Június 1-jén szombaton, Siófokon rendezik az idei Elimina Tour versenysorozat első fordulóját, ami a szakág első hazai országos bajnoksága is lesz egyben.
Az eliminátor szakág rohamosan fejlődő népszerűsége hazánkat is elérte. Míg tavaly csak ismerkedtek a versenyzők az új versenyzési formával, amely jó eséllyel már olimpiai szám lesz Rióban, úgy mára kijelenthető; kialakult az a magyar mezőny, amely kifejezetten erre a szakágra specializálódik.
A Wáberer Hungária Biztosító Siófok Nagydíj mezőnye a magyar tehetségek mellett több külföldi versenyzővel egészül még ki. Ismét képviselteti magát a szlovén Calcit Bike Team GT, valamint a már biztos résztvevőnek számító világbajnoki ezüstérmes Miha Halzer (Energija Team) is rajthoz áll Siófokon. Érkeznek versenyzők Izraelből, köztük az a Shlomi Haimy (FOCUS MIG Team), aki az XCO kategóriában nemzete bajnoka lett idén.
Indul tehát a találgatás, lesz-e aki megállítja a szlovén túlerőt, esetleg az izraeliek meglepik-e a mezőnyt és legfőképpen a legnagyobb kérdés; ki lesz az ország első eliminátor (XCE) nemzeti bajnoka!
Az idei szezont felvezetően, Csielka Márkkal, a Waberer’s Areus Cube MTB Team profijával, az Elimina Tour 2012-es szériájának legeredményesebb magyar versenyzőjével beszélgettünk.
- Hogyan sikerült az idei felkészülésed?
„A felkészülésem szinte felhőtlenül zajlott. Komolyabb betegség nélkül megúsztam, azt hiszem egyszer gyötört egy könnyebb megfázás. Három edzőtáboron vagyok túl, pályafutásom legkeményebb táborai voltak ezek. Edzőmmel, Bogár Gáborral több új, innovatív edzésmódszert is bevetettünk idén, melyek az eliminátor versenyekre kiválóak.”
- Tavaly az Elimina Tour összetett második helyén végeztél, idén a győzelem a cél?
„A tavalyi 2. helyemmel nem vagyok elégedetlen, mivel egy VB ezüstérmes sporttársam tudott csak megelőzni. Idén szeretnék a dobogó felső fokán állni. Azzal telnek a mindennapjaim, hogy tökéletesítsek mindent, ami ehhez szükséges. Igyekszem 100%-ban az edzésekre fókuszálni.”
- A soron követező siófoki forduló egyben az első XCE országos bajnoksága is lesz. Mit gondolsz, milyen esélyekkel indulsz?
„Úgy gondolom, az esélyek egyenlők, hogy ezt ki hogyan használja ki az már más kérdés. Lényeges úgy ott állni a starthelyen, hogy tudatában vagy annak, hogy mindent megtettél a győzelem érdekében.”
- Számodra inkább a technikásabb, vagy a sprintesebb, dinamikusabb pálya fekszik inkább?
„A technikásabb pályákat kedvelem inkább. Szeretem, ha van előzési lehetőség és nem túl hosszúak az egyenesek”
- Melyik városban látnál szívesen Elimina Tour fordulót?
„Budapest mindenképpen ideális. Sok a környékbeli versenyző és népes a nézőközönség. A Budai Várban tudnék elképzelni egy sprintet.”
- Az Elimina Tour mellett más XCE versenyeken is indulsz idén?
„Részt vettem a 2013-as UCI MTB World Cup első két fordulóján. A világkupákon kívül még az Elimina Tour van a naptáramban. A sprintek mellett XCO versenyeken is indulok, szóval nem unalmas a szezon.”
Szombaton tehát XCE OB a siófoki kikötőben.
A hivatalos program a következők szerint alakul:
12:00 - Regisztráció
14:00 - Szabadedzés
15:30 – Időmérő futamok
17:00 - Nyolcad döntő futamok
17:40 - Negyed döntő futamok
18:10 - Elődöntő futamok
18:40 - Kis Döntő
18:50 - Elimina Tour, Wáberer Hungária Biztsító Siófok Nagydíj - DÖNTŐ futam
19:10 - Ünnepélyes eredményhirdetés