Sokaknak felejthetetlen élményt jelentett az akkor 14 éves „Egér” szöuli úszódöntője, amit anno Vitray Tamás közvetített: „gyere-gyere kicsi lány!” – és Krisztina jött és nyert. Majd utána még négyszer. Ötven esztendős minden idők egyik legeredményesebb magyar olimpikonja, az ötszörös bajnok úszó, Egerszegi Krisztina.

Egerszegi Krisztina elrajtol , hogy 2:07.83 pertces idõvel megszerezze élete ötödik olimpiai aranyérmét az atlantai nyári olimpiai játékok női 200 m-es hátúszóversenyében 1996. július 25.-én.
Egerszegi Krisztina 1974. augusztus 16-án született Budapesten. A fővárosban végezte általános iskolai tanulmányait, a Vörösmarty Mihály Gimnáziumban érettségizett. Még óvodás, amikor gyermektanfolyamon megtanul úszni. Kis kitérőként a művészi torna felé kacsint, majd az uszoda világában talál újra otthonra.

Budapest, 1990. március 8. Egerszegi Krisztina olimpiai bajnok úszó a Vörösmarty Gimnázium II./F osztályában.
Klubja a Budapesti Spartacus, edzője Kiss Miklós, majd Thury György, a szöuli felkészülés idején már Kiss László. 1983-ban utánpótlás-válogatott, majd '87-től a felnőtt keret tagja.

Atlanta, 1996. július 25. Egerszegi Krisztina úszik a női 200 méteres hátúszás döntőjében, ahol aranyérmet nyert a XXVI. Nyári Olimpiai Játékokon.
Sportkarrierje során ötszörös olimpiai-, kétszeres világ- és kilencszeres Európa-bajnok, több mint hatvanszoros magyar bajnok. 1988 óta a legfiatalabb olimpiai bajnokunk.

Budapest, 1989. december 9. Az év legjobb női sportolója Egerszegi Krisztina, az úszó Európa-bajnokság többszörös ezüstérmese és a legjobb férfi sportoló Fábián László, világ- és olimpiai bajnok öttusázó a magyar sportújságírók által 32. alkalommal megrendezett az Év sportolója díjátadási ünnepségen, 1989. december 9-én a Budapest Sportcsarnokban.
Három olimpián 7 érmet gyűjtött: Szöulban 1 arany és 1 ezüst, Barcelonában 3 arany, Atlantában további 1 arany és 1 bronz a termése. Versenyszámai a 100 és 200 hát-, valamint a 400 méteres vegyesúszás.

Budapest, 1992. április 25. Szekeres Pál vívó, Egerszegi Krisztina úszó, Gyulay Zsolt kajakos és Fábián László (b-j) öttusázó az olimpiai eskü szövegét mondja a Magyar Olimpiai Csapat ünnepélyes eskütételén a Magyar Állami Operaházban.
Visszavonulása után, Atlantát követően a veresegyházi székhelyű Pharmavit Rt-ben marketing-kommunikációs területen kap lehetőséget, gyermekprogramok aktív résztvevője. 1997 és 2002 között a Magyar Televízióban a Jövő Menő című gyermeksport-magazin társműsorvezetője Istenes Lászlóval.

Szöul, 1988. szeptember 27. Güttler Károly ezüstérmes, Egerszegi Krisztina és Szabó József (b-j) olimpiai bajnok úszók érmeikkel a szöuli olimpiai faluban.
Érden lakik, legendás az Egérlyukra keresztelt pizzériájuk. A fiatalok mentorálása mindíg is fontos szerepet játszott életében. A 2010-es szingapúri ifjúsági olimpia magyar csapatának nagykövete volt Gyulay Zsolt mellett, ma hasonló küldetéssel az Úszó Nemzet Programot népszerűsíti.

Budapest, 2010. szeptember 3. Schmitt Pál köztársasági elnök az ifjúsági olimpián érmet szerzett magyar versenyzőkkel figyeli a katonazenekart a Sándor-palota erkélyéről, mielőtt átadta a sportolóknak az általa alapított köztársasági elnöki díszoklevelet.
1996-ban a Magyar Úszó Szövetség elnökségi tagja, 2007-ben a MOB tagja lett, ma a Magyar Olimpiai Bizottság tiszteletbeli tagja.

Kaposvár, 2022. november 16. Egerszegi Krisztina ötszörös olimpiai bajnok úszó és Darnyi Tamás négyszeres olimpiai bajnok úszó, a Magyar Úszó Szövetség elnöki fõtanácsadója, az Úszó Nemzet Program (ÚNP) nagykövetei érkeznek az Úszó Nemzet Program kaposvári helyszínén tartott edzésre a Csik Ferenc Versenyuszodába 2022. november 16-án.
Férjével három gyermeket nevelnek, Bálint, Barnabás és Zille is nagykorú.

Budapest, 2017. november 9. Hajtós Bertalan ezüstérmes cselgáncsozó, Nébald György, az ezüstérmes kardcsapat tagja, olimpiai bajnok, Kőbán Rita olimpiai bajnos kajakos, Egerszegi Krisztina olimpiai bajnok úszó, Dónusz Éva olimpiai bajnok kajakos (b-j) a 25 évvel ezelőtti barcelonai játékokon kiválóan szereplő sportolók köszöntésén Budapesten 2017. november 9-én. A rendezvényt a Magyar Olimpiai Bizottság és a Magyar Olimpiai Bajnokok Klubja szervezte.
A magyar úszósport halhatatlanját számos díjjal elismerték, hétszer volt az év sportolója. Megkapta többek közt az Olimpiai aranygyűrűt, a NOB etikai különdíját, a MOB-Érdemérmet, a NOB elnöki különdíját, a NOB Olimpiai Érdemrend ezüst fokozatát; mellette Prima Primissima, Szent István-díjas, a Magyar Szent István-rend kitüntetettje, Magyar Örökség-díjas, Csik Ferenc-díjas, Fair Play-életműdíjas, Budapest díszpolgára, az évszázad sportolója.

Barcelona, 1992. augusztus 5. Egerszegi Krisztina, a női 200 méteres hátúszás, a női 100 méteres hátúszás és a női 400 méteres vegyesúszás olimpiai bajnoka aranyérmeivel a XXV. nyári olimpián, Barcelonában.
Isten éltessen, Krisztina!