Bizonyára lélektani tényezők is közrejátszanak abban, hogy Pars Krisztián, a kalapácsvetés londoni olimpiai bajnoka csak pénteken, az országos téli dobóbajnokság előestéjén készül meghozni a szombati versenyzésével kapcsolatos döntését. Pedig most aztán még messze sem kellene utaznia, hiszen a hagyományos télvégi erőfelmérőnek Szombathely ad otthont: az a város, ahol él. Ugyanakkor nehéz figyelmen kívül hagyni azt a nem mellékes tényezőt, hogy nyolc műtét után egy dobóatléta teste minden apró visszajelzését komolyan veszi, ahogy azt most a 35 esztendős kalapácsvető is teszi.
Dél-Afrikában minden rendben volt
„Négy hetet úgy bírt az egész szervezetem Afrikában, ahogy már régen, és tulajdonképpen most sincs nagy baj, de szerdán este egyszer csak „beállt” a derekam, nem nyilallva, de azért kellemetlenkedve. Mindezt tekinthetem átfutó zápornak, pesszimistábban pedig közelgő viharnak is. Semmiképpen sem szeretném, hogy a szombati téli bajnokságon a Dél-Afrikában gondosan felépített vár egyszer csak leomolna, ezért pénteken este, vagy szombaton reggel fogom kimondani a végső szót. Addig nyújtok és lazítok, és még legalább egyszer elmegyek a varázslatos kezű gyúrómhoz” – nyilatkozta Pars Krisztián a Telekom Sporthír Szolgálat munkatársának.
A Londonban 80.59 méterrel győztes, négy évvel később Rióban 75.28-cal viszont már csak hetedik Pars számára a 2016-os évad pályafutása egyik legküzdelmesebb időszaka volt. Sérüléssel, „rásérüléssel”, kezelésekkel, és kényszerű szünetekkel, amelyekből káprázatos kihomorítás aligha kerekedhetett ki. Ám így is döntőbe jutott, noha voltak olyanok, akik ezt a produkciót sem nézték ki belőle. Nem véletlen, hogy az olimpiai vizsga felé közelítő Krisztián nemes egyszerűséggel azzal bíztatta a szurkolóit, és persze önmagát is, hogy „egy magamfajta kemény parasztgyereknek mindent ki kell bírnia…”
Május a vízválasztó hónap
Valójában csak márciusban és áprilisban fog kiderülni, hogy az eddiginél lényegesen nagyobb terhelésre, szavai szerint a „teljes gőzre” milyen választ ad majd az izomzata és a dereka, amely utóbbi sokkal jobb már nem lesz, így annak is örülni kell, ha csak a szokásos módon rakoncátlankodik.
„Aki jól megnézett már egy kalapácsvetőt dobás közben, vagy találkozott a tévében egy lassított felvétellel, az gyorsan kiszúrta, hogy a bal és a jobb láb nem ugyanazt csinálja, sőt mi több, mintha a forgás közben egymás ellen dolgoznának. Ez a spannolás a veszélyek egyik forrása, és ami 25 évesen még csak elment, most olykor csúnyán betart az embernek. Az biztos, hogy mostantól úgy két hónapig semmi gondom nem lesz az alvással, mert kegyetlenül sokat fogok dolgozni. Ha ezt a nyolc hetet sikerül átvészeltem, jöhet a minőségi munka, a gyorsítás és a finomítás. Szóval sokat kell még várnom arra a napra, amikor bátran kijelenthetem, hogy érdemes nekifutni az idei világbajnokságnak. A 2011-es és 2013-as ezüstérmeim után csak a dobogós helyezés okozhat örömöt nekem, de a riválisokkal szemben nekem egy extra motivációm is lesz. A visszatérés öröme abba a stadionba, ahol 2012-ben olimpiai bajnok lettem” – mondta befejezésül Pars Krisztián, aki a 2020-as tokiói olimpiáig mindenképpen szeretne kitartani.
(Telekom Sporthír Szolgálat/Szalay Péter, fotó: MOB/Szalmás Péter)