Kényes és különleges feladat, menedzselés a hosszú távú haszon tükrében, szubjektum kontra tények. Két NOB-tagunk és magas pozíciót betöltő nemzetközi tisztségviselőink arról, mit tehet a gyakran szidott magyar sportdiplomácia az olimpiarendezési pályázatunk sikeréért.

„Ez van, itt tart a magyar sportdiplomácia, hogy el lehet csalni így meccset” – nyilatkozta Wöller Ákos szakágvezető, miután az őszi birkózóvébén Sastin Marianna a vigaszágon kétes bírói ítéletek után kiesett török ellenfelével szemben. Ez csupán egy példa a közelmúltból, s bár mondhatjuk, olcsó kifogás, olimpia pályázattal a kezünkben hiba lenne legyinteni az ilyen kijelentésekre.

Szerencsére nem kell amiatt szomorkodnunk, hogy kifejezetten szűkében lennénk a magas pozíciót élvező magyar sportdiplomatáknak, bár van, aki úgy gondolja, lehetne több. A régmúltból a NOB tagja, Csanádi Árpád és a Nemzetközi Atlétikai Szövetség főtitkára, Gyulai István neve világszerte is ismerősen cseng, a jelenből Schmitt Pált és Aján Tamást kell elsőként említenünk – pozíciójukat tekintve a legmagasabbra ők jutottak. (Mindketten NOB-tagok, igaz, Aján Tamás már csak tiszteletbeli rangban.)

Őket felkeresve hamar világossá vált: egyikük sem gondolja, hogy rossz helyzetben lennénk – sem a magyar sportdiplomácia jelenlegi helyzetét tekintve, sem a 2017-es limai, olimpiarendezésről döntő szavazást nézve. Aján Tamás – aki elsősorban a Nemzetközi Súlyemelő Szövetség elnökeként tevékenykedik – így értékelt: „Meglátásom szerint jó helyzetben vagyunk, a sport Magyarországon sikerágazat, s miként versenyzőink és edzőink, úgy sportdiplomatáink is elismertek, sokat tehetnek hozzá a sikerekhez a maguk pályáján. Azt viszont senki se várja el, hogy például birkózásban egy válldobást egy sportdiplomata csináljon meg.” Schmitt Pál ennek mentén figyelmeztetett: „Nincs okom feltételezni, hogy a nagy világversenyeken a bírói döntéseket a sportdiplomáciai érdekérvényesítő-képességünk befolyásolná. Viszont kétségtelen, hogy ha lenne még egy-két sportágban nemzetközi elnökünk vagy főtitkárunk, az összességében sokat segítene.”

Szerencsére azért van kit emlegetnünk ezen a vonalon, például a Nemzetközi Fair Play Bizottság elnökét, Kamuti Jenőt, a Nemzetközi Vívó Szövetség technikai igazgatóját, Kulcsár Krisztiánt, a Nemzetközi Asztalitenisz Szövetség vezérigazgatóját, Faragó Juditot, vagy a Nemzetközi Úszó Szövetség egyik alelnökét, Gyárfás Tamást. Utóbbi már azzal sokat tehet ötkarikás pályázatunk eredményességéért, ha vezetésével olyan színvonalon rendezik meg hazánkban a 2017-es vizes világbajnokságot, hogy az befolyásolja a Budapestre látogató NOB-tagokat, akik csupán néhány héttel később szavaznak majd a 2024-es olimpia helyszínéről.

Vaskuti Istvánnak, a Nemzetközi Kajak-kenu Szövetség alelnökének megannyi sikeres eseménnyel a háta mögött már kevésbé kell szervezőkészségünket bizonyítania, ám elmondása szerint azt például igen, hogy ne jelentsen akadályt: jelenleg egyetlen olyan pályánk sincs, amely a szlalomversenyek otthonául szolgálhatna. Egyik legfiatalabb tisztségviselőnket, az említett Gyulai István fiát, Mártont, az Európai Atlétikai Szövetség tanácstagját éppen Lausanne-ban, egy naptáregyeztető konferencián értem utol, ahol egy asztalnál ült Sebastian Coe-val, a Nemzetközi Atlétikai Szövetség elnökével, Patrick Hickey-vel, az Európai Olimpiai Bizottság elnökével, Szerhij Bubkával, a NOB végrehajtó bizottságának tagjával és Thomas Bachhal, a NOB elnökével. Ezek után talán jobban látszik, nem üres frázis, ha egy sportdiplomata azt állítja – miként ő is –, hogy a saját kapcsolatrendszerén keresztül mindent megtesz olimpiarendezési pályázatunk sikere érdekében. Természetesen ez önmagában még nem elég, Márkus Gergely – aki 2013 óta a Nemzetközi Triatlon Szövetség sportigazgatója – is úgy véli, stratégiai partnereknek kellene tekinteni a sportdiplomatákat, mert jó menedzseléssel ez hosszú távon hasznunkra válhat.

Schmitt Pál szerint ebben annak is kiemelkedő szerepe van, hogy tisztségviselőink több nyelven beszéljenek, sokakat meg tudjanak szólítani a saját anyanyelvükön. Aján Tamás állítja: „Egy jó diplomatának rendelkeznie kell veleszületett hetedik érzékkel, ahogyan például a labdaérzék is fontos ahhoz, hogy valaki jó focistává, kézilabdázóvá váljon. Természetesen szükséges az alapvető szabályok ismerete, de ez az érzék sok esetben felülmúl mást is.”

Szükség is lehet rá, hiszen szűk két év, és döntés születik a 2024-es olimpia helyszínéről, vagyis kiderül, a szavazásra jogosult NOB-tagok közül hányan voksolnak Budapestre. „Lehet tudni, hogy ki mely országgal szimpatizál, de a magyar sportdiplomaták sokat tehetnek azzal, ha tárgyilagosan elmondják nekik pályázatunk erősségeit – véli Aján Tamás. – Azonban többen kellene lennünk, s összetartva, egységes koordinációval lenne érdemes fellépnünk. Erre költeni kell, vagyis ki kell utaztatni sportdiplomatáinkat azokra az eseményekre, amelyeken találkozhatnak a NOB-tagokkal. A kapcsolataim révén én mindent megteszek, ám nekem hivatalos útjaimon a Nemzetközi Súlyemelő Szövetség kifizeti a repülőjegyemet és a szállásomat, viszont annak is utaznia kell, akinek alapból nem jár a költségtérítés. Ez menedzselés kérdése.”

Vaskuti István a Nemzetközi Kajak-kenu Szövetség alelnökeként például két „célszeméllyel” is közvetlen kapcsolatban áll: „A szervezet elnöke és egyik alelnöktársam is NOB-tag, bár utóbbi francia, tehát konkurens, ám egy többfordulós döntési mechanizmusban az is bekövetkezhet, hogy az ő szavazata is számít majd. Sok olyan információ van, ami nem nyilvánvaló, a legtöbb NOB-tag csupán egy-két sportágban van otthon. Ha hallanak arról, hogy számos magas szinten lebonyolított világversennyel büszkélkedhetünk, s komoly hagyományaink vannak, az meggyőzheti őket” – véli moszkvai olimpiai bajnokunk. Az elismert, megbecsült sportdiplomata a kapcsolataival, a stratégiai döntések előkészítésében vállalt szerepével, a hozzá beérkező információkkal rengeteget tud segíteni. Olykor apróságokon múlhatnak nagy diadalok. „Jó előre jeleztem a magyar szövetségnek, hogy a 200 méteres számok be fognak kerülni az olimpiai műsorba, így tudott erre készülni a hazai szakvezetés. Most hasonló a helyzet a női kenuval” – magyarázta példaként Vaskuti István.

Schmitt Pál – aki 1984-ben tette le a NOB-esküt, volt a testület első alelnöke is – nem tagadja: a tényleges szavazók megközelítése kényes, különleges sportdiplomáciai feladat lesz. „Igyekszem minél hatékonyabban kivenni belőle a részemet, nem alábecsülve azokat sem, akik régi emberi kapcsolatot ápolnak különböző sportvezetőkkel, közöttük sok NOB-taggal. A meggyőzésnek sokirányúnak kell lennie, nem csak a NOB-tagok, de a nemzetközi szövetségek, illetve a nemzeti olimpiai bizottságok között is olyan hangulatot, olyan számunkra kedvező megítélést kell teremteni, ami segítheti a győzelmünket.” A MOB korábbi elnöke a hangulatteremtésre példaként hozta a Magyar Olimpiai Bizottság 120 éves évfordulójának méltó megünneplését, amelyen sok meghívott lehet jelen a döntéshozók közül. De Schmitt szerint sportolóink, sportdiplomatáink, bíróink megítélése, valamint korábbi sikeres versenyrendezéseink hangsúlyozása is ide sorolható.

A győzködés nem történhet hazai pályán, hiszen a NOB-tagoknak kifejezetten tilos hivatalos szemlét tartaniuk a rendezésre jelentkező városokban. A nemzetközi szervezetnek erre van egy külön tizenöt fős úgynevezett értékelő bizottsága, s annak véleményére alapozzák a végső döntést. Aján Tamás szerint két tényező fogja befolyásolni azokat, akik szavaznak majd: „Egyrészt, ha már létrejött az Agenda 2020, akkor a kis országoknak érdemes esélyt biztosítani. A másik fontos kérdés az lesz a NOB-tagok számára, hol látják a potenciális erőt arra, hogy ezt a 16 napos, hatalmas eseményt a legmagasabb színvonalon megrendezzék. Márpedig azt egyik NOB-tag sem akarja majd utólag vállalni, hogy rossz döntést hozott. Így a 2024-es rendezésnél még kevésbé az Agenda 2020 fog számítani, ezért nekünk is elsősorban az erős pályázati anyagra kell koncentrálnunk.”

Schmitt Pál szerint a szakértelmen túl szerepet kaphat az emberi oldal is. „Kétségtelenül lehetséges, hogy egy NOB-tag egyszerűen csak szimpatizál az egyik pályázóval, valakivel, aki az adott országban él, vagy esetleg hajdani, ott elért sikereire emlékezteti. Nem kérdés tehát, hogy valamekkora szubjektív faktor mindig van a döntésben, azt mondanám, hogy ne túlozzam el a dolgot: az egészet nézve körülbelül 40 százalék a szubjektum, és 60 jut a tények, az esélyek, a lehetőségek, a technikai felkészültség, a gazdasági helyzet, valamint megannyi más tényező javára.” Hogy számára ez a negyven százalék mit tartalmazott a korábbi szavazások során, azt természetesen nem árulta, nem árulhatta el, ám azt elmondta, hogy például a frankofón (franciául beszélő), az angol-szász vagy a latin országok egymást szokták támogatni.

Ha belegondolunk, ez a 40 százalék, vagyis egy szavazat kétötöde rengeteg. Sportdiplomatáink felelőssége talán nagyobb is, mint hinnénk.

És hogy mennyire komolyan kell venni az emberi tényezőt, arra zárásként álljon itt még egy példa. Egy finn napilap világított rá arra az esetre, amely a 2012-es olimpia helyszínéről döntő szavazáson történt, amikor London és Párizs rendkívül szoros küzdelmet vívott. Ennek hajrájában Jacques Chirac, Franciaország akkori elnöke így fogalmazhatott: „Nem támogathatunk olyan népet (a briteket), amelynek ilyen rossz konyhája van. Finnország után itt a legrosszabb az étel.” A tréfa balul sült el: a NOB két finn tagjának sértődése pont elég volt a döntéshez, ugyanis a végső szavazáson London 54-52-re nyert Párizzsal szemben…

Százból egy

Egy-egy ország sportdiplomáciai erejét jól mutatja, hogy hány tagot számlál a NOB-ban. Egy olimpiai kandidációnál pláne sokat számít ez, egyszerűen szólva: az tud a legkönnyebben lobbizni, aki a legközelebb van a tűzhöz. (Még ha a helyszínekről döntő szavazásokkor az épp szóban forgó pályázókkal egy nemzetbeliek nem voksolhatnak.) Jelenleg pontosan 100 tagot számlál a nemzetközi testület, plusz egy tiszteletbeli elnököt, valamint 33 tiszteletbeli tagot – utóbbiak viszont, köztük Aján Tamás, nem szavazhatnak a házigazdák kilétéről.

Amennyiben csak pusztán a számokat nézzük, egy százas listán egy szem magyar (Schmitt Pál) nem hangzik túl acélosnak, bár kettőnél több taggal nem sokan rendelkeznek (a legelőrébb a britek, az oroszok és a svájciak állnak négy-négy sportdiplomatával). Ha a 2024-es játékokra pályázó vetélytársakat vizsgáljuk, sajnos mi vagyunk a leghátrébb: az olaszoknak és az amerikaiaknak három-három, a franciáknak és a németeknek két-két tagjuk van – utóbbiaknál beleértve az elnököt, Thomas Bachot is.

Ugyanakkor Schmitt Pál figyelmeztet: a helyzet még változhat. „A NOB-tagok között több jelentős változás is lesz, például a riói olimpiai játékok alatt nyolc új sportolói tagot választunk majd meg, de a korhatár elérése révén is várható egy-két új személy a testületben. Ezt folyamatosan figyelni kell. Ugyanakkor úgy gondolom, ez a hátralévő két év a rendező ország kiválasztásáig már számottevő változást nem fog hozni a nemzetközi sportdiplomáciában.”

(Sport 2015/Radványi Benedek, fotó: MOB/Szalmás Péter)