Oroszország ötvenkettedik városa három óriási kihívás előtt

Oroszország ötvenkettedik városa három óriási kihívás előtt

2013. 02. 11.
Megosztás

A Szocsiból hazatért dr. Nagy Zsigmond gigantikus méretű munkálatokról számolt be.

Pontosan egy évvel a 2014. évi téli olimpiai játékok rajtja előtt megkezdődött a visszaszámlálás az ötkarikás versenyeknek otthont adó Szocsi városában, amely 2007-ben a NOB guatemalai kongresszusán érdemelte ki a rendezés jogát. Abban az időben, amikor a leendő házigazda még egyetlen olyan létesítményt sem tudott bemutatni, amely megfelelt volna a Nemzetközi Olimpiai Bizottság és az érintett nemzetközi sportszövetség előírásainak. Az ünnepélyes megnyitó előtt 365 nappal a meghívott vendégeket, köztük Jacques Rogge-t, az olimpiai mozgalom első emberét ugyanakkor kész, vagy az átadáshoz közel álló nyitott és fedett sportlétesítmények megnyugtató képe fogadta, ami távolról sem jelenti azt, hogy a helyi szervező bizottság tagjai és a kivitelezésben résztvevő vállalkozások vezetői máris karba tett kézzel üldögélhetnének…

„Bármilyen későn érkeztem haza a nemzeti olimpiai bizottságok meghívott képviselőinek a szálláshelyére, és bármilyen korán is ébredtem, az ablakon kitekintve minden irányban mozgó darukat, induló és érkező teherautókat és serényen dolgozó embereket láttam, amiből csak arra következtethettem, hogy a munkálatok 24 órában megállás nélkül folynak” – számolt be dr. Nagy Zsigmond, a Magyar Olimpiai Bizottság nemzetközi igazgatója a látottakról a Telekom Sporthír Szolgálat munkatársának.

A MOB szakembere először 1999-ben, a Sydneyben egy évvel később megrendezett olimpiai játékok előtt vett részt egy, a mostanihoz hasonló eseményen és azóta minden nyári, illetve téli „csúcstalálkozó” előtt pontosan egy évvel szemügyre vehette az előkészületek állását.

„A nemrégiben közzétett adatok szerint 12 milliárd dolláros költségvetésű esemény előkészületei és annak lebonyolítása messze felülmúlja a környező kisebb települések odacsatolása után is alig 350 ezer lakosú Szocsi gazdasági erejét, így a szükséges pénzügyi források nagy részének biztosítását az orosz állam vállalta magára, de jelentős szerepet játszik ebben az óriási projektben a Gazprom társaság is. Ha ehhez még azt is hozzáteszem, hogy az orosz földön első alkalommal megrendezésre kerülő téli ötkarikás versenyek esztendejében Szocsi az ugyancsak első Orosz Nagydíj Forma-1-es autós versenynek is otthont adhat, majd 2018-ban az oroszországi labdarugó világbajnokság egyik rendező városa lesz, egy bámulatos és gigaméretű vállalkozás megvalósulásának lehetünk a tanúi.”

Szocsi – ugyan Honolulu mögött a világ második leghosszabb városa a 147 kilométeres (!) függőleges „átlójával” – 350 ezernél valamivel kevesebb lélekszámával mindössze az ötvenkettedik helyet foglalja el az orosz városok rangsorában, amelynek élén Moszkva, Szentpétervár és Novoszibirszk áll.

„Jelen volt a február 7-i ünnepi eseményen Vlagyimir Putyin, az Oroszországi Föderáció elnöke, aki a NOB vezetőjét minden leendő versenyszínhelyre elkísérte, és aki úgy nyilatkozott, hogy jövőre Szocsiban a világ egy új Oroszországot fog megismerni. Az ország első emberének szavaihoz kapcsolódva Dmitrij Csernyisenko, az olimpiai szervező bizottság elnöke, valamint Alekszandr Zsukov, az Orosz Olimpiai Bizottság vezetője is annak az optimista véleményének adott hangot, hogy Szocsi minden idők legsikeresebb téli házigazdájának bizonyulhat. Véleményem szerint a legutóbbi házigazda Vancouver nagyon magasra emelte a mércét az „utódok” előtt, de a lécet ettől még át lehet vinni. Nagyon sok függ attól, hogy milyen lesz a versenyek látogatottsága és hangulata a szocsi olimpiai parkban – amelyen az új autós versenypálya meglepő módon keresztül vezet! -, és a várostól 60 kilométerre a kaukázusi hegyekben kialakított alpesi versenypályákon. Ha olyan vidám és barátságos környezet fogadja a világ sportolóit, mint például 2000-ben Sydneyben, akkor Szocsi a „mennybe mehet”. Ehhez csak annyit, hogy a most látottak alapján hóban nem lesz hiány, bár egy helybéli szakértő megemlítette, hogy egy hirtelen jött meleg-hullám már itt is okozott kellemetlen meglepetést…”

Dr. Nagy Zsigmond arról is beszámolt, hogy Szocsi, tehát a tengerpart és a hegyi versenypályák között nem csak autópályát, hanem gyorsvasút vonalat is építenek, és utóbbi lehet a síversenyek megközelítésének az ideális eszköze. A magyar szakember tart viszont attól, hogy a Moszkvából érkezők az orosz fagyos és szélsőségesen havas télben komoly átszállási nehézségekkel találhatják szemben magukat. Éppen ezért a MOB vezetőinek azt javasolja majd, hogy fontolják meg tranzitállomásként az isztambuli légikikötő igénybevételét. Az előzetes számítások szerint 20-24 magyar olimpikon készülhet a bizonyításra. Végezetül megerősítette azt a hírt, miszerint a NOB – elsősorban a nyugat-európai televíziós társaságok kérését tolmácsolva -. arra szeretné rávenni az olimpiai szervezőket, hogy a játékok időtartamára vezessék be újra, illetve átmenetileg a téli óraátállítást, ugyanis 2011 óta Oroszországban csak egyfajta időszámítás létezik. Emiatt jelenleg nem két, hanem három óra az időeltolódás Szocsi és Nyugat-Európa között, amely egyelőre komoly fejtőrést okoz a téli olimpia leendő európai közvetítőinek.

(Forrás: Telekom Sporthír Szolgálat – Szalay Péter)