Rio 2016: „A helyzet kritikus, de nincs B-terv”

Rio 2016: „A helyzet kritikus, de nincs B-terv”

2014. 04. 29.
Megosztás

John Coates, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) alelnöke szerint a 2016-os Rio de Janeiró-i játékok előkészületei a „legrosszabbul” alakulnak azok közül, amelyeket ő végigkövetett.

Az ausztrál sportdiplomata, aki eddig már hatszor szemlézte a brazil metropoliszban a munkálatokat a NOB koordinációs bizottságának tagjaként, emlékeztetett rá, hogy a Nemzetközi Olimpiai Bizottság kénytelen volt szakértőket – köztük az építkezéseket felügyelő projektmenedzsert – delegálni a szervezőbizottságba, amire korábban nem akadt példa.

Coates Sydneyben egy olimpiai fórumon beszélt erről, hangsúlyozva, hogy a NOB-nak azért kellett szakértőkből álló különítményt felállítania, mert „a helyzet kritikus a helyszínen”.

Úgy fogalmazott, hogy az előkészületek lassabban haladnak, mint Athén előtt, néhány versenyhelyszínen még el sem kezdődtek az építkezések, az infrastruktúra fejlesztésében úgy általában jelentős a lemaradás, miközben a városnak szociális problémákat is kezelnie kell.
Ugyanakkor leszögezte: „Nincs B-terv, Rióba megyünk”.

Coates az Ausztrál Olimpiai Bizottság elnökeként jelentős szerepet vállalt a 2000-es a sydneyi játékok előkészületeiben, jelenleg pedig - egyéb funkciói mellett - a 2020-as tokiói olimpia koordinációs bizottságának vezetője.

(MTI)