A Szombathelyi Dobó SE ünnepélyes keretek között búcsúztatta az aktív versenyzői pályafutását befejező olimpiai bajnok kalapácsvető Pars Krisztiánt, aki meghatottan mondott köszönetet mestereinek.
Nagy volt a készülődés szombaton dél tájban a Szombathelyi Dobó SE telephelyén. Az egyesület elnöke, Horváth Vilmos köszöntötte a megjelenteket és méltatta minden idők legeredményesebb magyar atlétáját, Pars Krisztiánt, aki ezen a napon vonult vissza végleg – írta meg a vaol.hu.
A beszámoló szerint a klubvezető emlékeztetett, Krisztián bejárta a ranglétrát, bárhol is indult, lehetett az ifjúsági korosztályos viadal, vagy felnőtt világ-, Európa-bajnokság, netán olimpia, mindenhol nyert. Nyolc világbajnokságon, öt Európa-bajnokságon, és négy olimpián vett részt képviselve, Szombathelyt, Szentgotthárdot, Vas vármegyét és az egész országot, nem is akárhogy. Krisztián Németh Pállal és Németh Lászlóval kezdte meg a kalapácsvetéssel való ismerkedést, még mai is jól emlékszik a kezdeti dobásokra, amelyek láttán már összenéztek a szakemberek, hogy nem akármilyen tehetség toppant be körükbe.
A búcsúzó olimpiai bajnok könnyeivel küszködve mondott köszönetet páratlan pályafutásáért. Németh Pál említése kapcsán elcsuklott a hangja, ami nem meglepő, hiszen második édesapjaként tekintett rá. Pali bácsi 2009-ben abban a tudatban hunyt el, hogy Krisztiánt olimpiai ezüstig tudta segíteni, 2012-ben azonban Pars felért a csúcsra Londonban, sikerét Németh Pálnak ajánlva. Krisztián arról a hiányérzet is beszélt, amit a versenyhelyzet nélkülözése okoz most nála, valamint a sikerélmények. Mesteredzői, Németh Zsolt és Németh László is vidáman anekdotázva idézték fel Pars "kezdeti lépéseit", honnan hova jutott.
A meghitt családias búcsúztató végén Pars Krisztián képletesen és hivatalosan szögre akasztotta a kalapácsát.
Pars Krisztián 2012-ben, az év sportolója-gálán a MOB médiabizottságának különdíját vehette át.
Legkiemelkedőbb eredményei:
Olimpiai játékok
1. (London, 2012)
4. (Athén, 2004)
4. (Peking, 2008)
7. (Rio de Janeiro, 2016)
Világbajnokság
2. (Tegu, 2011)
2. (Moszkva, 2013)
Európa-bajnokság
1. (Helsinki, 2012)
1. (Zürich, 2014)
3. (Barcelona, 2010)
U23-as Európa-bajnokság
1. (Bydgoszcz, 2003)
Junior Európa-bajnokság
1. (Grosetto, 2001)
Ifjúsági világbajnokság
1. (Bydgoszcz, 1999)
Magyar bajnokság
12-szeres bajnok (2005-2016)