Négy hónap telt el azóta, hogy Kozák Danuta egyesben és négyesben is olimpiai bajnok lett Londonban – amikor még senki sem sejtette, hogy hátat fordít a klubjának és az edzőjének -, és most, az esztendő végének a közeledtével sokkal kevesebb szó esik a fergeteges duplázásáról, mint arról, hogy 2013-ban vajon melyik hazai klub profitálhat majd a sikereiből.
Mert egy klubváltás manapság már nem csupán az erőviszonyok átrendeződéséről, hanem a sikerek anyagi javadalmazásáról is szól. Az egyik oldalon veszteséget, a másikon nyereséget jelentve…
Kozák Danuta sorsának alakulása nem csupán az elhagyott klubját, illetve jövendő egyesületét érinti, hanem Storcz Botond szövetségi kapitányt is, aki a jövő év világversenyein nyilvánvalóan egy ugyanolyan Kozák Danutát szeretne látni, mint aki az idei ötkarikás versenyeken a magyar küldöttség egyedüli kétszeres olimpiai bajnoka lett.
„Nem áll szándékomban dramatizálni a helyzetet, de így, az év utolsó hónapjában járva már én is szeretném tudni, hogy melyik az a klub, amelyik a kétszeres olimpiai bajnok számára eredményeihez méltó biztos jövőt tud teremteni – mondta a szövetségi kapitány a T-Mobile Sporthír Szolgálat munkatársának nyilatkozva. - Danuta kinyilvánította, hogy a felkészülésének az irányítását senki másra nem hajlandó bízni, csak Somogyi Bélára, a vőlegényére, így a klubválasztásnál feltehetően nem szakmai, hanem inkább pénzügyi szempontok játszanak szerepet. Nem is sejtem, hogy végül kivel fognak megegyezni, még azt sem gyanítom, hogy végül egy budapesti, vagy egy vidéki egyesület lesz-e a „befutó”. Arról viszont addig sem lehet megfeledkezni, hogy Somogyi egyelőre nem rendelkezik edzői képesítéssel, ami egy kétszeres olimpiai aranyérmes, ötszörös világ- , illetve hétszeres Európa-bajnok sportoló esetében nem olyan hiányosság, ami felett csak úgy szemet lehet hunyni.”
Storcz, és vele együtt mások számára is megnyugtató lehet, hogy Kozák az elmúlt napokban „szervezettnek” minősíthető körülmények között végezte a téli edzéseit Dunavarsányban, az U23-as válogatott tagjainak a társaságában.
„Magam is ott jártam és örömmel tapasztaltam, hogy Danuta a felméréseken igen jól teljesített, mondhatnám azt, hogy úgy, ahogy kell is neki. A folytatásnak is ilyennek kell lennie, ezért is várom nagyon, hogy a válogatott kulcsfontosságú tagja mielőbb, illetve ismét egy klub kötelékéhez tartozzon. Jövőre már nem lehet rögtönözni, vagy átmeneti megoldásokat választani, biztos háttér kell, szerződésben foglalt jó feltételekkel. Abban biztos vagyok, hogy ahová Danuta elkötelezi magát, ott ő lesz a szakosztály zászlóshajósa, aki valóságos főnyereményt jelenthet a befogadó egyesület számára.”
Storcz Botond ugyanakkor csak remélni tudja, hogy a Honvéd meggyengült szakosztályát nem veti túlságosan vissza Kozák és a külföldre készülő Csipes Tamara kiválása. Kozákot amúgy az év végéig a Honvédhoz köti a szerződése, így egy havi fizetését még itt fogja felvenni, amit Horváth Gábor, a szakosztály igazgatója csak megerősíteni tudott.
„Szerencsére a másik hangsúlyos átigazolási ügy sokkal gyorsabban oldódik meg. Tudtommal az MTK-t elhagyó Fábiánné Rozsnyói Katalin otthonra talált a Vasasban, és a vele együtt tartó három olimpiai ezüstérmes kajakozó is, tehát a négyesben szerepelt Tóth Dávid, Kulifai Tamás, valamint Pauman Dániel.” – hangsúlyozta a szövetségi kapitány.
(Forrás: T-Mobile Sporthír Szolgálat – Szalay Péter)