Mintegy 40 olimpikont várunk az Olimpia Napján a Városligetbe!

2025. 06. 18.
Megosztás

Számos aktivitással készül a Magyar Olimpiai Bizottság június 23-ra, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság születésnapja alkalmából az évtizedek során hagyománnyá váló Olimpia Napjára. Hétfőn mintegy 40 olimpikonnal, köztük közel 20 bajnokkal találkozhatnak a Városligetbe látogatók.

A Nemzetközi Olimpiai Bizottságot 131 évvel ezelőtt, 1894. június 23-án alapították meg, az alapítók közt volt a magyar Kemény Ferenc is. A Magyar Olimpiai Bizottság a világon hatodik nemzeti ötkarikás szervezetként alakult 1895. december 19-én, idén 130 esztendős.

A program reggel 10 órakor kezdődik a Hősök terén az Olympic Day feliratú zászló kifeszítésével, majd az estig tartó sportos és zenés programok a Városligeti Sportcentrumban folytatódnak a 11 órakor kezdődő megnyitót követően.

Az esemény részét képezi többek között a 2025 méteres MVM közösségi futás, amely három különböző időpontban rajtol el a nap folyamán. Ezen felül megtartják az immár hagyományosnak tekinthető Streetball All Star-gálát a sportolók és sportiskolás gyerekek között, de kiírják a MOL-Új Európa Alapítvány kispályás futballtornát, a Szerencsejáték kosárlabda- és MBH Bank röplabdabajnokságot is a MOB partnerei és olimpikonok részvételével. A gyerekeket nemcsak a közösségi futásra várják, hanem az Olimpiai Értékek Iskolai Program keretében szellemi és fizikai vetélkedőt rendeznek az ötkarika jegyében, ahol az egyes állomásokon olimpikonok is várják a gyerekeket elméleti és gyakorlati feladatokkal; a programhoz bárki csatlakozhat, aki kilátogat a Városligetbe.

A hétfői program a MOB honlapján itt megtekinthető, a pontos helyszín ide kattintva látható.

Részletes, tervezett program, június 23. (hétfő)

10.00: Az Olympic Day zászló kifeszítése, Flashmob a Hősök terén

11.00-11.20: Megnyitó a Városligeti Sportcentrumban, a Dózsa György út és az Ajtósi Dürer sor kereszteződésénél, Ocskay László út mellett (Gyulay Zsolt MOB-elnök, Schmidt Ádám államtitkár)

11.00-15.00: Olimpiai Értékek Iskolai Program (szellemi és fizikai vetélkedő az ötkarika jegyében, az egyes állomásokon olimpiai bajnokok várják a gyerekeket gyakorlati és elméleti feladatokkal)

11.20: Bemelegítés olimpikonokkal

11.30: Olimpia Napja közösségi futás az MVM támogatásával

12.00: Streetball All Star-gála olimpikonokkal, bajnokokkal

12.30-12.40: All Star-beszélgetés (Gergely István olimpiai bajnok vízilabdázó, Kovács Antal olimpiai bajnok judós, Hosnyánszky Norbert olimpiai bajnok vízilabdázó, Imre Géza olimpiai ezüstérmes vívó)

12.50-13.10: MOL-Új Európa Alapítvány, a TF és TFSE közös sajtótájékoztatója (Prof. dr. Strebenz Tamás, a Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem rektora, dr. Bacsa György, a MOL-Új Európa Alapítvány sportért felelős kurátora, Ekler Luca, a TFSE kiválósága, paralimpiai bajnok távolugró, Józsa Levente, a TFSE kiválósága, Európa-bajnoki bronzérmes, Grand Prix-győztes taekwondós)

13.00-20.00: MOL-Új Európa Alapítvány Kispályás Futball Kupa, Szerencsejáték Kosárlabda Bajnokság és MBH Bank Röplabda Bajnokság a MOB partnerei és olimpikonok részvételével

13.10-13.40: MBH Bank kerekasztal-beszélgetés – Digitális biztonság és az online csalások (Varga Balázs, az ORFK rendőr alezredese, Ilovai Zoltán Norbert, az MBH Bank hálózatbiztonsági vezetője)

13.40: Futás bemelegítés (Zala György, olimpiai bronzérmes kenus, erőnléti edző)

13.50 – 13.53: Magyar Ökumenikus Segélyszervezet (Juhász Noémi, a vállalati és közösségi kapcsolatok vezetője, Gyurta Dániel olimpiai bajnok úszó, nagykövet)

13.53: Olimpia Napja közösségi futás az MVM támogatásával (a Magyar Ökumenikus Segélyszervezet felhívását támogatva)

15.10-15.25: MBH Bank kerekasztal – Sikertörténetek a medencén innen és túl – Az MBH Bank sportküldetése (Birkás Szabolcs marketing és szponzorációs vezető, Késely Ajna olimpikon úszó, Magyar Úszó Szövetség, Pataky Piroska, az MBH Bank marketingigazgatója, Rétai Gábor, az MBH Bank Sportegyesület elnöke, Koch Viktória, az MBH Bank Sportegyesület szakosztályvezetője)

15.30-16.25: Marketing az ötkarika jegyében – kerekasztal-beszélgetés a MOB támogatóinak részvételével (Szerencsejáték Zrt.)

16:45-17:00: Bemelegítés (Storczer Beáta olimpiai 5. helyezett tornász)

17.00: Olimpia Napja közösségi futás az MVM támogatásával (Ötpróba)

17.00-17.20: MOL-Új Európa Alapítvány – A víz alatt és felett – Hogyan lesz a tehetségből bajnok, a bajnokból példakép? (Kemény Dénes, a MOL-Új Európa Alapítvány kuratóriumi tagja, Varga Dénes olimpiai bajnok vízilabdázó)

17:20-17:30: Bemelegítés (Storczer Beáta)

17.30: Olimpia Napja közösségi futás az MVM támogatásával

17.30-18.25: MOB Kettőskarrier-program – Feltöltődés, fél siker (Tóth-Szalóky Judit, a Coca-Cola vállalati kapcsolatok fenntarthatósági és kommunikációs igazgatója, Fábián László, a Magyar Olimpia Bizottság főtitkára, Zelinka Ildikó sportcoach, Gyertyás Róza vb-bronzérmes judós)

18.30-19.20: Mindennapos sport (Antal Dénes, a MOB ügyvezető igazgatója, Pállai Krisztián, a Szerencsejáték Zrt. főosztályvezetője, Szabó Gabriella olimpia bajnok kajakozó, dr. Tállay András, a MOB Orvosi Bizottságának elnöke)

20.00-20.20: Díjátadók (csapat)

20.20-22.00: Könnyű nyár esti levezetés DR BRS-sel

(A programváltozás jogát fenntartjuk!)

Korábbi beharangozó hírünk ide kattintva olvasható.