Ötkarikás csoda: Brunner Blanca indulhat az olimpián!

2026. 02. 08.
Megosztás

Snowboard crossban Brunner Blanca tartalékból olimpiai résztvevővé lépett elő – ő a Magyar Csapat 16. tagja! Sérülés miatt ketten visszaléptek a mezőnyből, így Brunner váratlanul lehetőséghez jutott. A fiatal versenyző két méterrel a föld fölött jár, de készen áll a kihívásra.

Tegnap még versenyezett, ma már úton van az olimpia helyszínére. Olyan ez, mint egy beteljesült álom, mint egy gyönyörű álom…

Brunner Blanca olimpiai résztvevő snowboard crossban!

Még ízlelgeti magában a dolgot, még próbál úrrá lenni az izgatottságán, közben pedig már száz százalékosan koncentrál az előtte álló feladatra. Hiszen hamarosan rajthoz állhat élete első olimpiáján.

„Tegnap még versenyem volt, úgyhogy anyáék nem akartak semmit sem mondani, miután beértem a célba, akkor tudtam meg, hogy valaki megsérült – nyilatkozta a MOB médiacsapatának Brunner Blanca. – Akkor még nem volt biztos, hogy indulhatok az olimpián, de az igen, hogy ma elindulok Olaszországba, és meglátjuk mi lesz… Izgatott vagyok, és nagyon boldog, de közben meg a világ összes érzelmét átélem egyszerre. Egy biztos: készen állok! Ott leszek a rajtban és mindent megteszek, ami csak telik tőlem! A rajt előtt persze még teljesítenem kell a pályát, ez alapfeltétel, és lehet, hogy már holnap – az időjárástól függ. Hétfő, kedd és szerda az edzésnap, ezek közül bármelyik lehet, az is megtörténhet, hogy már holnap reggel ott kell állni a rajtban…”

Egyvalamit ígérhetünk, a Magyar Csapat mögötted áll, Blanca!

A snowboard cross szakág női versenyeinek kvalifikációját február 13-án rendezik.