Simicskó István az Universiade eskütételen

Simicskó István az Universiade eskütételen

2013. 06. 26.
Megosztás

A 2013. évi Nyári Universiadéra (Kazany, július 6-17) utazó magyar csapat ünnepélyes fogadalomtételére június 28-án, pénteken, 17 órakor kerül sor az ELTE/ÁJTK épületében (Aula Magna terem, V ker., Egyetem tér 1-3.). Az eskü szövegének előmondója Gangl Edina, olimpiai 4. helyezett vízilabdázó és Nagy Péter, Universiade-győztes súlyemelő.

Tavaly, a Magyar Olimpiai Bizottság és a Magyar Egyetemi-Főiskolai Sportszövetség ünnepélyes keretek között köszöntötte és díjazta a 2012-es londoni olimpia és paralimpia érmes egyetemi sportolóit. A MEFS plakettjét a pénteki eskütételen veszi át Ungvári Miklós, olimpiai ezüstérmes judós.

Az ünnepségen jelen lesz Simicskó István, az Emberi Erőforrások Minisztériumának sportért és ifjúságért felelős államtitkára, Deutsch Tamás, a Magyar Olimpiai Bizottság alelnöke, Tóth Miklós, a MOB alelnöke, Fábián László, a MOB sportigazgatója, Balogh Gábor, miniszterelnöki sporttanácsadó, valamint Kiss Ádám delegációvezető, a MEFS elnöke és Freyer Tamás csapatvezető, a MEFS alelnöke. Fellép Balássy Betty és Varga Feri valamint az ELTE zenei tagozatának kórusa.

(Forrás: Török Olivér, MEFS-sajtóreferens)

- A baloldali képre kattintva nyíthatja meg, mentheti le a csapatkönyvet

A magyar női válogatott kapusa kedden ünnepelte 23. születésnapját, pénteken pedig előmondja az Universiade-csapat fogadalomtételének szövegét.

Bár kivédte az ausztrálok szemét a kínai Világliga-szuperdöntőn Gangl Edina, végül kimaradt a barcelonai világbajnokságra utazó keretből. Helyette Bolonyai Flóra és Kasó Orsolya utazik majd a vb-re. De ő sem marad munka nélkül, sőt! Büszkén vállalta az Universiade-részvételt a kétszeres magyar bajnok, Európa-bajnoki bronzérmes, olimpiai 4. helyezett kapus.

Aztán kapta a hírt, miszerint a Magyar Egyetemi és Főiskolai Sportszövetség őt javasolta, hogy az ünnepélyes fogadalomtételen közreműködjön (mellette Nagy Péter súlyemelő mondja majd az ELTE-n az eskü szövegét).

„Nagyon jól esett a felkérés, megtiszteltetésnek érzem, és nagyon várom a pénteket. A világbajnokság egy világbajnokság, ez nem kérdés, de most nekem az Universiadén kell helytállnom, és minden meg is teszek majd a jó szereplésért. Én vízilabdázni megyek a tornára, a buli majd csak azután jöhet” – utalt az egyetemi játékok sajátosságára is Gangl Edina, aki egyébként az Esterházy Károly Főiskola testnevelő edző-média szakos hallgatója, és nemsokára kezdi a rekreáció szakot is.

Megsúgta azt is, hogy mivel most elvégzett egy edzői képzést, szívesen lenne edző pályafutása végén. Na, meg a születésnapról is esett szó rövid telefonbeszélgetésünk alatt:

„Felköszöntött a csapat, a főiskolai csoporttársak is, most épp Szilvásváradon vagyok, egy rövid időre kiugrottunk, de hamarosan sietek vissza edzésre”.

Nincs tehát megállás, csak egy pillanatra: boldog születésnapot és sok sikert az Universiadén a csapatnak.

(Forrás: waterpolo.hu)