„Most is tűzbe mennék érte” – mondja Sallay András majd három évtized távlatából, és, miközben kanalazza a sütőtöklevest, kiböki azt is: „Tudja, nagy dolog volt akkoriban, hogy egy tinédzser fiú legálisan foghatta meg egy nála két évvel fiatalabb kislány kezét”
. Márpedig ő 1967. február 17-én megfoghatta Regőczy Krisztináét a Millenáris (persze nem a budai szórakoztató-központ, hanem a pesti velodrom) oválján, s a később olimpiai ezüstig, világbajnoki aranyig jutó jégtáncoskettős tizenhét esztendőn át elválaszthatatlan maradt.
Vagy még az ma is? „A jégtánc flört a testtel. Kölcsönös vonzalom nélkül lehetetlenség magas szinten csinálni. Ha összeházasodunk, ki tudja, mi lesz belőle? Így viszont úgy szeretjük egymást ma is, mint régen” – ad lírai magyarázatot András. Kriszta prózaibban fogalmaz: „Versenyző korunkban az izgatott mindenkit, hogy miért nem alkotunk egy párt az életben is. Bár több időt töltöttünk együtt, mint egy férj meg egy feleség, noha gyerekkorunk óta napi négy-öt órán át közösen tréningeztünk-edzőtáboroztunk, ez így volt jó, ahogyan volt. Igaz barátok maradtunk mostanáig”.

A leggyakrabban változatlanul a jégpályán találkoznak. Regőczy a Nemzetközi Korcsolyázó Szövetség műkorcsolya, jégtánc és szinkronkorcsolya szakágért felelős sportigazgatója, az edzőtovábbképzés irányítója, a MOB alelnöke, míg Sallay az amerikai székhelyű menedzserügynökség, az IMG műkorcsolya-felelőse, a reklámügyek, a televíziós közvetítések, a VIP-vendéglátás főkoordinátora. Áttáncolták az életüket, de nem táncoltak ki a sportágból.

Harminckét éve már annak, hogy az itthoni Év Sportolója-választáson a legjobb „csapat” díját elnyerték, de az 1980-as év nem emiatt a legemlékezetesebb a számukra. S még csak nem is azért, mert Dortmundban a világbajnoki dobogó tetejére állhattak. Hanem mert ugyanabban az esztendőben a Lake Placid-i téli olimpián nem...

„Már ott is éreztük, hogy a valaha volt legjobb kűrünket futjuk, a felvételeket visszanézve pedig pláne egyértelmű: azt az aranyat elvették tőlünk – mondja Kriszta.
– Keményen beleszólt a sportba a politika, így a szovjet Linyicsuk, Karponoszov kettőst hozták ki győztesnek körömhegynyivel, egyetlen helyezési számmal. Pedig tényleg álomszerűen mentünk, annak ellenére, hogy a börtönnek épített olimpiai falu cellájában alaposan megfáztam, és úgy kellett összekanalazni a kűrre. Aztán mindenki vigasztalt bennünket, a világsajtó meg nyilvánvaló csalásról beszélt. De az olimpiai bajnokok Linyicsukék lettek.”

András azt magyarázza, hogy annak, aki pontozásos sportágat választ magának, számolnia kell a részrehajló döntésekkel is. Ma már karrierjük részének, velejárójának tartja a Lake Placidben történteket, bár az eset egész Amerikában nagy vihart kavart.

„Néhány hónappal a játékok után Atlantában kerestem egy utcát, de eltévedtem, behajtottam az autóval a tilosba, sőt megfordultam a záróvonalon. Pillanatok alatt rendőrök vettek körül, éppen azon voltak, hogy a megbocsáthatatlan bűn miatt bevisznek az őrsre, amikor megjelent a seriff.”

„Mondom neki, föllépésem van a jégpalotában, ő nézi a papírjaimat, fixírozza az arcomat, aztán fölkiált: »Maga az a Sallay, akit nem engedtek nyerni az olimpián?!« Mondom, igen, én vagyok. Mire odacsődíti a kollégáit: »Fiúk, jól nézzétek meg ezt a fickót! És mutassátok meg neki, merre kell mennie!«”

Akkor már a tengerentúlon az Ice Follies and Holiday on Ice világhírű jégrevü sztárjaként lépett föl a páros. Négy éven át tartott az estéről estére standing ovationnel kísért hivatásos karrier, igaz, idehaza nem mindenki értette: mit keres az Egyesült Államokban két magyar sportoló?

Az eleinte a Magyar Cirkusz és Varieté Vállalat kötelékébe sorolt kettős szerződését vizsgáló hivatalnok elképedt a megajánlott összeg láttán: „Maguk ennyi pénzt fognak keresni egy hónap alatt?” – hitetlenkedett, mire Sallay fölvilágosította: „Nem, hölgyem. Ez a heti bérünk lesz”.

Huszonnyolc esztendeje annak, hogy végképp fölhagytak a versenyszerű korcsolyázással, de – amint mondják – csak a jégpályán engedték el egymás kezét. A mesebeli történet idei karácsonya Regőczyt örök szerelménél, a téli Balatonnál találja, Sallay zebegényi házában tölti az ünnepeket. Nem lepik meg egymást semmivel, nem kerül a fa alá semmi a másiktól. „Nekünk a pályánk, a barátságunk, az emberek szeretete az életre szóló közös ajándékunk” – mondják külön-külön, mégis egyszerre. Tökéletes szinkronban, mint a jégen.

(Forrás: Bruckner Gábor/nol.hu)