Szabó Gabriella volt a Gedővári-kör vendége

Szabó Gabriella volt a Gedővári-kör vendége

2017. 10. 22.
Megosztás

A székesfehérvári Aranybulla Könyvtár Alapítvány és a Gedővári Imre Olimpiai Baráti Kör második közös rendezvényére került sor 2017. október 18-án. A meghívott vendég Szabó Gabriella háromszoros olimpiai bajnok, kilencszeres világ és kilencszeres Európa bajnok kajakozó nő volt. A találkozót megtisztelte jelenlétével a Magyar Olimpiai Akadémia Tanácsának két tagja dr. Jakabházyné Mező Mária és dr. Hencsei Pál olimpiakutató. Jelen volt még Gedővári Katalin, akinek támogató segítsége nagyban hozzájárul a baráti kör működéséhez. A beszélgetést Róth Tamás fotóriporter vezette.

Szabó Gabriella elmesélte, hogy miért is választotta a kajakozást, mi volt az a probléma, amely az úszó sporttól a kajakozás irányába terelte. Azt is megtudhattuk, miként élte meg az ifjúsági bajnoki cím hiányát és a pekingi „csak” ezüst okozta letargiát. Elmondta milyen érzés volt az első olimpiai bajnoki cím megszerzése és a 2016-os riói olimpián Kozák Danutával közösen elért aranyérem körüli „nehézségek” leküzdése.

Szerénységével, kedvességével, közvetlen személyiségével hamar a találkozón résztevők szívébe lopta be magát. A szervezők nevében kívánunk Szabó Gabriellának sok sikert és jó egészséget további pályafutásához.

(MOA, Aranybulla Könyvtár Alapítvány/Csiszárné Mahler Mónika igazgató, fotó: Róth Dániel)