Szocsi 2014: Magyar sporttörténeti siker - Miklós Edit 7. az olimpián!

Szocsi 2014: Magyar sporttörténeti siker - Miklós Edit 7. az olimpián!

2014. 02. 12.
Megosztás

A csíkszeredai születésű Miklós Edit nagyszerű versenyzéssel, minden idők legjobb magyar alpesi sí eredményét elérve a hetedik lett lesiklásban a szocsi téli olimpián. A másik magyar induló, Berecz Anna a 35. helyen végzett. A versenyszám érdekessége, hogy történelmi holtversenyt követően, két olimpiai bajnokot hirdettek.

A női alpesi sízők Rosa Khutor Alpine Center pályáján rendezett lesiklóversenyére 42-en neveztek, de már a rajt előtt biztos volt, hogy a jó nevű luxemburgi Tina Weirather az edzésen elszenvedett sérülése miatt nem indul.

Az első rajtoló, a svájci Fabine Suter feladta a leckét a többieknek, hiszen sokáig senki nem tudta túlszárnyalni eredményét.

Honfitársa, a nyolcas rajtszámmal rajtoló Dominique Gisin (a képen) támadta sikerrel idejét, a célba érve 0.37 századdal jobb időt mutatott az időmérő óra.
Ahogy emelkedett az indulók rajtszáma, egyre jobban izgulhatott Gisin, hiszen senki nem futott nála jobb időt, pedig már a célba ért másik honfitársa, Lara Gut, továbbá a szuperkombináció bajnoka, a német Maria Hoefl-Riesch is.

Következett Tina Maze (a képen), aki a negyedik ellenőrzőpontig a legjobb idővel rendelkezett. A célba érve hajszálnyira azonos időt ért el az addig vezető svájcival, így már ketten álltak az élen. Az edzések során futamgyőztes Anna Fenninger következett, de ő kiesett.

Három indulóval később szoríthattunk Miklós Editért, aki a verseny előtti estén a Facebook-oldalán osztotta meg gondolatait rajongóival. „Öt fárasztó nap után ma már sikerült kialudnom, kipihennem magam. Négy nap hivatalos DH edzésünk, tegnap pedig SC versenyünk volt, ahol az előkelő 16. helyezést értem el. Sajnos tegnapra felmelegedett az idő, eléggé megpuhult a pálya és ma is nagyon meleg van. Reménykedünk, hogy éjszaka lehűl az idő, kifagy reggelre a pálya és egyenlő esélyekkel versenyezhetünk a olimpiai DH futamunkon. Már nagyon várom a holnapi napot! Még lefekvés előtt gondolatban végigmegyek a pályán, ráhangolódok a holnapi megmérettetésre!”

És Editnek igaza volt. Igen nehéz pályán, viszonylag magas rajtszámmal, az összes esélyes után rajtolt. A pálya felső részén nagy bravúrral sikerült talpon maradnia, de aztán egyre közelebb a célhoz már látni lehetett, itt valami nagyot teljesít szerdán a magyar lány. Így is lett, a hatodik idővel érkezett meg. Boldogan integetett a kamerába, hiszen amit ígért, azt megcsinálta.
Igaz, a mögötte induló norvég Lotte Smiseth elrontotta pontszerző hatodik helyét, de hetediknek befejezni a lesiklást, olyan klasszisokat megelőzve, mint Julia Mancuso, Maria Hoefl-Riesch, vagy Elisabeth Goergl - hatalmas bravúr.

Edit egy interjúban elmondta, hogy edzője, Diethmar Thöni tanácsára sízte más ívben az utolsó szakaszt, amivel sikerült ilyen hatalmas eredményt elérnie, annak ellenére, hogy a magas rajtszáma és az egyre melegedő idő miatt óriási hátrányból indult a mezőny első feléhez képest.

Miklós Edit a verseny után a szombati Super G futamra készül, ahol szintén jó eredményre számít.

Az utolsó előttinek induló Berecz Anna óvatosan versenyezve sikerrel teljesítette a pályát, végül a 35. helyen végzett.

A végső elszámolásnál két aranyérmet osztottak a svájci Dominique Gisin és a szlovén Tina Maze révén, a bronzérem a svájci Lara Gutnak jutott, hatan kiestek, s egy versenyző nem indult el a nevezettek közül. Miklós Edit hetedik helyét a két győztestől 71 századmásodperccel lemaradva szerezte meg.

Apjok Ildikó korábbi alpesi síző a magyar versenyző futamát követően a közmédiának azt mondta, Edit nagyszerű versenyző, az, hogy bekerült az első tízbe, a nagyságát mutatva kiváló eredmény, és úgy gondolja, hatodik-hetedik-nyolcadik helyezést szerezni, már majdnem mindegy. A 17-szeres magyar bajnok hozzátette, Edit sikere további önbizalmat adhat számára, a magyar sísportnak pedig egy nagy lendületet és népszerűséget jelenthet a jövő szempontjából.

Kálomista Gábor elmondta, tisztességesen felkészült csapat utazott Szocsiba, majd hangsúlyozta, az alpesi sízők saját jogon szereztek kvalifikációt a téli olimpiára. A Magyar Síszövetség helyszínen tartózkodó elnöke Miklós Edit sikerét példaértékűnek nevezte. A sportvezető elmondta, a magyarországi tömegbázisnak Edit kiváló szereplése példát mutat, kedvet csinálhat a fiatalok számára. Kálomista Gábor a szocsi olimpiával kapcsolatban is beszélt. „Le vagyok nyűgözve a méreteket a szervezést és a helyszíneket tekintve. Az orosz monumentalizmus meglátszik mindenben. A szervezők kitettek magukért” – mondta a sízők elnöke.

(fotó: facebook)

Eredmények, alpesi sízés, női lesiklás, olimpiai bajnok: Tina MAZE (Szlovénia) és Dominique GISIN (Svájc) 1:41.57, 3.Lara GUT (Svájc) +0.10, 4. Daniela MERIGHETTI (Olaszország) +0.27, 5. Fabienne SUTER (Svájc) +0.37, 6. Lotte Smiseth SEJERSTED (Norvégia) +0.44, 7. MIKLÓS Edit +0.71,... 35. BERECZ Anna +9.40

A hivatalos eredménylista itt megtekinthető.


(Fotók: Kovács Anikó)