Honfi János, Szilágyi Áron és Gál László

Rajczy Imre-díjat kapott Szilágyi Áron

2024. 12. 03.
Megosztás

A Magyar Olimpiai Akadémia az alakulóülése után, valamint a MOB-iroda költözése közepette is nagyon tartalmas programok aktív résztvevője volt november második felében.

November 14-én a hagyományoknak megfelelően a Kőbányai Polgármesteri Hivatal aulájában jelentették be a szervezők az idén ősszel induló vetélkedőt, a Fülöp Márton Alapítvány idei, „Magyarok az olimpiákon” című sporttörténeti vetélkedőjét, amelynek a Kőbányai Önkormányzat és a Magyar Olimpiai Bizottság is támogatója. A sajtótájékoztatón Gyulay Zsolt MOB-elnök, Szabó Bence olimpiai bajnok vívó és Rabb Krisztián, Párizs ezüstérmes kardvívója is részt vett és üdvözölte a versenyt. A kérdések összeállításában, lektorálásában Győr Béla MOA-főtitkár segítségét kérték a szervezők, aki személyesen is részt vett a bejelentésen. Az alapítvány harmadik alkalommal szervez sporttörténeti vetélkedőt középiskolás csapatoknak, melyre november 25-ig jelentkezhettek, és amely egyre szélesebb körben örvend ismertségnek és elismertségnek. Tavaly például már 130 csapat jelentkezett rá országszerte, ez a szám pedig valószínűleg idén is meglesz. A verseny két online fordulója ősszel, a tízcsapatos döntő pedig tavasszal lesz.

Fülöp_Márton_Alapítvány_20241114

Ugyancsak november 14-én, a Görög Intézet szervezésében magyar – görög és magyar – ciprusi kapcsolatok a labdarúgásban címmel, labdarúgás-történeti konferencia volt az Új Hidegkuti Nándor Stadion VIP-termében. A konferencián előadást tartott Prof. Dr. Szakály Sándor, a VERITAS Történetkutató Intézet és Levéltár főigazgatója, a MOA alelnöke „A görög származású Mannó fivérek szerepe a sport hőskorában” címmel. Az előadáson részt vett Győr Béla is.

Szakály_Sándor_előadása_HNS_20241114_2

Ugyanaznap este a Csanádi Árpád Olimpiai Baráti Kör vendége Krajnyák Zsuzsanna, a legtöbb paralimpiai érmet szerzett magyar sportoló, világ és Európa-bajnok vívó volt. A Csanádi Árpád Általános Iskola, Sportiskola és Középiskola éttermében tartott találkozón Tóth Attila, a Kör elnökségi tagja, vívó szakértő beszélgetett. A találkozón részt vett Győr Béla, Becsey János kétszeres paralimpiai bajnok úszó, MOA-tanácstag, valamint a Magyarországon tartózkodó dr. Killyéni András kolozsvári sporttörténész, MOA-tanácstag is.

Krajnyák_Zsuzsa_CSÁOBK_20241114

A találkozó előtt a Magyar Sporttudományi Társaság és annak Sporttörténeti Szakbizottsága a Magyar Sport Házában rendezte meg az Olimpiákról – sokféle – történelmi szemszögből című sportszakmai konferenciáját. Az eseményen előadást tartott a Coubertin-i gondolatok az olimpiai rendezésről címmel dr. Szikora Katalin, a TF nyugalmazott tanszékvezetője, MOA-tanácstag, valamint Borsafüred és a téli olimpia – sporttörténelem és technológia címmel dr. Killyéni András is.

November 15-én, a Budapesti Honvéd székháza falán elhelyezett emléktáblánál megemlékezést tartottak az első sporttiszti tanfolyam emlékére, majd Szentendrén, az MH Altiszti Akadémia területén található Budai László Sportcsarnok falán felavatásra kerültek a Sportszázad és a katonasportolók 2023-ban világ és Európa-bajnokságokon legeredményesebben szereplő tagjainak emlékére elkészült új emléktáblák. A rendezvényen részt vett Győr Béla, a BHSE elnökségének tagja és az olimpikon vívó Rédli András százados, MOA-tanácstag, az MH Altiszti Akadémia testnevelője, aki az előzőleg avatott táblákon több helyen is szerepel.

Szentendre_20241115

November 16-án Békessy Bélára emlékeztek Debrecenben. 149 évvel ezelőtt, 1875. november 16-án született az olimpiai ezüstérmes kardvívó, aki 1885-től 1890-ig a Debreceni Református Főgimnáziumban tanult. 1902-től hat egymást követő alkalommal megnyerte a magyar kardvívó bajnokságot, ezenkívül kétszeres tőrvívó országos bajnok. Legnagyobb sikerét harminchét évesen érte el a MAC versenyzőjeként, a stockholmi 1912. évi nyári olimpiai nyári játékokon, amelyen ezüstérmet nyert. Az első világháborúban vesztette életét, sírhelye a Debreceni Köztemetőben található. Debrecenben utcát, iskolát neveztek el róla, sajnos azóta az intézmény már nevet váltott. Nevét viseli egy vívóklub, valamint ösztöndíj és emlékverseny is, a Hajdú-Bihar Megyei Sporttörténész Egylet 2019 óta DHSE Békessy Béla Olimpiai Baráti Kör Szakosztály néven működik tovább és népszerűsíti az olimpiai eszmét, ápolja a vármegye olimpikonjainak emlékét. A Szakosztály révén Békessy Béla olimpiai ezüstérmes vívó pályafutása a Debreceni Értéktárba is bekerült. A Magyar Honvédség Bocskai István 11. Páncélozott Hajdúdandár udvarán található egy fekete csonkán az a Békessy Béla kisméretű bronz dombormű, amely az egykori Békessy Béla Általános Iskola falán volt. Az emléktáblán az egykori vívó arcképe látható bal profilból, alatta pedig a neve, születési és halálának éve, eredménye, és rövid idézet Pierre de Coubertin Óda a sporthoz című verséből. A 149. évforduló alkalmából a Déri Múzeum és a Békessy Béla Olimpiai Baráti Kör Szakosztály város- és vívástörténeti sétát szervezett, a kiváló kardvívó emlékére. A múzeumban Váradi Katalin történész muzeológus bemutatta az intézményben található vívástörténeti ereklyéket, tárgyakat és felidézte a debreceni vívás megalapítóit, egykori helyszíneit, ezután Parádiné Kenéz Tünde szakosztályvezető ismertette Békessy Béla pályafutását. A séta utolsó állomásán a Békessy Béla Vívó Klub állandó tárlatán Dezső Zsigmond elnök kalauzolta a résztvevőket. A rendezvényt megtisztelte jelenlétével Váradi János olimpiai bronzérmes ökölvívó is. Ezen a napon Családi napot is szervezett a szakosztály a Honvédelmi Sportszövetség támogatásával, melyen a megye több sportegyesületének tagjai is részt vettek. A programokon többek közt szerepelt olimpiai és Békessy Béla kvíz, a vármegyei katonaolimpikonjait bemutató kiállítás, katonai toborzás, laser run és lézerlövészet, kézműves-foglalkozás, a Hajdú-Bihar Vármegyei Lovas és Huszár Hagyományőrző Sport és Kulturális Egyesület fegyvertörténeti bemutatója. A nagyszerű alkalom lehetőséget adott arra, hogy méltóképpen megemlékezzen a kör a névadójáról, Békessy Béla egykori huszártisztről, századosról, katonai és sportolói pályafutásáról.

Debrecen_20241116

November 19-én az erdélyi Brassóban mutatták be dr. Killyéni András „Korlát. Ló. Bak – Elfelejtett történetek a brassói magyar sport hőskorából” című könyvét. A könyv ajánlóját Prof. Dr. Szakály Sándor írta. A Reménység Házában, a nagyszámban megjelent helyi magyarok előtt megrendezett eseményen Szegedi László, a Reménység Háza lelkésze, mint házigazda köszöntötte a jelenlévőket. A könyv szerzője, dr. Killyéni András kérdésekre elmondta brassói kötődéseit, a könyv legérdekesebb részleteit. Győr Béla a könyvben szereplő Kemény Ferenc emlékének ápolásáról beszélt. A jelenlévőket köszöntötte Percze László csíkszeredai magyar konzul és Kirsch Gábor, az RMDSZ Brassó Megyei szervezetének elnöke, parlamenti képviselőjelölt.

Brassó_könyvbemutató_20241119

November 22-én, pénteken, az egri Kemény Ferenc Sportcsarnokban az Egri Kemény Ferenc Sportiskolai Általános Iskola és az Egri Városi Sportiskola Kemény Ferenc Napot rendezett. A gyerekekkel teli, teltházas lelátó előtt a meghívott csapatok ügyességi váltóversenyen vettek részt. Közben az ugyancsak meghívott iskolák részvételével az Olimpiai-teremben szellemi vetélkedő volt, amelyen Kemény Ferenc életéről és munkásságáról, valamint az olimpiák történetéről és szellemiségéről vetélkedtek a gyerekek. Az aulában az olimpiai rajzpályázatra beérkezett rajzokat lehetett megtekinteni. A nagyon jó hangulatú vetélkedő végén az eredményhirdetésen Laczi Zsolt, az Egri Kemény Ferenc Sportiskolai Általános Iskola megbízott igazgatója és Győr Béla adta át a megérdemelt díjakat a gyerekeknek. A nap során a sportcsarnok falán található Kemény Ferenc-emléktáblánál koszorút helyezett el Kovács Géza, az Egri Városi Sportiskola igazgatója, Laczi Zsolt és Győr Béla.

Kemény_nap_Eger_koszorúzás_20241122

Szilágyi Áront Rajczy Imre-díjjal tüntették ki. A Halmay Zoltán Olimpiai Hagyományőrző Egyesület meghívására Szombathelyre látogatott Szilágyi Áron háromszoros olimpiai bajnok kardvívó. A világklasszis sportoló látogatásának apropóját az adta, hogy ő vehette át az egyetlen szombathelyi születésű olimpiai bajnokról elnevezett Rajczy Imre-díjat. A díjat 2016-ban, fennállásának 20. évfordulóján alapította a Halmay Zoltán Olimpiai Hagyományőrző Egyesület, hogy méltó emléket állítson Rajczy (Rasztovich) Imre olimpiai bajnok vívónak. A magyar sport jó híre érdekében kifejtett több éves tevékenysége elismeréseként, tisztelete jeléül – Rajczy Imre Argentínában élő lánya javaslatára – a 2023. évi Rajczy Imre-díjat a civil egyesület elnöksége Szilágyi Áronnak adományozta. Az elismerés átadására a párizsi olimpiai felkészülés és Szilágyi Áron szeptemberi műtétje miatt csak most kerülhetett sor. A díjat Juan Americo Honfi, azaz Honfi János, a díj névadójának unokája és Gál László, az olimpiai hagyományőrző egyesület elnöke Szombathelyen adta át a kiváló sportembernek. Az ünnepélyes díjátadást megelőzően London, Rio és Tokió olimpiai bajnoka látogatást tett a Szombathelyi Vívóakadémián, ahol nem csak az egyesület vezetőivel és edzőivel találkozott, hanem a vívópalánták népes hada is várta. A rögtönzött élménybeszámolón az ifjú vívók számos kérdést feltehettek illusztris vendégüknek, példaképüknek, aki türelmesen válaszolt, majd mosolyogva dedikálta a fotókat és emléktárgyakat. Közös képek készítésére is volt lehetőség, ezzel is életre szóló élményt szerezve a jövő vívó reménységeinek. Szilágyi Áron elismeréssel szólt a vívóakadémia minden igényt kielégítő sportlétesítményéről is. A programból nem maradhatott ki Rajczy (Rasztovich) Imre szülőházán elhelyezett emléktáblájának megkoszorúzása sem. Itt a család nevében Honfi János, valamint Horváth Vilmos, a Halmay Egyesület alapító elnöke emlékezett a berlini olimpián aranyérmes vívóra. Szilágyi Áron is fejet hajtott, majd megkoszorúzta Rajczy Imre emléktábláját. A hagyományőrzők zsúfolásig megtelt Olimpia-termében Gál László beszélgetett Szilágyi Áronnal sportpályafutásáról és sporton túli életéről. Aggódó tekintetek figyelték kissé még bicegő járását, de mindenkit megnyugtatott, hogy terv szerint halad rehabilitációja, márciusra prognosztizálja visszatérését a pástra. A kezdetekről elmondta, hogy atlétának indult, de unalmasnak találta a köröket róni. Kilencéves korában kezdett el vívni a Vasasban, ahol első mestere, Gerevich György hatására már hamar olimpiai győzelmekről álmodott. Büszke három gyermek országos bajnokságára is. Bár 12-13 éves korában néhány hétig abba akarta hagyni a vívást, de edzője és családja meggyőzte, hogy folytassa, hiszen a kardvíváshoz zseniális adottságai vannak. 17 évesen már világbajnoknak mondhatta magát, a sikerek azóta sem kerülik el, nem véletlen, hogy ő az egyetlen háromszoros egyéni olimpia bajnok kardvívó. A beszélgetés során szóba kerültek az olimpiai diadalok, edzőváltások, a háttér stáb szerepe, a sportpszichológia jelentősége, társadalmi szerepvállalása, de a Ferenc pápával történt találkozás is. Versenyzőként mindent megkapott a vívástól, amit lehet, mindenekelőtt barátokat és a feleségét. Ma már ő a fiatalok példaképe, ami nagy felelősséggel jár. Természetesen beszélt a sokkolóan kezdődő párizsi olimpiáról is, melynek vége egy fantasztikus talpra állás lett olimpiai csapatezüsttel. A jelenlévők megtudhatták, hogy jelenleg generációváltás zajlik a kardcsapatban, ami még nem zárja ki a Los Angeles-i olimpiai részvételt, de erről még korai beszélni. Viszont edzőként nem tudja magát elképzelni, sportvezetőként inkább. A beszélgetés során kiderült, hogy Szilágyi Áront szerte a világon miért tisztelik, miért ő a fiatalok példaképe. A friss Rajczy Imre-díjas sportember egy csodálatos estet szerzett közönségének, melynek jutalma egy szűnni nem akaró taps volt.

Rajczy Imre emléktáblájának koszorúzása (1)

November 29-én, Dombóváron, a művelődési házban rendezték meg a III. Buzánszky Jenő Szellemi Vetélkedőt; az ország különböző részeiről 34 tanuló nevezett. A díszvendég ifj. Buzánszky Jenő, a névadó fia, a zsűri elnöke Győr Béla, tagja dr. Dénes Tamás, a Magyar Sportújságírók Szövetsége (MSÚSZ) főtitkára, illetve a helyiek delegáltjai voltak. A vetélkedő ötletgazdája és összeállítója dr. Szenyéri Zoltán, a Dombóvári Illyés Gyula Gimnázium intézményvezetője. Vezetésével a nevező versenyzők először írásban adhattak számot a tudásukról, Buzányszky Jenőről, az Aranycsapatról és a 2024-es párizsi olimpiákhoz kapcsolódó kérdésekre. Később már a gyorsaság is szerepet játszott a nyomógombos döntő fordulóiban. Az egyéni versenyt immár harmadik alkalommal a pécsi Földvári-Nemes Zsigmond nyerte, a minimum három versenyzőt indító iskolák versenyében a hazai, Dombóvári Illyés Gyula Gimnázium csapata lett az első. Az oklevél, könyv és érem díjakat Győr Béla, ifj. Buzánszky Jenő és Dr. Dénes Tamás adták át a versenyzőknek és felkészítőiknek.

Dombóvár_BJSZV_20241130

(MOB-MOA/GyB, PKT, Gál László; fotók: Fülöp Márton Alapítvány, Görög Intézet, Nagy Csaba, BBOBKSzo, Reménység Háza, Szakály Ferenc, Illyés Gyula Gimnázium)