Kis hazánkban nem ritka eset, amikor egy családon belül, több kiválóság is űzi ugyanazt – vagy éppen más – sportágat magas szinten. Vízilabdában már-már hagyomány, hogy minden sikerkorszaknak megvan a maga testvérpárja, de vívásban sem kell messze menni a „családi vállalkozásokért”, példának okáért itt vannak a Nébald testvérek, közülük is Rudolf, aki most ünnepli hetvenedik születésnapját.
Nébald Rudolf 1952. szeptember 7-én született Budapesten. Gyermekként az akkori Úttörő Áruházban édesanyjával vásárolva átlátott a Honvéd Semmelweis utcai vívótermébe, így kapott kedvet a sportághoz, melyet szülei csak pártolni tudtak, hiszen nemcsak lefárasztja a mozgékony gyermeket, de még értelmes elfoglaltságnak is tartották. Így került hát a Budapesti Honvéd kötelékébe, melynek aztán pályafutása végéig tagja maradt.
Budapest, 1984. február 5. A Nemzeti Sportcsarnokban rendezték meg február 5-én az Elektromodul-Hungária Kupa nemzetközi kardverseny döntõjét. A képen: a magyar Nébald Rudolf gyõz a szovjet Krovopuszkov ellen.
Négy évvel fiatalabb öccse, György mindenben követte őt, ahogy egy korábbi interjúban mesélt bátyáról: „Rudolf pedig rengeteget segített ebben, húzott magával, gyakorlatilag a példaképem volt. Mindig mentem utána. Vívni kezdett, hát utánoztam. A Veres Pálné Gimnáziumba járt, így aztán mi sem volt természetesebb, mint hogy én is ott tanultam. Jogi egyetemet választott, és persze én is. Jó testvérek voltunk és vagyunk, de a páston sokszor vívtunk vérre menő csatákat. Több presztízsasszónk is volt, amelyeket persze egyikünk sem akart elveszíteni, és nyilván sokszor néztünk egymásra csúnyán, a páston kívül azonban ugyanolyanok maradtunk, mint a csörték előtt.” Ám egy valamiben mégis megelőzte György Rudolfot, ez pedig a válogatottság, hiszen ünnepeltünk egy évvel később, „csak” 1979-ben ölthette magára a címeres plasztront. De ugyan ebben az évben lett a kardvívás magyar bajnoka is.
Moszkva, 1980. július 29. A bronzérmes magyar kardcsapat: Gerevich Pál (b1), Nébald György (b2), Hammang Ferenc (k), Gedõvári Imre (j2), Nébald Rudolf (j1) az eredményhirdetés után a moszkvai olimpián.
A nemzeti csapattal a moszkvai olimpián a dobogó harmadik fokára állhatott fel, egy évvel később a világbajnokságon ugyanebben a számban aranyéremnek örülhetett társaival, köztük öccsével. Az ő hatására nem hagyta abba, így még ott lehetett az 1985-ben, Barcelonában vb-bronzérmet szerzett együttesnek is. Nem sokkal ezután készült velük egy páros interjú az akkori Képes Sportban, melyben arra a kérdésre, hogy volt-e benne féltékenységgel azzal kapcsolatban, hogy öccse az egyéni versenyekben jobban szerepel nála a következőket válaszolta: „Nem, soha! Nemigen ismerem ezt az érzést! Gyurit képesnek tartom arra is, hogy olimpiai bajnokságot nyerjen. De én sem vagyok elkeseredve, hogy „csak” egyszer voltam világbajnok. Maholnap már a polgári életre kell gondolnom, ahol az ember nap mint nap megvívja a maga kis asszóját. (…) Az életben több színtéren kell küzdeni, éppen ezért nem helyes, ha csak a sport tölti ki az élversenyzők életét. Idejében fel kell készülniük arra, hogy a civil életben is megtalálják a helyüket.”
Budapest, 1985. július 7. A Barcelonai Vívó Világbajnokságon résztvevõ magyar Kardcsapat. A képen: Gedõvári Imre, Nébald Rudolf, Nébald György, Varga, Bujdosó.
Nos, Nébald Rudolfnak sikerült a civil pályán is megtalálnia a helyét, hiszen a TF-en szerzett szakedzői képesítése mellett az ELTE-n jogból diplomázott, majd sportvezetőként 2001 és 2011 között a Fogyatékosok Nemzeti Sportszövetségének elnöki tisztét is betöltötte.
Budapest, 2001. július 30. Deutsch Tamás ifjúsági és sportminiszter a dolgozószobájában fogadta az Olimpiai Pályázatot Elõkészítõ Bizottság társelnökeit a testület alakuló ülésén. A képen balról: Deutsch Tamás, Schmitt Pál, a Magyar Olimpiai Bizottság elnöke és Nébald Rudolf, a Fogyatékosok Nemzeti Sportszövetségének elnöke.
Az Isten éltesse még sokáig dr. Nébald Rudolfot!
Budapest, 1979. július 31. Nébald Rudolf vívó