SZP 1422

Olimpiai negyedik Kiss Ágnes és Nagy Bianka kenupárosa 500-on

2024. 08. 09.
Megosztás

A középdöntő után a fináléban is nagyot ment Kiss Ágnes és Nagy Bianka, értékes helyezéssel zártak.

Középfutamában a második helyen végzett a Kiss Ágnes, Nagy Bianka egység a kenu kettesek 500 méteres versenyében, ezzel bejutott a döntőbe – amire nem pihentettek túl sokat a lányok, mert a finálé két órával későbbre volt kiírva.

Az említett döntőben az első mérésnél az ötödik helyen lapátoltak a lányok, de igazából az élen haladó kínaiakat leszámítva mindenki más egy csomagban küzdött.

Aztán a kínaiakat tényleg nem lehetett utolérni, olimpiai csúcsot érő 1:52.81-gyel nyertek, majd Ukrajna és Kanada egysége zuhant a célba – a mieink pedig 1:54.90-nel a negyedik helyen végeztek.

„Hiába vagyunk olimpiai újoncok, a dobogóért jöttünk – nagy neveket kellett volna megverni, nem ez volt a realitás, de így kell kiutazni egy versenyre! Bíztunk abban, hogy esetleg valaki hibázik, de nagyon rutinosak és jól megoldották. Nem írtam volna alá előre a negyedik helyet, de örülni fogunk majd neki pár hét múlva” – vélte Nagy Bianka, míg Kiss Ágnes a következőket mondta: „Semmit sem láttam, csak arra figyeltem, hogy kihozzuk magunkból a maximumot, mert annál többet úgysem tudunk tenni. A szeles, hullámos pályát próbáltuk megoldani, mindig alkalmazkodni kell a körülményekhez, most is sikerült.”

- - - - - - - - - -

Szurkolói Klub a Kopaszi-gáton!

A siker bennünk van! A Magyar Olimpiai Csapat szurkolói klubja július 26-án nyílt a Kopaszi-gáton a Kopaszi Kertben, ahol korábbi olimpiai bajnokok szakértő hozzászólásai színesítik az eleve izgalmas, magyar érdekeltségű sporteseményeket.

A MOB érdekes kerekasztal-beszélgetésekkel, izgalmas programokkal, a közös drukkolás élményével várja a rajongókat, ráadásul az olimpiáról hazatérő sportolók egy része is egyenesen a klubba jön, hogy itt számoljon be először első kézből az élményeikről.

Az eseményhez természetesen a Magyar Olimpiai Bizottság stratégiai partnerei is csatlakoznak – kísérő programokkal, extra élményekkel. A délutánok, esték házigazdája Fazekas Erzsébet és Léderer Ákos.

A Magyar Olimpiai Csapat szurkolói klubja a Kopaszi Kertben július 26. és augusztus 11. között tart nyitva minden nap 13.00 és 23.00 óra között.