MA1 4180

Rasovszky arany-, Betlehem bronzérmes 10 km-en!

2024. 08. 09.
Megosztás

Fantasztikusat úszott a két magyar fiú a Szajna vízében: mindketten felfértek a dobogóra, Rasovszky Kristóf nyert, Betlehem Dávid pedig bejött harmadiknak.

Az első fontos igazság, amit megállapíthattunk pénteken, hogy a hölgyekével egyezően az urak nyílt vízi futama is a terveknek megfelelő helyen és időben kezdődhetett – a Szajna vízminőségét övező problémák és főleg aggodalmak, valamint a férfi triatlon halasztása miatt ez sem kevés.

Aztán az eleve nagy reményeinken csak növelt, vagy legalábbis a lelkesedést növelte Fábián Bettina tegnapi szép úszása, hiszen bejött ötödiknek – legalább ilyen eredményben reménykedtünk Rasovszky Kristóf és Betlehem Dávid versenynapján is.

Az pedig maga a csoda, hogy milyen háttérképek előtt ugrott vízbe a mezőny.

MA1 4093
MOB-Média/Molnár Ádám

Rasovszky nem szórakozott semennyit, már az első, 0.8 km-es mérőpontnál a második helyen állt, aztán az első teljes kör végénél ugyan harmadikként fordult, ám onnan egyetlen mérést leszámítva egészen a finisig az élen állt.

Eközben persze Betlehem sem unatkozott hátrébb, ő a hetedik-kilencedik helyeken haladt az első körben, majd a negyedik felére stabilizálta a hatodik pozícióját…

…az ötödikre pedig feljött negyediknek, azaz frenetikus hajrá nézett ki, két magyarral az élbolyban!

MA201470

Az utolsó teljes körnek úgy indultunk neki, hogy már nem számított sem a sodrás, sem semmi más: menni kellett a cél felé.

Egyrészt a top tíz 21 másodpercen belül száguldott, másrészt Betlehem fejéről végleg lecsúszott az úszósapka, harmadrészt Rasovszky pedig megnyitotta a nagy hajráját, amihez a német Oliver Klemet csatlakozott, ők ketten meglógtak.

Hozzájuk az olasz Domenico Acarenza igyekezett felérni az utolsó félkör mérésénél, majd a honfitársa, Gregorio Paltrineri is sikerrel felzárkózott, Betlehem meg nem sokkal lemaradva jött ötödikként.

MA201469
MOB-Média/Molnár Ádám

A fal mellett töltött utolsó párszáz méteren persze ment a helyezkedés a hullámverésben, de az továbbra sem változott, hogy Rasovszky vezette a sort, Betlehem pedig készült a befutóra, kiváltott oldalra és megindult a dobogó felé.

Rasovszky ment, mint a gép, nem lehetett megverni, 1:50:52.7-es idővel csapott a táblára – ráadásul Betlehem is piszkosul nagyot sprintelt, 16.3-es hátránnyal bejött harmadiknak!

Micsoda magyar teljesítmény!

MA201340
MOB-Média/Molnár Ádám

- - - - - - - - - -

Szurkolói Klub a Kopaszi-gáton!

A siker bennünk van! A Magyar Olimpiai Csapat szurkolói klubja július 26-án nyílt a Kopaszi-gáton a Kopaszi Kertben, ahol korábbi olimpiai bajnokok szakértő hozzászólásai színesítik az eleve izgalmas, magyar érdekeltségű sporteseményeket.

A MOB érdekes kerekasztal-beszélgetésekkel, izgalmas programokkal, a közös drukkolás élményével várja a rajongókat, ráadásul az olimpiáról hazatérő sportolók egy része is egyenesen a klubba jön, hogy itt számoljon be először első kézből az élményeikről.

Az eseményhez természetesen a Magyar Olimpiai Bizottság stratégiai partnerei is csatlakoznak – kísérő programokkal, extra élményekkel. A délutánok, esték házigazdája Fazekas Erzsébet és Léderer Ákos.

A Magyar Olimpiai Csapat szurkolói klubja a Kopaszi Kertben július 26. és augusztus 11. között tart nyitva minden nap 13.00 és 23.00 óra között.