Cél a maximális kvótaszám

Storcz Botond: Harminchárom éve azt csinálhatom, amit szeretek!

2015. 01. 31.
Megosztás

"Hétévesen kezdtem kajakozni, azóta sportolóként és szakvezetőként is azt csinálhatom, amit szeretek, amihez értek. Ez az élet nagy ajándéka számomra!" - mondta a héten 40. születésnapját ünneplő olimpiai bajnok Storcz Botond a mob.hu-nak.

Storcz Botond 1975. január 30-án született. Hétévesen ment le az UTE vízitelepére, kétezerötig tartó versenyzői pályafutása - még újabb három évig levezetett, kisebb versenyeken elindult - során három olimpiai aranyérmet, négy-négy világbajnoki és Európa-bajnoki elsőséget szerzett. Sydney-ben K2 500 és K4 1000 méteren volt az ötkarikás játékok legjobbja, Athénban a négyessel ismételni tudott. Sokszoros magyar bajnok, ifjúsági világbajnok.

"Ha visszatekintek erre a mintegy negyed évszázados pályafutásomra, egyik legnagyobb sikeremnek azt tekintem, hogy kétezer után kétezernégyben is ugyan abban az összeállításban nyertem olimpiát. Kammerer Zoli, Horváth Gábor és Vereckei Ákos... Nagy csapat voltunk!"

Korábbi versenyzői tapasztalatait edzőként, sportvezetőként adja át. A magyar felnőtt válogatott vezetőedzője - 2008-tól töltötte be a szövetségi kapitányi posztot, ma tagja a MOB Kiemelt Edző Programjának - emellett a MOB Sportolói Bizottságát is erősíti. Edzői munkássága alatt a magyar kajak-kenusport a világ egyik legmeghatározóbbja és eredményesebbje. Magyarország világversenyeken a nemzetek éremtáblázatán rendre dobogón, az élen zár.

"Szerencsésnek tartom magam, hogy harminhárom éve azt csinálhatom, amit szeretek, amihez értek. Ez keveseknek adatik meg. Nagyon szerettem versenyezni. Ha fizikálisan nem is, de a versenyeken újra és újra átélhetem mindazt, amit sportolóként korábban. Tudom, miről szól a kajak-kenu, ismerem a sportág minden "rezdülését", tudom, mikor mit érez a versenyző, ebbe újra és újra bele tudom élni magam. Ráadásul az én sikerességem a versenyzők eredményessége kapcsán abszolút objektív módon mérhető. Ez az élet nagy ajándéka számomra!"

Az olimpiai bajnok vezetőedző többször elnyerte az év kajakozója és magyar sportolója címet, megkapta a Magyar Köztársasági Érdemrend tiszti- és középkeresztjét. Tavaly, a Sportcsillagok Gálaestjén a szövetségi kapitányok kategóriájának győzteseként ünnepelték.

"Hogyan ünneplem a negyvenediket? Csütörtökön este egy megbeszélésre voltam hivatalos, mikor megérkeztem, akkor szembesültem vele, hogy az nekem szól, engem ünnepelnek. Meglepetéspartit szerveztek a számomra, ott voltak a barátaim, a családom, a kajakos társadalom sok-sok képviselője, és az egykori négyes tagjai is. Nagyon meghatódtam. Hétvégén pedig szűkebb családi körben ünneplünk. Talán a sors egyik ajándéka, hogy legkisebb lányom, Boglárka szintén a héten ünnepelte születésnapját, ő az elsőt. Egy nappal korábban, mint én a negyvenediket..."

(MOB/Vasvári Ferenc, fotó: MOB, MTI)