Sport XXI. mezei a Közép-Dunántúl Régióban

Sport XXI. mezei a Közép-Dunántúl Régióban

2013. 04. 23.
Megosztás

A tatabányai Csónakázó-tó mellett kiváló időjárás fogadta a Közép-Dunántúl Régió mezei futó váltóit szombaton.

"- A tó körbefutása pont 600 méter, így a 9-10 évesek 1 kört futnak. A 11-12 évesek pedig a tókört kiegészítik egy kb. 300 méteres, kijelölt kanyarral" - mutatta be a pályát Salamon Zoltán a rendezők részéről.

10 órára bemelegítettek a csapatok, kiosztásra kerültek a rajtszámok is, amiket a szervezők erre az alkalomra készítettek, a gyerekek pedig hazavihették emléknek! Az ARAK minden váltója más színű megkülönböztető trikóban futott, - így a szurkolónak, szülőnek, rendezőnek, edzőnek könnyű volt figyelemmel kísérni a versenyt. Az aranyéremért és a dobogóért olykor kifejezetten szoros, izgalmas versenyek folytak.

Minden részvevő az eredményhirdetéskor az oklevél mellé nagy tapsot és a Nestlé jóvoltából 1 müzli szeletet kapott. A két egyesületből összesen 11 csapat, 4 fiatal és 7 "idősebb" szerepelt, ebből nyolc székesfehérvári és három tatabányai.

Mindenki, aki jelen volt, élményekkel gazdagodva, jó hangulatban és jó környezetben tölthette a szombat délelőttöt.

A dobogósok: U11: 1. ARAK 2. TSC 3. ARAK - U13: 1. ARAK 2. TSC 3. ARAK

(Forrás: masz.hu, Tölgyesi Előd régiós koordinátor)