Olimpiai bajnokunk igazolta: "Sírni csak a győzteseknek szabad"

Olimpiai bajnokunk igazolta: "Sírni csak a győzteseknek szabad"

2015. 11. 07.
Megosztás

Több kiváló olimpiai bajnok sportolóval találkozhattak november 4-én az érdeklődők a Zuglói Civil Házban. A Szeretjük Zuglót Egyesület, és a Zuglói Sport és Rendezvényszervező Kft közös programján, az Ötkarikás beszélgetéseken az első vendég a párbajtőröző Nagy Tímea és a tornász Magyar Zoltán volt.

A magyar sportban kevesen vannak, akik olimpián egyéni versenyszámban duplázni tudtak. Nagy Tímea és Magyar Zoltán közéjük tartozik. Az előbbi a 2000-es Sydney-i, és a 2004-es athéni olimpián nyerte a női párbajtőrvívást, az utóbbi pedig 1976-ban, Montrealban és 1980-ban, Moszkvában a lólengés döntőjében nem talált legyőzőre.

A két sportolónak volt is miről mesélnie azon a kerekasztal beszélgetésen, melyet a zuglói sportrajongók szerveztek a számukra.

A filmvetítéssel és élménybeszámolóval egybekötött rendezvényen azonban történt más is. Többek között nem várt vendégek is megjelentek. Magyar Zoltán például ismét találkozhatott gimnáziumi osztályfőnökével, Keszthelyi Rudolf tanár úrral, Nagy Tímea pedig szintén visszacsöppent a gyerekkorába. Köszönhetően, hogy a szervezők jóvoltából a zuglói rendezvényen találkozhatott a nevelőedzőjével, Sima Istvánnal és gyerekkori barátnőjével, a szintén vívó Farkasinszki Ildikóval. Nagy Tímea nem is titkolta a meghatottságát, és könnyezve borult egykori edzője nyakába. Igazolva a tényt, hogy sírni csak a győzteseknek szabad!

(Riersch Tamás)