Olimpiai szint orvosoknak is! – ülésezett a MOB Orvosi Bizottsága

Olimpiai szint orvosoknak is! – ülésezett a MOB Orvosi Bizottsága

2019. 05. 28.
Megosztás


Eseménydús tél után, eseménydús nyár áll a magyar csapat előtt, többek között emiatt is értekezett a MOB Orvosi Bizottsága, akik már Tokióra is hangolnak.

A megbeszélés elején dr. Tállay András, a bizottság elnöke ismertette a szarajevói EYOF történéseit egészségügyi szempontból, egyben elismerését fejezte ki, hiszen az olykor betegségekkel nehezített felkészülés, illetve versenyzés ellenére bravúros eredményeket szereztek fiatal sportolóink.

Nyáron két nagy multisport-eseményen leszünk érdekeltek. A minszki Európa Játékokra dr. Tomán József, a bakui EYOF-ra pedig dr. Tóth Szabolcs kíséri majd a csapatot vezető orvosként.

A minszki 12 fős stáb 6 orvosból, illetve 6 gyúróból áll majd. Az időeltolódás +1 óra lesz, ami nem viseli meg a szervezetet, és kötelező védőoltásokat sem kell adni az utazó csapatnak. A gyógyszerkészlet feltöltésre került, valamint összeállították a kötszereket, gépeket, gyúrófelszereléseket is. A sportszakemberi kérdőíveket is kiküldték, valamint mind a sportorvosi, mind a doppingszűrések is folyamatban vannak, ahogy arról dr. Tomán József tájékoztatta az egybegyűlteket.

A bakui EYOF-ra a kötelező sportorvosi és doppingvizsgálaton felül az utazó sportolóktól még szülői beleegyezést is kérnek, fiatal korukra való tekintettel. A csapatot 3 orvos és 3 gyúró kíséri majd, és lesz női tagja is a teamnek, amely a játékok alatt ambuláns ellátásra lesz berendezkedve. A probiotikumos felkészítés 2 héttel az utazás előtt megkezdődik majd.

Az olimpiai eseményeken való részvételhez szükséges doppingvizsgálatok feltételei sportáganként és a csapat, illetve egyéni számok tekintetében is ugyan azok lesznek, ehhez a szakemberek kérik a szövetségek támogatását is. Ehhez kapcsolódik a bizottság részéről az a felvetés, hogy jó lenne, hogy ha több, úgynevezett „in competition” mintavételre lenne lehetőség.

Szóba került még az ifi sportolók egészségügye is. Egyre több ebben a korosztályban is a világverseny, olimpiai rendezvény, viszont hiányzik a megfelelő egészségügyi háttér, hiszen a jelenlegi szakemberek nagyrésze a felnőtteknél van első sorban foglalkoztatva, így gondot okoz a csapattal való utazás. A bizottság fontosnak tartaná egy célzottan az utánpótlás korú sportolókra szakosodott team – valamint ehhez kapcsolódóan specifikus vizsgálatok – felállítását, hiszem ebben a korosztályban is fontos a személyes kötődés kialakítása. Valamint ugyan ezt a para sportolóknál is létre kéne hozni. Ide kapcsolódik a prevenció is, hiszen nagyon sok a sérülés a fiataloknál. Az edzés részévé kéne tenni a sérülés megelőzést, valamint egy programot kéne indítani ennek segítésére, nyomon követéssel, melyhez előzetesen egy igényfelmérés lesz szükséges.

A sportgyógyászat területe is szakember hiánnyal küzd, kevés a sportolókra specializálódott egészségügyi dolgozó. A probléma megoldásához az orvosi egyetemekkel kéne együttműködni, melyre jó példa a SOTE, ahol sportorvosi tanszék alakult.

A megbeszélés másik fontos pontja volt a tokiói olimpia orvosi csapatának felállítása. Dr. Tállay András felvetette, hogy legyen ennek is egy feltételrendszere. Az Orvosi Bizottság tagjai egyetértettek az indítvánnyal, az ajánlást ősszel terjesztik a MOB elnöksége elé.

A Testnevelési Egyetemen elindult a gyermek és ifjúsági sport-szakpszichológusi képzés, mely egyfajta specializációt jelent a már sportpszichológusi képesítéssel rendelkező szakemberek számára.

(MOB, fotó: MOB)