A Sport1 Televízió adásában minden hónap második vasárnapján, „Olimpián innen, a sport mindenkié" címmel jelentkezik a Magyar Olimpiai Bizottság új magazinműsora, mely az olimpia programjában nem szereplő sportágakkal kapcsolatos témákat fogja feldolgozni. Az első adást január 11-én délelőtt tíz órától láthatja a sportszerető közönség.
Kétezer-tizenkettőben az új sporttörvény értelmében a nem olimpiai sportágak külön tagozatként integrálódtak a MOB égisze alá, az olimpiai bizottságnak az ötkarikás programban nem szereplő sportágak is fontos területet jelentenek.
A Sportcsillagok Gálaestjén 2014 decemberében először vehettek részt az e tekintetben érintett sportolók, a vasárnap debütáló magazin természetesen a kategóriagyőztes versenyzők interjúival beszámol az eseményről.
A gálaesten készült az egyik - ha nem az utolsó - televíziós interjú a január elején tragikusan elhunyt MOB-alelnökkel, dr. Leyrer Richárddal, aki az elmúlt esztendőkben sportvezetőként, sportdiplomataként rengeteget tett a nem olimpiai sportágak népszerűsítéséért, azok elismertségéért, illetve sportolóik Sportcsillagok Gálaestjén való díjazásáért. Az Olimpián innen, a sport mindenkié Leyrer Richárdra is emlékezik.
A műsor második részében afféle jövőképről, 2015 várható eseményeiről és azok gazdasági hátteréről beszélget a gyártó LégrádiFilm csapata a magyar sport vezetőivel. Borkai Zsolt MOB-elnök, Szabó Bence főtitkár és Simicskó István sportért felelős államtitkár szerint stabil támogatással komoly lehetőségeket rejt az esztendő.
Az első adás időpontja: Sport1, 2015.01.11. (10:00)
Ismétlés: Sport1, 2015.01.12. (7:00)
(MOB/VF)