Szocsi 2014: Visszavonult az olimpiai bajnok

Szocsi 2014: Visszavonult az olimpiai bajnok

2014. 02. 21.
Megosztás

A csütörtöki kűr után bejelentette visszavonulását a dél-koreai Kim Ju Na, aki címvédőként második lett a nők között a szocsi téli olimpia műkorcsolyaversenyében.

Katarina Witt 1988-as diadala óta Kim lehetett volna az első, aki egymást követő két ötkarikás játékokon győz. A szabadprogram után azt mondta: megkönnyebbülés számára, hogy véget ért az olimpia, s most csak a pihenésre tud gondolni.

Hazájában az egyik újság így búcsúzott a kétszeres világbajnok (2009, 2013), 23 éves sportolótól: „Viszlát, műkorcsolya-királynő! Örülünk, hogy velünk voltál.”

A nők versenyét a hazai közönség előtt szereplő, mindössze 17 éves Agyelina Szotnyikova nyerte Szocsiban, s ezzel Oroszország első női olimpiai bajnoka lett ebben a sportágban.