A református szertartású búcsúztatón a családtagok mellett nagyszámban jelentek meg pályatársak, tisztelők, egykori barátok.

A MOB és MOA küldöttségeként dr. Ságiné Rejtő Ildikó kétszeres olimpiai bajnok vívó, a Nemzet Sportolója, Sákovicsné Dömölky Lídia olimpiai bajnok vívó, Juhász Katalin olimpiai bajnok vívó, Szalontay Katalin vb-ezüstérmes, magyar bajnok vívó, Veres Vince, a MOB Hagyományőrző Szakcsoport tagja és Győr Béla a MOA Tanács és a MOB Emlék és Hagyományőrző Bizottság tagja, a szakcsoport vezetője rótta le a kegyeletét a vívónő urnája előtt, majd helyezte el a szervezet koszorúját a sírnál. Győr Béla a Budapesti Honvéd SE elnökségének tagjaként külön is emlékezett koszorúval a klub egykori sportolója előtt.

A pályatársak részéről tiszteletét tette szertartáson a hosszú ideje Ausztriában edzősködő, olimpiai bronzérmes Hammang Ferenc is.

Az elhunyt családtagjai elmondták, hogy Tabajd végső nyughelyként választásánál nagy szerepet játszott az, hogy vívónő gyermekei és unokái a község melletti lovas farmon élnek.

Gulácsy Máriától Budapesten, május 12-én délután, az I. kerület Szilágyi Dezső téri Református Templomban megtartott istentiszteleten vehettek búcsút a rokonai, ismerősei, barátai.

Gulácsy Mária

Az ukrajnai Beregszászon született 1941. április 27-én. Mátészalkáról került fel Budapestre a Szilágyi Dezső térre, ahol élete végéig lakott.

A Batthyány utcai Általános Iskolában, hetedikes korában 12 évesen egy plakátfelhívás után jelentkezett vívótanfolyamra. Így került a Vasasba, ahol egy évig Majorné Horváth Katalin oktatta a sportág alapjaira, majd Somos Béla csoportjának lett a tagja. Az óbudai Martos Flóra Gimnáziumban jelesre érettségizett. Előbb asszisztens volt a Sportkórházban, majd takarított is, hogy útlevelet kaphasson. Német-pedagógia szakon végzett az egyetemen. A vívást párhuzamosan gyakorolta. 1957-ben Somos Béla edzőt követte a Budapesti Honvédba, ahol 11 évig vívott. Már az 1960-as, római olimpia előtt jó eredményei voltak, de csak 1962-ben került be a válogatottba. 1968-ban, Mexikóvárosban az olimpián Bóbis Ildikóval, Marosi Paulával, Rejtő Ildikóval és Sákovicsné Dömölky Lídiával állhatott fel a dobogó második fokára a női tőrcsapat tagjaként. Szintén a női tőrcsapattal kétszer ünnepelhetett világbajnoki címet, 1962-ben Buenos Airesben, 1967-ben Montrealban ért fel a csúcsra.

„Hatalmas tehetséggel volt megáldva, emellett szorgalma, céltudatossága is kiemelte a mezőnyből. Hatalmas élmény volt vele egy csapatban vívni” – mondta a mob.hu-nak Sákovicsné Dömölky Lídia, aki Mexikóvárosban és Montrealban is csapattársa volt Gulácsy Máriának. „Ugyanakkor, nemcsak mint sportolóra, hanem mint emberre is felnéztünk. Gyerekkora óta ismertem, kezdetben az edzőnk, Somos Béla is közös volt. Rengeteget találkoztunk, és azóta is rendszeresen összejártunk, nagyon jól kijöttünk egymással – hiányozni fog!”

Bóbis Ildikó szerint az életszemlélete ugyancsak példaként szolgálhat mindnyájunknak: „Világéletében áradt belőle a vidámság, a jókedv, még akkor is, amikor valami rossz történt vele vagy betegség kínozta. Van három szép gyermeke, unokái, mindenki rajongott érte. Sok ilyen emberre lenne szükség a magyar sportban” – emlékezett meg egykori csapattársáról a MOB honlapjának.

Gulácsy Mária, amíg egészsége engedte, aktívan követte szeretett sportága eredményeit, csapattársaival rendszeresen tartotta a kapcsolatot.

Egy ideig a Budapesti Honvéd SE elnökségében tevékenykedett, majd teljesen a család és a fordítás töltötte ki az életét. Az 1985/86-os tanévben kapott állandó tanári kinevezést, a XIII. kerületi Huba utcai Vendéglátóipari Szakközépiskolában. Ott dolgozott egészen az 1996-os nyugdíjazásáig. Közben folyamatosan sportolt. Előbb túraevezős, majd túrakajakos lett, közben a kisebbik fiát kísérgette az Eöry István által újdonságként meghonosított lovastornaedzésekre, később pedig evezős férje révén a vizes sportággal is megismerkedett.

Az olimpiai ezüstérmes vívó 2015. április 10-én Budapesten hunyt el.

(MOB-MOA/Győr Béla, archívum)