IMG 8344

Számos olimpikon kötődik Keszthely 250 éves sporttörténetéhez

2024. 02. 26.
Megosztás

Dr. Iglódi Endre és Góth Imre több évtizedes gyűjtésének gyümölcseként, több mint 800 oldalas enciklopédiában megjelent egy kiadvány, mely Keszthely 252 éves sporttörténetét mutatja be 28 sportágban. A városi színházban tartott könyvbemutatón számos olimpikon – köztük öt olimpiai bajnok – is részt vett; a jelenlévőket Gyulay Zsolt, a Magyar Olimpiai Bizottság elnöke is köszöntötte.

A Keszthely város sporttörténete című kiadványt a Balaton Színház Simándy termében mutatták be február 23-án. A közel 200 fős ünnepségen a város vezetői, lokálpatriótái mellett (között) a település büszkeségei, sportolók, sportvezetők is jelentős számban részt vettek. A szerzőpáros tagja, dr. Iglódi Endre – a Magyar Olimpiai Akadémia (MOA) elnöke, a MOB Hagyományőrző Bizottságának tagja, a Magyar Kézilabda Szövetség Emlék Albizottságának vezetője, a Csik Ferenc Olimpiai Baráti Kör Egyesület tagja – Gyulay Zsolt mellett köszöntötte többek mellett Manninger Jenő polgármestert, az olimpiai bajnokok közt a Nemzet Sportolója címmel is kitüntetett tőrvívó Rejtő Ildikót, Sákovicsné Dömölky Lídia szintén vívót, a Magyar Úszó Szövetség elnökét, a MOB alelnökét, az úszó Wladár Sándort, az öttusázó Martinek János MOA-alelnököt, az olimpiai bronzérmes kézilabdázó Lelkesné Tomann Rozáliát, az olimpiai válogatott atléta Czifra Zoltánt, a 97-szeres magyar válogatott labdarúgó Gera Zoltánt, Major Veronika és Farkasné Keczeli Bianka sportlövőt, Csóti Jusztina atlétát, Paksi Tímea kajakozót, Bácsics Krisztina és Németh Enikő vitorlázót, az edzők közt Borosné Eitner Kingát (vívás), Turi Györgyöt (úszás), Gellei Imrét (labdarúgás), Keczeli Zoltánt (sportlövészet) és Hajdú Jánost (kézilabda), a sportvezetők közt dr. Szakály Sándor MOA-alenököt, Győr Béla MOA-főtitkárt és dr. Török Lajost is.

3 IMG 8322

Dr. Iglódi Endre, Keszthely díszpolgára – aki hosszú évek óta a Zalai Hírlap keszthelyi tudósítója – rajong a sportért. Társszerzője Góth Imre – szintén lelkes lokálpatrióta-szemléletű újságíró-tudósító, egyben történelemtanár, Gyenesdiás alpolgármestere –, 33 évvel ezelőtt csatlakozott a kutatómunkához, majd 10 éve fogalmazódott meg bennük, hogy kutatásuk eredményét könyv formájában is kiadják.

A kötet 28 sportág keszthelyi vonatkozásait dolgozza fel. A szerzők a krónikában egészen az 1770-es évekig, a Festetics család vitorlás-vonatkozásáig visszanyúlnak; a legfrissebb bejegyzés pedig 2023 októberéhez, vívóeseményhez és Koch Mátéhoz is köthető.

4 keszthely sporttortenete

Gyulay Zsolt gratulált a szerzőknek, majd elmondta, hogy a MOB számára kiemelt jelentőségű az olyan hagyományőrző munka, mint amit egy hasonló kiadvány elkészítése is jelent. „Azt gondolom, hogy ez nem csak Keszthely városa számára fontos, hanem természetesen a magyar olimpiai mozgalom számára is. Hiszen egy óriási időszakot ölel át, jövőre pedig a Magyar Olimpiai Bizottság 130 éves lesz. És itt tényleg olyan alapok, olyan emberek, olyan edzők, olyan mesterek kerültek ebbe az összeállításba, akik méltán rakhatták le a magyar sport alapjait, és egyben hozzájárultak az olimpiai sikerekhez. Irigylésre méltó, hogy olyan lokálpatrióták és megszállottak vannak itt, akik ilyen anyagot tudnak gyűjteni” – mondta a könyvbemutatón. A sportvezető hozzátette: jelenleg 92 kvótánál jár a Magyar Olimpiai Csapat, mely reményei szerint jelentősen fog tovább bővülni, és annak több keszthelyi sportoló is a tagja lesz.

„Történelmi gyökereink Keszthelyt is behálózzák, elég, ha a Festeticsekre, Széchenyiekre gondolunk. Az ő örökségük számos sportágban stabil alapokat adott országunknak, legyen szó evezésről, lovaglásról, vitorlázásról, vagy éppen a szívemhez oly közel álló kajak-kenuról. A Balatonhoz is szorosan kötődik egyik elődöm, gróf Széchenyi Imre, aki második elnökként irányította a hazai olimpiai mozgalmat” – fogalmaz a kétszeres olimpia bajnok kajakozó a könyv előszavában.

IMG 8335

Manninger Jenő polgármester is gratulált a kötethez, majd elmondta, Keszthely nem csak a turizmus, hanem a magyar sport városa is, ennek példája a sportlexikon.

A városhoz kötődő legeredményesebb olimpikon az úszó olimpiai bajnok dr. Csik Ferenc volt, a közelmúlt egyik nagy egyénisége az olimpiai ezüstérmes vívó, Boczkó Gábor.

A település olimpiai köre a Csik Ferenc Olimpiai Baráti Kör Egyesület, mely a Magyar Olimpiai Akadémia égisze alatt működik.