Provident Kupa: Vereség a lengyelektól, a magyar válogatott csak harmadik

Provident Kupa: Vereség a lengyelektól, a magyar válogatott csak harmadik

2014. 01. 06.
Megosztás

Lengyelország csapata nyerte meg a gyöngyösi férfi Provident Kupát, miután a torna vasárnapi záró mérkőzésén hét góllal legyőzte a 3. helyen végzett magyar válogatottat.

Miután a vasárnapi első találkozón a csehek nyertek a fehéroroszok ellen, a magyar válogatott abban a tudatban léphetett pályára a torna záró mérkőzésén, hogy ha legyőzi a lengyeleket, akkor a torna második helyén végez (az egymás elleni eredmény következtében elé kerülő csehek mögött), míg döntetlen vagy vereség esetén a harmadik helyen zár. Felkészülési torna lévén persze a helyezésnél lényegesebb a játék, a gyakorlás, a kísérletezés, de az eredmény sem lehet közömbös, különösen az Eb-főpróbának számító mérkőzésen. Mindenesetre Mocsai Lajos ismét változtatott: a benevezhető 18-as keretbe Székely és Varsandán helyett visszakerült Tatai és Harsányi, míg a harmadik kimaradó ez alkalommal is a fiatal Bánhidi volt.

Együttesünk új összetételben, a Tatai, Harsányi, Szöllősi, Ilyés, Schuch, Putics, Iváncsik Gergő hetessel védekezésben kezdett, támadásban pedig a megszokott módon a két középső védő helyére Ancsin és Lékai szállt be a társak közé. Az előző napihoz nagyon hasonló forgatókönyv szerint az első nyolc percben 4-4-ig együtt haladtak a csapatok, ezt követően azonban ma nem tudtunk ellépni az ellenféltől. Rendre a mieink vezettek egy góllal ? az ismét jó lövő formát mutató, 3 gólos Ancsin vezérletével ?, ezt az egyhangúságot megunva a lengyel kapitány 7-6-os állásnál időt kért. Miközben Lékai volt a második triplázónk, s góllal szállt be a játékba Zubai, a sorminta végül a magyar időkérést követően, csak a 28. percben tört meg, ráadásul rossz irányban, hiszen 12-12 után magyar gól helyett zsinórban három lengyel találat következett, így az addig látottakhoz képest meglepő fordulattal a vendégek előnyével zárult az első játékrész.

A fordulás után három új ember, Mocsai, Császár és Vadkerti állt be csapatunkba, utóbbi kettő ráadásul egyből góllal kezdett, méghozzá anélkül, hogy a lengyelek érdemben labdához értek volna, hiszen a közben a reklamáló Biegler kapitány 2 perces büntetése miatt egymás után kétszer támadhattunk. Egyenlítenünk viszont ekkor még nem sikerült, mert az addigi legeredményesebb lengyel, Orzechowski már négyből a negyedik hetesét értékesítette. A 37. percben viszont igen, mert Császár újabb gólja, majd Tatai bravúrja után a rohanásban fenn maradt, egyébként csak védekező Ilyés is a kapuba bombázott (16-16). Egyébként a jó érzékkel becserélt fiúk révén tartottuk a lépést, mert a harmadik negyedóra végére Vadkerti és Mocsai is duplázott (19-19). Odaát a torna legjobb játékosának választott Lijewski és Syprzak vitte a prímet, s mert a támadójátékunk pontatlanná vált, és a Szmalt váltó csurgói Wyszomirski is fogott néhány lövést, gyorsan visszaállt a félidei különbség (19-22). Ekkor még ledolgozhatónak tűnt a hátrány, a lefújás előtt tíz, majd öt perccel időt is kért Mocsai Lajos, előbb még a fordítás, majd 20-26-nál már csak a felzárkózás reményében. Csapatunk játéka viszont szétesett a végére, a kiemelkedő teljesítmények is hiányoztak, így a lengyelek magabiztosan győztek, s ezzel a Provident Kupát is elhódították, míg a magyar válogatott a 3. helyen végzett. Együttesünk a vereség ellenére a kétségtelenül meglévő értékeiben, az Eb-rajtig hátralévő egy hét felkészülési idő megfelelő kihasználásában, no meg a színházi babona érvényesülésében bízhat, miszerint a rossz főpróbát sikeres előadás követi.

Provident Kupa, 3. forduló, január 5.:
FEHÉROROSZORSZÁG–CSEHORSZÁG 30-32 (16-15), Gyöngyös, játékvezetők: Dobrovits, Tájok (magyarok)
FEHÉROROSZORSZÁG: Cserepenko, Kisov (kapusok), Baranov 2, Brovko 6, Babicsev, Kamisik 2, Nyezsura, Nyikolenkov 4, Puhovszkij 1, D. Rutenka 4, Sz. Rutenka 6, Silovics 2, Szemenov 1, Tyitov, Zajcev 2
CSEHORSZÁG: Mrkva, Štochl (kapusok), Babák, Bečvář, Horák 7, Hrstka 5, Jícha 4, Jurka 5, Kasal, Kubeš 1, Mráz 1, Šindelář 2, Sklenák, Sobol 5, Stehlík 1, Vanco 1
Kiállítások: 6, ill. 8 perc Hétméteresek: 2/2, ill. 2/2

MAGYARORSZÁG–LENGYELORSZÁG 23-30 (12-15), Gyöngyös, játékvezetők: Nikolov, Nacsevszki (macedónok)
MAGYARORSZÁG: Mikler, Tatai (kapusok), Ancsin 4, Császár 3, Gulyás, Harsányi 1 (1), Ilyés 1, Iváncsik G. 1, Lékai 3, Mocsai 2, Nagy K., Schuch, Putics 1, Szalafai, Szöllősi 1, Vadkerti 2, Zdolik 1, Zubai 3
LENGYELORSZÁG: Szmal, Wichary, Wyszomirski (kapusok), Bielecki 1, Chrapkowski 2, Grabarczyk, Jaszka, Jurkiewicz 4, Krajewski 1, Kubisztal 2, Lijewski 6, Łucak 2, Orzechowski 4 (4), Pilikowski, Syprzak 5, Szyba, Wiśniewski 3
Kiállítások: 6, ill. 2 perc Hétméteresek: 1/1, ill. 4/4

A Provident Kupa végeredménye: 1. Lengyelország 4 p (89-75), 2. Csehország 4 p (84-89) 3. Magyarország 2 p (82-87), 4. Fehéroroszország 2 p (87-91)
Azonos pontszám esetén az egymás elleni eredmény döntött.

(Forrás: kezi.hu)