Róma 1908-ban egyszer már megkapta a nyári olimpia rendezési jogát, akkor azonban a Vezúv kitörése keresztülhúzta az olaszok számításait. Nem csoda, hogy amikor 1960-ban már semmi sem állhatott az olaszországi játékok útjába, akkor az Örök Város igencsak kitett magáért. Ugyan a minden sarkon tetten érhető dicső múlt, a lélegzetelállító urbánus köntös adott volt, az olasz főváros tovább akarta írni történelmét.

A római volt az első, televízió által teljes egészében közvetített olimpia. Így világszerte emberek milliói láthatták a birkózók küzdelmeit a Maxentius bazilikában, a tornaversenyeket Caracalla termáiban vagy a maratonfutás befutóját Konstantinusz diadalívénél. Mindeközben persze a bokszcsarnokban is zajlott az élet.

Az olasz fővárosban számos nagy hírű Cassius élt már. Volt közöttük trónbitorló uralkodó, császári testőrparancsnok, sőt akadt olyan is, aki részt vett a Julius Caesar elleni gyilkos támadás megszervezésében. Így, amikor hírét vették, hogy a mindösszesen 18 esztendős amerikai ökölvívó, Cassius Clay Rómába érkezik, azt gondolhatták, névrokonain úgysem tesz túl.

Lehet, hogy néhányan – tévesen – csak legyintettek a tengerentúli bokszolóra, Cassius Clay semmiképpen sem vette félvállról a római olimpiát. Már csak azért sem, mert valahogyan el kellett utaznia oda, ő pedig köztudottan rettegett a repüléstől.

Az olimpiai válogatóversenyeken mindvégig buszozott, még akkor is, ha államokon keresztül vezetett az útja, csak hogy ne kelljen repülőre szállnia. Mielőtt pedig rábólintott volna a Rómába utazásra, tárgyalt az amerikai légierővel is, hogy megbizonyosodjon róla, nem fog lezuhanni. Biztos, ami biztos, azért a hosszú repülőutat egy ejtőernyővel a hátán tette meg.

Ha pedig egyszer már a felhők felé merészkedett, akkor abban sem akadályozhatta meg senki és semmi, hogy történelmi magasságokat érjen el. Elképesztő jelenség volt, az olimpiai faluban sokan csak az „olimpiai falu polgármestereként” emlegették. Szerette a kamera és szerették a sporttársak is. És akkor még nem is lépett a kötelek közé, ahol aztán lebegett, akár a pillangó, és szúrt akár a darázs.

Cassius Clay mind a négy mérkőzését simán nyerve szerzett aranyérmet. A fináléban 16 000 ember szeme láttára őrölte fel a nála sokkal tapasztaltabb lengyelt, a háromszoros Európa-bajnok Zbigniew Pietrzykowskit.

Az arany tehát már a nyakában volt, a csúcs azonban még nagyon messze. Egy hosszú, történelemformáló út kezdete volt ez, amelyben Cassius Clay, immáron Muhammad Aliként, a világ tetejét célozta meg és – ki tudja?! – talán el is ért oda.

Azt viszont bizton állíthatjuk, hogy öröksége megkérdőjelezhetetlen. Egyebek mellett ezt igazolja az is, hogy szülővárosában, Louisvilleben éppen az ő nevét viseli a nemzetközi repülőtér. Ironikus, nem?!

(MOB-összeállítás; képek: MTI)