Ünnepelt a kajak-kenu sportág: a Londonban aranyérmes női kajaknégyes vezérevezőse, Szabó Gabriella neve ugyanis felkerült az örökös bajnokok nevét rögzítő márványtáblára, míg a Dorney-tavon két számban is első Kozák Danuta neve mellé is odakerült az olimpiai ötkarika.
Ünnepi pillanatokat élhettünk át a Magyar Kajak-Kenu Szövetség székházában, ahol újabb örökös bajnokot avattak, a Londonban K-4 500 méteren olimpiai bajnok Szabó Gabriella neve is felkerült a márványtáblára, míg a kétszeres olimpiai bajnok Kozák Danuta megkapta neve mellé az öt karikát. Tavaly az ötszörös világbajnok Kozák volt a sportág 45. örökös bajnoka, csapattársa, gyerekkori barátnője Szabó Gabriella immáron a 46. versenyző, akinek neve ott díszeleghet a sportág dicsőségfalán.
„Pedig Gabi gyerekkorában inkább a csínytevésekben járt az élen, ő volt a fröcsicsaták bajnoka, de az évek során megkomolyodott, is igazi klasszis versenyzővé nőtte ki magát” - jellemezte Kozák Danuta társát, akivel sok szép csatát, és természetesen nehéz pillanatokat is átéltek már. - Fél év különbséggel kezdtünk el kajakozni, de pályafutásunk összeforrt, fontos szereplői vagyunk egymás életének.”
„És remélem sok közösen megnyert csatát élhetünk még át” - tette hozzá az ünnepelt, Szabó Gabriella.
A szövetség 2001 óta tartja számon a sportág örökös bajnokait, a cím elnyeréséhez legalább olimpiai aranyérem, vagy öt világbajnoki győzelem szükséges. Az idén szintén ötkarikás bajnoki címet szerzett Dombi Rudolfot, Kökény Rolandot és Fazekas-Zur Krisztinát a tervek szerint decemberben köszönti a szövetség.
Az eseményen – nem mellesleg – a szövetség vezetősége beszélt a sportágat érintő ügyekről, vagyis az elmúlt egy hónapban napvilágot látott honosítási kérelmekről.
Mindenképpen feltételekhez köti Douchev-Janics Natasa Szerbiába távozását a Magyar Kajak-Kenu Szövetség - mondta Baráth Etele elnök.
„Ez nem feltétlenül pénzt jelent, de bizonyos ellenszolgáltatásokra igényt tartunk. Csak úgy nem fogunk hozzájárulni a távozásához. Kiemelten támogatott sportolónk volt, ezek után nem érdemeltük meg, hogy elmenjen” - jelentette ki Baráth, az MKKSZ elnöke, hangsúlyozva, hogy ez az ő véleménye, s az ügyben az elnökségnek kell döntenie.
A háromszoros olimpiai bajnok Douchev-Janics szeptember 27-én adta be a távozási szándékról szóló papírjait a szövetségnek, s a szervezet vezető testületének onnantól számítva egy hónapja van arra, hogy kialakítsa álláspontját az ügyben. Ha nem járulnak hozzá a távozásához, a palánkai születésű kajakos két évig nem versenyezhet régi-új hazája színeiben.
„Több versenyzőnk is távozott az elmúlt években családi vagy tanulmányi okok miatt, ez nem rendhagyó dolog. Hangsúlyozni szeretném ugyanakkor, hogy akik a londoni olimpián a legnagyobb sikereket hozták, azok itthon maradnak. Douchev-Janics, Benedek Dalma és Paksy Tímea távozásával nem állt meg az élet a magyar kajak-kenuban” - mondta az elnök, hozzátéve, hogy mindhárom lapátforgató pozitív hatással volt a sportágra az elmúlt évtizedben, de egy korábbi generációhoz tartoznak, s már jönnek a fiatalok.
„A magyar versenyzők nem árucikkek, biztos vagyok benne, hogy a jövőben lesznek eszközeink arra, hogy itthon tartsuk őket” - jegyezte meg Baráth Etele.
Ábrahám Attila, az MKKSZ főtitkára megerősítette, hogy eddig hivatalos megkeresés nem érkezett a szerbek részéről Douchev-Janics Natasa kivásárlásával kapcsolatban, így arról a 150 ezer euróról sem tárgyaltak még, amelyet a versenyzőért szeretne kapni az MKKSZ, s amelyet a Kolonics Alapítványba fektetnének.
Storcz Botond szövetségi kapitány azt mondta: kétségtelen, hogy Douchev-Janics valamelyest hiányozni fog a válogatottból, de a távozásával sokak számára kézzelfogható közelségbe kerül majd a csapatba kerülés. Kiemelte, hogy Kovács Katalin is folytatja a versenyzést.
(Forrás: kajakkenu szövetség, MTI)