„Pjongcsang remek munkát végez”

„Pjongcsang remek munkát végez”

2015. 03. 20.
Megosztás

A Nemzetközi Olimpiai Bizottság koordinációs bizottsága szerint Pjongcsang remekül halad a 2018-as téli olimpia előkészületeivel.

A bizottság elnök asszonya, Gunilla Lindberg úgy nyilatkozott:

„A Cso Jang Ho elnökölte pjongcsangi szervezőbizottság és annak partnerei remek munkát végeznek. Jelentős előrelépést tapasztaltunk a versenyhelyszínek terén, és sikeres első megbeszélésen van túl az integrációs munkacsoport” – mondta.

Gunilla Lundberg hozzátette, bár a munkálatok remekül haladnak, nem szabad hátradőlni, kevesebb mint egy év múlva ugyanis már tesztversenyeket rendeznek a koreai városban.

Kiemelte továbbá, hogy a továbbiakban is számítanak a koreai kormány támogatására, amely az eddigiekben minden segítséget megadott ahhoz, hogy valóban emlékezetes legyen a 2018-as játékok.

A szervezőbizottság elnöke, Cso Jang Ho örül annak, hogy a NOB pozitívan értékelte erőfeszítéseiket, és neki sincs kétsége afelől, hogy a jövőben is minden a tervek szerint halad.

„Az után a visszacsatolás után, amit most kaptunk, még határozottabban követjük majd a kijelölt irányt. Ha továbbra is csapatként dolgozunk, sikeresek leszünk.”

A nemzetközi bizottság legközelebb júliusban látogat Pjongcsangba, de az integrációs munkacsoport révén a NOB és a szervezőbizottság állandó kapcsolatban lesz.

Az azt követő, 2022-es téli olimpia házigazdájáról július 31-én születik döntés. A rendezői jogért Peking és Almati van versenyben.