Nem sok híja volt, hogy Szöllősi Imre nem a kajakozást válaszotta. Történt ugyanis, hogy amikor az 1941-ben Budapesten világra jött Szöllősi a forradalom évében, 1956-ban a Ferencvárosban a téli szezon kellős közepén edzésre jelentkezett, a monoton tornatermi foglalkozások csaknem végleg elvették a kedvét a sportágtól. Úgy érezte, ez nem neki való.

Szerencsére a következő esztendő tavaszán egy kedves barátja unszolására még egyszer nekifutott, igaz, ekkor már a Tímár utcában, az Újpesti Dózsa telephelyén, ahol végül gyökeret is eresztett. A lila-fehéreknél Szöllősi aztán villámgyorsan rákapott a sportág ízére, a víz közelségére, olyannyira, hogy egyszer egy Hajógyári-sziget kör erejéig engedély nélkül elkötött egy hajót. Lebukott, ez pedig súlyos vétség volt, akár ki is csaphatták volna érte, de mindenki legnagyobb örömére nem így történt. A sors később igazolta az újpesti korifeusok belátó döntésének helyességét.

Az események aztán gyors egymásutánban következtek. Mit következtek?! Rohamléptekben követték egymást. 1959-ben, mindössze 18 évesen Szöllősi két aranyérmet és egy ezüstöt zsebelt be az Európa-bajnokságon. Szöllősi Imre a duisburgi egyéni elsőségét tartja karrierje legfényesebb sikerének. Egy évvel később pedig már a Castelgandolfo-tavon találta magát, a római ötkarikás játékokon. Ne feledjük, Szöllősi ekkor még mindig csak 19 éves volt.

Első olimpiája mindjárt kiugró eredményt, két ezüstérmet hozott. Az kajakozók egyéni 1000 méteres, roppant mód hátszeles fináléjában a dán Erik Hansen mögött ért célba, úgy, hogy a kor kajakkirályát, a svéd Gert Fredrikssont is maga mögé utasította. Hab volt a tortán a kajak egyesek 4X500-as váltójának második helyezése. Az olimpiai sportág azóta eltűnő versenyszámában a Szöllősi Imre, Kemecsey Imre, Szente András, Mészáros György összetételű négyes az NDK és az NSZK olimpiára összeálló közös csapata, vagyis az Egyesült Német Csapat mögött és Dánia legjobbjai előtt célba érve állhatott fel a pódium második fokára.

De hol volt még Szöllősi ötkarikás karrierjének vége... Bár 1963-ban rövid ideig Duisburgban, majd Dortmundban élt, honvágya hazahozta, így az 1964-es tokiói olimpián ismét harcba és vízre szállt, küzdelmének jutalma pedig két pontszerző helyezés lett. Négy évvel később, immáron a Budai Spartacus versenyzőjeként, Mexikóvárosban megint érem – ezúttal bronz – lett remek teljesítményének eredménye. Ekkor K-4 1000 méteren Giczy Csaba, Timár István és Csizmadia István oldalán léphetett fel a dobogó harmadik grádicsára.

Az olimpiai remeklésén túl egyszer világbajnokságon, öt alkalommal pedig Európa-bajnokságon szólt Szöllősi-diadal után a magyar himnusz, országos bajnoki címeinek pedig se szeri, se száma. Nem vitás, hogy Szöllősi vitrinje – ha van – csordultig telt érmekkel.

Visszavonulása után edzőként dolgozott, de már aktív sportolóként elvégezte a Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetem külkereskedelmi szakát, így nem meglepő, hogy később ezen a területen helyezkedett el, és dolgozott mintegy 27 éven át egyetlen munkahelyen.

Szöllősi Imre ma nyugdíjasként tölti a mindennapjait. Jó egészséget kívánunk!

(MOB-összeállítás; képek: MTI)