Öt magyart szakembert választottak be a Nemzetközi Birkózó Szövetség (UWW) szakbizottságaiba.
A hazai szövetség szerdai beszámolója szerint az UWW legfőbb döntéshozó testülete, a büró – az MBSZ ügyvezető alelnökével, Bacsa Péterrel a soraiban – nemrég jóváhagyta a szervezet szakbizottságainak összetételét a 2028 végéig terjedő időszakra.
Ezek közül összesen ötben szerepel magyar szakember: Ali Csilla, az MBSZ nemzetközi igazgatója (a MOB korábbi nemzetközi munkatársa) az esélyegyenlőségi, Bácsi Péter, az MBSZ szakmai igazgatója (a MOB Sportszakmai és Sporttudományos Bizottságának tagja) a technikai, Lőrincz Tamás, a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia (KIMBA) szakmai igazgatója (a MOB közgyűlésének tagja) a sportolói, Molnár Szabolcs, az UWW versenyeinek állandó orvosa az orvosi bizottságban kapott helyet, míg Bacsa Péter (a MOB elnökségének és közgyűlésének tagja) az új Iskolai és Egyetemi Sportbizottság elnöke lett.