendes játékidős döntetlentől, aztán ki tudja, mi történt volna…

Ám ezúttal már az alsó ágon akadt feladat, méghozzá a Görögország elleni elődöntő, hogy legalább biztosan pontszerzők legyenek a lányok.

Vízbe 1
MTI/Illyés Tibor

A cél érdekében Parkes Rebecca lőtte az elsőt, majd 1–1-gyel araszolt a meccs az első szünet felé, amikor a részhajrában kaptunk egyet, és ez érezhetően hatott a második játékrész elején is.

A görögök elszaladtak 4–1-ig, miközben a bírók számolatlanul szórták a kiállításokat mindkét végen. A probléma abból adódott, hogy eleinte a mieink nem használták ki ezeket, aztán mikor javult a fórhatékonyság, akkor közelebb férkőztek, utána pedig már kontrából is sikerült betalálni, így félidő előtt a csapatunk már az egyenlítésért támadhatott, kétszer.

Másodjára szerencsére Vályi Vanda ki is pattintotta a jobb felsőt, úgyhogy 16 perc után ott tartottunk, mint a legelején: döntetlennél.

Mihók 1
MTI/Illyés Tibor

Vályi Vanda pedig nagyon belejött, a mieink második és negyedik gólja után az ötödiket is ő szerezte, ezzel 5–4-nél a vezetést is átvettük!

Persze a kiállítások továbbra is repkedtek, tehát az is gyakran változott, éppen melyik fél járt előrébb. Mihók Attila szükségét is érezte, hogy 7–7-nél időt kérjen egy emberelőny előtt, és jól tette, mert Garda Krisztina kihasználta a lehetőséget.

Ráadásul kiváló védekezésből indulva a plusz kettőért támadhattunk – csak Parkesra fújtak egy kontrát.

Parkes 1
MTI/Illyés Tibor

Az utolsó negyed Keszthelyi gyönyörű, csak sajnos a lécen landoló ejtésével startolt. Annak nyilván jobban örültünk, hogy Rybanska Natasa értékesített egy emberelőnyt, majd Garda hajított be egy kapufásat, ezzel 10–7-re ugrottunk 5:06-tal a vége előtt, 4:09-cel a lefújás előtt pedig már négy volt közte.

Hiába kért időt a görög tréner, ő is tudta, hogy a hajójuk elúszott, a mi lányaink pedig végre mosolyogtak kicsit.

Utolsó feladatuk szombat délután 14.00-tól lesz Párizsban: az 5. helyért kiírt rangadó Olaszországgal.

VÍZILABDA
Nők, az 5–8. helyért
Görögország–Magyarország 9–12 (2–1, 2–3, 3–4, 2–4)

Keszthelyi 1

- - - - - - - - - -

Szurkolói Klub a Kopaszi-gáton!

A siker bennünk van! A Magyar Olimpiai Csapat szurkolói klubja július 26-án nyílt a Kopaszi-gáton a Kopaszi Kertben, ahol korábbi olimpiai bajnokok szakértő hozzászólásai színesítik az eleve izgalmas, magyar érdekeltségű sporteseményeket.

A MOB érdekes kerekasztal-beszélgetésekkel, izgalmas programokkal, a közös drukkolás élményével várja a rajongókat, ráadásul az olimpiáról hazatérő sportolók egy része is egyenesen a klubba jön, hogy itt számoljon be először első kézből az élményeikről.

Az eseményhez természetesen a Magyar Olimpiai Bizottság stratégiai partnerei is csatlakoznak – kísérő programokkal, extra élményekkel. A délutánok, esték házigazdája Fazekas Erzsébet és Léderer Ákos.

A Magyar Olimpiai Csapat szurkolói klubja a Kopaszi Kertben július 26. és augusztus 11. között tart nyitva minden nap 13.00 és 23.00 óra között.